szerző:
hvg.hu
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Bevitte a házába a sajtót Ujhelyi István, miután olyan hírek jelentek meg, hogy az első fokon börtönre ítélt SZEVIÉP-vezető azt állította, ingyen újították fel az EP-képviselő negyvenmilliós luxusházát. A luxusmedencéről kiderült, hogy kétszer két négyzetméteres, és nagyjából semmi nem az, aminek a drónnal készült felvételeken mutatták.

„Jöjjenek be a luxusházam luxusétkezőjébe” – invitálta Ujhelyi István a szombati rendhagyó sajtótájékoztatón, ahol gyorsan megmutatta a kétszer két méteres „luxusmedencéjét” is.

Egy hete jelent meg a Baranyi Sándor SZEVIÉP-vezérrel készült interjú, amelyben az első fokon börtönre ítélt vállalkozó azt nyilatkozta, hogy tíz évvel ezelőtt egy céget közbeiktatva ugyan, de végeredményben a cég költségén, 30-40 millió forintból újították fel a szocialista politikus családi házát. A témára ráröpült a kormánypárti média, a szegedma.hu drón felvételeket is készített. A távoli felvételeken bemutatták, hogy a képeken hol található a tó, a pince, és a pihenőpark. Ujhelyi azt már bejelentette, hogy mindenkit beperel, aki felhasználta, közreadta ezeket a szerinte teljesen hazug információkat.

A Fidesz számlákat akar látni

A szegedi Fidesz szerint Ujhelyi István csak a házát mutatta be a sajtónak, de a felújítás számláit nem. Így viszont szerintük azt sem bizonyította be, hogy az felújításokat nem ingyenesen végezte a SZEVIÉP.

Szombaton Ujhelyi rendhagyó sajtótájékoztatón meghívta a családi házába az újságírókat, hogy nézzék meg a luxusházat. Közben azt is elárulta, hogy a számlákat is felkutatták, ezekből kiderült, hogy a 2002-ben vásárolt, egyébként panelelemekből épült, korábban kertészetként működő családi házat 2004-ben újítatták fel: 324 ezer forintból a melléképületet hozták helyre, aminek a villamossági rendszerét 411 ezer forintból cserélték ki, míg a panelépület hőszigetelése 561 ezer forintba került.

A sajtótájékoztatón élőben közvetítette a Facebookon is:

A luxustóról kiderült a „helyszíni szemle” során, hogy lényegében öntözésre használják, aminek vizét a szomszédok is használják, medencének pedig nyoma sem volt. Az újságírók az egész házat, a kertet körbejárhatták, felvételeket is készíthettek. Ujhelyi viszont azzal fejezte be a „idegenvezetést”, hogy aki ezt követően zaklatja a családját, annak kemény következményekkel kell számolnia: „Azt háromszor torolja meg az Ujhelyi család”.

A képviselő arról is beszélt, hogy négy gyermeke él a családi házban, és előfordult, hogy egyikőjük hálószobájába kamerázott be egy televíziós stáb, de a sajtót megjárt drón felvételen is szerepel az egyik lánya, aki éppen a kertben olvasott.

„Engem támadhatnak, az én bábumat felakaszthatják, de hogy a gyermekeim hálószobájába bekamerázzanak, amikor tudják, hogy én nem vagyok otthon, hanem Brüsszelben vagyok, az tűrhetetlen” – mondta a rendhagyó sajtótájékoztató elején Ujhelyi, aki azt is hozzátette, hogy ez a lejárató hadművelet viszont energiát ad a politikai küzdelemhez, amit a szocialisták kampányfőnökeként végez az európai parlamenti választások időszakában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Vancouverben nem engedélyezik azokat az építkezéseket, amelyek miatt elszállhatnának a lakbérek

Vancouverben nem engedélyezik azokat az építkezéseket, amelyek miatt elszállhatnának a lakbérek

Izrael sorsdöntő választásokra készül, fej-fej mellett a két fő erő

Izrael sorsdöntő választásokra készül, fej-fej mellett a két fő erő

Sietnie kell annak, aki banki kedvezményt is szeretne a babaváró hitel mellé

Sietnie kell annak, aki banki kedvezményt is szeretne a babaváró hitel mellé

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Nullára csökkentené az üvegházhatású gázok kibocsátását a Nestlé

Sikerült megmenteni a Notre-Dame elázott királyi szőnyegét

Sikerült megmenteni a Notre-Dame elázott királyi szőnyegét

65 millió forintot szán a Nébih arra, hogy kiderüljön, melyik kutya magyar valóban

65 millió forintot szán a Nébih arra, hogy kiderüljön, melyik kutya magyar valóban