szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A U2 kifejezésről ma már aligha az egykori amerikai kémrepülőre, a hidegháború egyik jelképére asszociálunk, hanem az elmúlt negyedszázad egyik rock-megasztár együttesére, amely hétfőn ünnepli 30. születésnapját. A U2 iskolai punk-bandából vált a műfaj paradigmatikus műveket létrehozó csapatává, tevékenysége már régen túlnőtt a zene, a művészet határain.

U2.
Világhódítókból világjobbítók?
Larry Mullen jr. dobos szüleinek konyhájában jött össze először a csapat 1976. szeptember 25-én, egy iskolai újsághirdetés alapján. Akkor még heten voltak, de hárman lemorzsolódtak, és mire két évvel később megnyertek egy tehetségkutató versenyt, már csak négyen - Mullen, Adam Clayton basszusgitáros, Dave Evans, azaz The Edge gitáros és Paul Hewson, avagy ahogy a világ ismeri, Bono Vox - próbáltak felkapaszkodni a világot jelentő deszkákra. Ezután vette őket szárnyai alá Paul McGuinness menedzser, aki kihallotta a banda szerint is "elviselhetetlen csörömpölésből" a reményteljes jövőt. Többszöri nekifutás után 1980 márciusában az Island cég szerződtette a U2-t, és ez a szerződéses kapcsolat azóta is tart.
   
Első nagylemezük, a Boy 1980. októberében jelent meg, és azt követő turnéról írt kritikák már kiemelték a zenekarban rejlő energiát és Bono karizmatikus előadói képességeit. Egy évre rá az October album az énekes keresztény világnézetének volt tükre, az 1983-as War viszont már az emberi jogok mellett harcosan elkötelezett U2-t jelenítette meg. Ezen hallható a Sunday Bloody Sunday, amely az 1972-es észak-írországi véres zavargásoknak állít emléket. Az 1984-es Unforgettable Fire-ra került a Martin Luther King erőszakmentes harcát felidéző Pride (In The Name Of Love).

A zenekar népszerűségét nagyban erősítette, hogy részt vett az afrikai éhezők megsegítésére készült Do They Know It,s Xmas című lemez felvételén, és 1985. július 13-án ott volt a Wembley-ben a Live Aid-koncerten. Az igazi nagy áttörést azonban a The Joshua Tree című 1987-es lemez hozta, amely egy év alatt több mint 10 millió példányban kelt el. Ez az ötvenkét perces lemez sűríti az együttes minden erényét: a kemény, már-már nyers hangzást, az összetéveszthetetlenül csengő gitárokat, a szenvedélyes éneket. Az I Still Haven,t Find What I,m Looking For, a Where The Streets Have No Name, a With Or Without You ma is a legkedveltebb U2-dalok közé tartozik. Ugyanakkor a Bullet The Blue Sky a 80-as évek polgárháborúinak, intervencióinak félelmetes hangtükre, míg a Mothers of The Disappeared az argentin katonai diktatúrák alatt nyomtalanul eltűntekre hívja fel a figyelmet. A lemez elsöprő sikere után a zenekar azt is megérte, hogy a Newsweek és a Time magazin ugyanazon a héten tette őket ki címlapjára.
   
Az óriási népszerűség megártott a zenekarnak - zeneileg mindenképpen. Már a Rattle and Hum koncertfilmen látható volt, hogy Bono egyre többet pózol. Az 1991-es Achtung, Baby albumot, amely a berlini fal leomlását ünnepelte, már gigantikus turnén vitték szerteszét (többek között száznál több Trabantból építették fel a színpadot), és a 90-es évek már a megalomániáról szóltak: őrült hangerő, szemkápráztató, idegölő látványosság, százmilliós költségek - csak éppen az a zene veszett el, amiért a U2-t annyian szerették.
   
A U2 azonban nem hagyta magát eltemetni: az All That You Can´t Leave Behind (2001) már ismét felidézte a korábbi erényeket, míg a How To Dismantle An Atomic Bomb (2004) nemcsak aktuális háborúellenességével, hanem dögös muzsikájával is visszahozta a régi híveket. Most már legfeljebb Bono közéleti tevékenysége veszélyeztetheti a bandát. Az énekes Bob Geldoffal közösen 2005-ben megszervezte a Live8 segélykoncert-sorozatot, és már évek óta házalt azzal a gondolatával a világ vezető politikusai körében, hogy töröljék el a legszegényebb országok adósságait. (Erre tavaly a G8-csoport vezetői skóciai csúcstalálkozójukon ígéretet is tettek.) Közben újabb programoknak próbál megnyerni államfőket és pénzembereket, az éhínség, az AIDS megfékezése érdekében. Azóta már Nobel-békedíjra is jelölték. Társai azonban, különösen The Edge, úgy érzik, hogy Bono számára már fontosabb a politika, mint a U2. Lehet viszont, hogy ő úgy érzi: a zenében már eleget tett le az asztalra, és az sem árt, ha a népszerűségének, vagyonának valami haszna is lehet a világ számára.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
MTI Világ

Geldof és Bono megdícsérte a G8-at

Dicsérte a G8-csúcs részvevőit Bob Geldof, a gleneaglesi G8-csúcs elé időzített, szegénységellenes Live 8 koncertek főszervezője és zenésztársa, Bono, a U2 frontembere, amiért a világ hét leggazdagabb állama és Oroszország vezetői az Afrikának szánt segélyek megduplázásáról döntöttek értekezletükön.

Kult

Bono: rockhérosz vagy politikai jófej?

A U2 zenekar énekese megasztár, akár Mick Jagger, vagy Paul McCartney. Közben azonban harmadik világbeli országok adósságainak elengedéséért és a nemzetközi AIDS-küzdelem pénzügyi forrásaiért lobbyzik a vezető politikusoknál. Összefér ez a két szerep? A zenekar szerint sem mindig.

MTI Világ

A Gates-házaspár és Bono az év emberei a Time szerint

A világ leggazdagabb emberét, Bill Gateset, feleségét Melindát, valamint az ír rockénekes és békeharcos Bonót választotta az idén az év emberének a Time című amerikai hírmagazin a szegénység csökkentése, az ínséget szenvedők megsegítése érdekében kifejtett nemzetközi közéleti szereplésük elismeréseként.