Megszűnik a köztévé retrocsatornája
Májustól nem szerepel a szolgáltatók kínálatában az M3.
A fővárosi parkolási ügyekről, a metrófelújításról, a ferihegyi zajcsökkentésről is beszélt Tarlós István főpolgármester a Magyar Nemzetnek adott interjúban. Szerinte az ellenzék soraiban óriási zűrzavar uralkodik.
hvg.hu
A felsorolt pürékben magasabb lehet az aflatoxin-tartalom.
hvg.hu
A terrorista a közösségi oldalon élőben közvetítette, hogy megöl ötven embert egy christchurchi mecsetben.
hvg.hu
Teljesen felforgatná az oktatási rendszert az a két kormányközeli stratégiai tanulmány, amely az ország versenyképességének javítását tűzte ki célul.
HVG
Bevitte a házába a sajtót Ujhelyi István, miután olyan hírek jelentek meg, hogy az első fokon börtönre ítélt SZEVIÉP-vezető azt állította, ingyen újították fel az EP-képviselő negyvenmilliós luxusházát. A luxusmedencéről kiderült, hogy kétszer két négyzetméteres, és nagyjából semmi nem az, aminek a drónnal készült felvételeken mutatták.
hvg.hu
Épül-szépül Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc faluja, de nem érkezik be annyi pénz a közösbe, amennyinek kellene.
hvg.hu
A 2017 nyarán életbe lépett pénzmosás elleni törvény miatt a bankoknak június 26-ig frissíteni kell a régebbi ügyfelek adatait.
hvg.hu
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az elmúlt három évben folyamatosan lehetett igényelni támogatást a POS-terminálokra, a második kör határideje vasárnap járt volna le, most ezt hosszabbította meg a kormány a jövő év közepéig.
Napi.hu
Boltot nyit jövő héten Szegeden az a sajtüzem, amelyet egy diplomás közmunkás igazgatott kezdetben.
hvg.hu
A Suzuki nem hajlandó tudomást venni a szakszervezet létrejöttéről.
hvg.hu
A sztármenedzser elérte, hogy ismét divat legyen a farmer, és úgy tűnik, a cég visszatérése a tőzsdére is jól sült el.
Vasárnap jár le a határidő, erre tekintettel még hétfőn is be lehet fizetni a kamarai tagdíjakat. Ha elmulasztja, jöhetnek a szankciók.
Napi.hu
Nincs arzén, nincs ammónium az ivóvízben, uniós milliárdokból új technológiával tisztított víz folyik a csapokból több száz településen. Csak az a baj, hogy ihatatlan.
hvg.hu
Szerintük volt elég tej az országban, nem volt szükség az olcsó szlovák tejre.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A kerület a beruházókkal szokta megíratni a módosított építési szabályzatokat.
hvg.hu
Március elsejéig visszamenőleg is megkapják az aszály miatt már eddig „ellocsolt” pluszpénzt a gazdálkodók, áprilistól pedig egyáltalán nem kell vízkészletjárulékot fizetni az aszály miatt.
hvg.hu