Petrányi Zsolt Két intézmény között? © Stiller Ákos

Azon a közelebbről meg nem határozott piacon, amely amennyire csábító lehetőségeket kínál, annyira ingoványos is lehet, ha egy új intézmény felkészületlenül lép be rá. Az AICA (Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége - Magyar Tagozat) nemrégiben állásfoglalásban tette közzé véleményét az átalakulással kapcsolatban. A szöveget épp a Műcsarnokban, a hazai intézményrendszer problémáit taglaló konferencián fogalmazta meg a szervezet. S úgy tűnik, az OKM tárgyalni is szeretne a kritikusok által felvetett szempontokról. A Műértő Petrányi Zsoltot, a Műcsarnok főigazgatóját kérdezte a pillanatnyi helyzetről, napokkal az átalakulás startja előtt.

Műértő: Az AICA az általad vezetett intézmény átalakításáról tett fel kérdéseket. A szervezetnek te is tagja vagy, így ezek a nevedben is szólnak. Nem kényes ez a helyzet?

Petrányi Zsolt : Az állásfoglalás nem rólam, hanem a Műcsarnokról szól abban az összefüggésben, hogy az ilyen típusú intézmények miképp működnek egy európai környezetben. A legnagyobb kérdés számomra is az, hogy milyen garanciák találhatók a működésben arra, hogy az alapító okiratában foglalt feladatunkat ellássuk. Mindenki arra vágyik, hogy minél magasabb színvonalú, minél nagyobb kiállítások jöjjenek létre a kortárs művészeti területen, és tudjuk: ez költségvetési kérdés. Amióta az átalakítás terve felröppent, sokan azon gondolkodnak, hogy ténylegesen mennyivel növelhetők egy ilyen intézmény bevételei, milyen szektorban lelhetők föl, és hol az a határ, ameddig elmehetünk? Vannak azért tapasztalataink. Az Álmok égő tájain markáns kortárs művészeti tárlat volt, a látogatószáma 12 ezer körül mozgott. A következő, a Kempelenről szóló nyitott struktúrájú kiállítás médiatörténeti aspektusokat is tartalmazott, felvonultatott népszerű robottechnikai alkotásokat, ráadásul fő vonzereje, hívószava, a sakkautomata mindannyiunk tudatában ott van gyerekkorunk óta. Arra számítottunk, hogy nagyságrenddel több látogatót vonz majd. Meglepetésre csak 17 ezren voltak kíváncsiak rá. Mindkét esetben 5-5 millió forintot tettünk bele a marketingbe, s ennek sokszorosa jött médiaszponzoroktól. A Kempelenről rengeteg cikk, híradás jelent meg, mindenféle fórumon. De Magyarországon, ha kortárs művészetről beszélünk, nehéz hirtelen bővíteni a látogatói kört. Továbbra is célom, hogy ezt tegyük. A nagy kiállítások között volt két olyan egész más konstrukciójú, fesztivál jellegű program, amely magas látogatószámot ért el. Mind a kettő bevételorientált: az egyik az Antik Enteriőr és a Plug, a másik a Lakástrend. Az ilyen típusú rendezvények számát lehet növelni, még kettőt biztosan be lehet illeszteni az éves programba, ami stabilizálja a bevételeket. De számomra fontos, hogy ezek ne térjenek el az intézmény alapprofiljától. Amivel mi foglalkozunk: a kortárs kultúra.

Műértő: Ez fundamentális kérdés, de csak az egyik a sorban. Július 1-jétől nonprofit kft. lesz az intézmény. Számos kérdést vet fel ez az új - piaci - helyzet. Ismert-e például a tulajdonosi struktúra és az igazgatói kinevezések módja?

P.Zs: Az az alapítóokirat-terv, amellyel eddig dolgoztunk, a minisztérium által közzétett, számunkra elküldött szöveg. Eszerint a nonprofit kft. státusa kiemelten közhasznú, és egyedüli tulajdonosa az állam.

Műértő: Ez nem is változhat? Nem jelenhet meg egy magánbefektető, aki azt mondja, hogy itt a pénzem, beszállok?

P.Zs.: Az okiratterv módosításában, az általunk tett javaslatok között szerepel, hogy ez ne történhessen meg.

Műértő: Még nincs végleges szöveg?

P.Zs.: Még nincs, de ennek a passzusnak benne kell lennie. A másik kérdés az igazgató helyzete. A nonprofit kft.-nek ügyvezető igazgatója van, az okirattervben én szerepelek ügyvezető igazgatóként. A mandátumom három év, tehát ugyanarra a periódusra érvényes, mint amelyikre Bozóki Andrástól megkaptam a kinevezésemet. A terv nem szól arról, hogy később miképp nevezik majd ki az új igazgatókat.

Műértő: Kellene szóljon?

P.Zs.: Szólhat.

Fiona Tan: Holnap 2005 kétcsatornás DVD-installáció © Műértő

P.Zs.: Én nem adhatom ki azt a tervet, amely még nem a végleges változat. Az OKM lett volna jogosult arra, hogy az alapítóokirat-tervet az AICA-nak átnyújtsa, ha így gondolta volna.

Műértő: Nyugodt vagy abban a tekintetben, hogy az említett garanciák meglesznek? Mert nem volna jó, ha a Műcsarnok a kísérleti nyula lenne ennek az új, nálunk még nem kipróbált működési formának.

P.Zs.: A „kísérleti nyúl” helyzet elkerülhetetlen. Ezt a szerepet rám osztották, vállalnom kell. Abban mindannyian egyetértünk, hogy az intézményi struktúra Magyarországon modernizációra szorul. És ennek a kísérleti alanya vagy a zászlóshajója, úgy tűnik, a Műcsarnok lesz. Abban, hogy milyen pozíciók alakulnak ki, milyen struktúra lesz, most mindenkinek nagy szerepe van. A Műcsarnok ügye közügy; egy állam külső és belső reprezentációjában fontos tényező a kultúra képviselete. Megmutatja, hogy egy állam milyen állapotban van. Most, hogy az ország Európa része, ennek a képviseletnek minél magasabb színvonalon kell megvalósulnia. Ez az államnak, a Műcsarnoknak és a szakmának is közös érdeke. Szükség lesz a minisztérium türelmére: arra, hogy engedje a saját szakmai és közgazdasági tudásunk, elképzeléseink szerint kipróbálni ezt a rendszert. Fontos, hogy kapjunk néhány hónapnyi, vagy akár egyéves laufot. Jogi értelemben éles a váltás, de a gyakorlatban nem annyira. Sok olyan adminisztratív teendő van - a leltároktól kezdve az egybeolvadáson át az új szervezet megalakulásának részleteiig -, amely elnyújtja a folyamatot. A Műcsarnok júliustól új cégbejegyzéssel működik tovább. Ezt követően legalább egy hónapra lesz szükségem ahhoz, hogy megírjam az új szmsz-t (szervezeti és működési szabályzat - a szerk.). Ez tartalmazza az új szervezeti ábrát, az új intézmény működését, és meghatározza a létszámot is.

A főigazgató és Hiller István, miniszter © okm.gov.hu

P.Zs.: Szerintem is jobban körül kell bástyázni, leginkább a múltja miatt, és mert a kortárs művészet számára nálunk ez a legnagyobb helyszín. Ez pedig sok mindenre kötelez. Én keresem a kapcsolódási pontokat a magánszférával, de folyamatosan fel kell tennem a kérdést, hogy melyek lehetnek ezek a pontok? Milyen projektekben tudom érdekeltté tenni őket?

Műértő: A kft. ugyan nonprofit lesz, de bevételkényszer alatt áll majd. Hogy kell elképzelni a piacon való megjelenéseteket? Eddig szó esett a bérbeadásról, a szállítmányozásról és a kiadói tevékenységről. Ilyesmivel tényleg meg lehet jelenni piaci szereplőként?

P.Zs.: Ezek olyan tevékenységek, amelyeket mostanáig is végeztünk. A külső szemlélő számára nem látható, hányszor végzünk más intézményeknek, vidéki szakkiállításoknak begyűjtést, raktározást, szállítást. A jövőben ezeket nem fogjuk kvázi szívességi alapon csinálni.

Műértő: Csakhogy az üzleti tevékenységről elég furcsa képe lehet például a minisztériumnak. A Magyar Narancs idézi Závecz Ferencet, aki szerint a kortárs művészeti piacon a műtárgyak értéknövekményéből valamilyen módon részesedhetne a Műcsarnok. Hiszen aki itt kiállít, annak a művei a piacon is többet érnek majd .

P.Zs.: A Műcsarnokot csak pénzügyi szempontból szemlélők nincsenek tisztában azzal, hogy ez a felvetés nem szolgálhat mentőövként egyetlen intézmény számára sem. Amúgy az értéknövekmény elismerésére szolgáló konstrukciókról már az 1990-es évek közepe óta Magyarországon is beszélünk. Beke László igazgatósága idején nemzetközi fórumokon megkérdeztünk egy-két múzeumvezetőt, hogy ezt ők hogyan csinálják. Azt a választ kaptuk, hogy ezek szerződéses konstrukciók, amelyekben rögzítik, mi történik akkor, ha a művész az itt kiállított munkát meghatározott időn belül értékesíti. Ha az intézmény hozzájárul a mű létrehozásához, azaz ha mi beleteszünk pénzt a munkádba, és azt eladod, szerződés kötelez arra, hogy fizess valamekkora százalékot az intézménynek. Mostanában akadt olyan művész, aki európai példák alapján ezt maga vetette fel. Ez tehát nem képtelenség, de nem lehet mentőöv, hiszen nem kalkulálhatsz stabil bevétellel. A nemzetközi művészek meghívása esetén Közép-Európa nincs is abban a helyzetben, hogy efféle feltételeket diktálhasson.

Műértő: Ha csak a számok felől közelítő állami tulajdonos volnék, azt mondanám: innentől kezdve olyan művészeket kell kiállítani, akik húzónevek a piacon, aztán jöjjenek azok a százalékok. De ebben a pillanatban sérül az önállóság. Vannak garanciáid arra, hogy profitszempontok miatt nem kell feláldoznod a kiállítási programodat?

P.Zs.: Azért említettem az Álmok égő tájaint, illetve a Kempelent, hogy érzékeltessem: a kortárs művészet területén az a vágyott nagy bevétel, olyan módon, ahogy az mondjuk a Szépművészeti Múzeumnál olykor bejön, nem érhető el. Az is illúzió, hogy Magyarországon volnának olyan sztárművészek, akiknek az eladásokból származó bevételei komoly profitot termelnének. Tehát a szakmai programnak sértetlennek kell maradnia, és azt a kortárs művészeti ideát kell képviselnie, amelyet a Műcsarnok kurátorcsapata elgondol.

P.Zs.: Első lépésként az intézmény dolgozói tájékoztatást kaptak arról, hogy a közalkalmazotti léthez képest a kft.-ben való munka milyen eltéréseket okoz. Van néhány különbség: 13. havi fizetés, MÁV-igazolvány és más juttatások, amelyeket egy kft.-ben a jog nem biztosít. Mindenkit meg kell kérdezni, hogy kíván-e az általunk felajánlott feltételekkel tovább dolgozni. Várjuk a válaszokat, és úgy tűnik, lesz, aki nem kívánja folytatni. Ez már önmagában létszámcsökkenést eredményez. A második fázis pedig az szmsz és az új szervezeti struktúra kialakításának folyamata lesz, amikor valószínűleg véglegesedik, ki az, aki a Műcsarnokban marad.

Műértő: Az Ernstet és a Dorottyát is beleértve hány emberrel képzeled el az új konstrukciót?

P.Zs.: E pillanatban nem vállalkozom arra, hogy végleges számot mondjak. Júliustól az Ernst Múzeum és a Dorottya Galéria programja, illetve működése fölött is mi diszponálunk. Most csak a műcsarnoki állományt látom, és azt, hogy egy hozzánk hasonló intézmény Európában körülbelül 50 fős létszámmal szokott dolgozni úgy, hogy bizonyos tevékenységeket kiszervez.

Műértő: Beszéljünk az Ernstről és a Dorottyáról is, ha másért nem, hát mert a sajtóban inkább csak a pánikbeszéd hallatszott ezzel kapcsolatban. A két intézménynek saját arca és stratégiája volt eddig.

P.Zs.: Nem a legszerencsésebb dolog, hogy ez a két kiállítóhely elveszti az önállóságát. Sokat jelentett az elmúlt időszakban az, hogy több különböző profilú intézmény létezett, illetve jött létre. Az összevonással kapcsolatban megint csak az elődeimre tudok hivatkozni, no meg 1996 és 2000 között én is dolgoztam ebben a struktúrában. Működőképesnek tartom azt a hármasságot, amiben a Műcsarnokban voltak a nagy, összefoglaló nemzeti vagy nemzetközi kiállítások, az Ernst Múzeumban a kisebb egyéni vagy csoportos tárlatok, a Dorottya utcában pedig a kísérleti vagy fiatal művészek kisebb kiállításai. Úgy gondolom, hogy az Ernst Múzeumban és a Dorottya Galériában nagyobb hangsúlyt kell kapnia a magyar művészet bemutatásának. E tekintetben nem térek el a pályázatomtól, csak a saját művészetképemet tudom ezeken a helyszíneken is megmutatni. A több helyszín nagyobb mozgásteret ad. Ősztől újra beindítjuk a Menüpont Galériát is.

Műértő: A Műcsarnok mindenkori vezetése kénytelen szembenézni bizonyos kihívásokkal olyan művészek részéről, akik a kortárs művészet fő áramán kívül vannak, dolgoznak, és keresik a megmutatkozás helyét. Önálló, nagy kiállításra is vágynak sokan. Most azt mondhatják, hogy itt vannak az új helyszínek, tessék minket oda beengedni!

P.Zs.: A Műcsarnok kurátorai nyitottan próbálnak közelíteni a magyar művészeti élet egészéhez, és nyomon követik az idősebb és a fiatalabb generációk tevékenységét. De szeretném idézni Beke Lászlót -- akivel együtt dolgoztam itt öt éven át, és akitől sokat tanultam --, hogy az intézményvezetés nem demokratikus tevékenység. Nem működhet demokratikus formában, mert azzal lehetetlenné válna, hogy üzenetet közvetítsen arról, mit gondol kortárs művészetnek.

A cikk a Műértő című lap július-augusztusi számában olvasható.