Özlem Sulak: Nagymama, 2005 videó, a Volksgarten kiállításról © Műértő

Adam Budak: Bár mind az épület, mind az intézmény alig négyéves, része Ausztria második legnagyobb és legrégebbi, közel 300 éves múzeumhálózatának: a stájer Joanneum egyik osztálya. Gondolata először húsz éve merült föl. Kezdetben a közép- és délkelet-európai művészetet bemutató, a hatvanas évek végétől Jugoszlávia felbomlásáig kétévente megrendezett Trigon biennále hagyományára épülő múzeum létrehozása volt az elképzelés. Ebből az ötletből jött létre végül a Kunsthaus Graz, amely szigorúan csak a kortárs művészetre szakosodott. A kiindulópontunk tehát a minimalizmus és a konceptuális művészet, a figyelmünk pedig az éppen elinduló új irányzatokig terjed. Így egészítjük ki az elsősorban XX. századi művészettel foglalkozó és gyűjteménnyel is rendelkező Neue Galerie-t. Programunkat nagyban meghatározza, inspirálja és provokálja a különleges építészeti keret, amelyben működünk. Olyan művészekkel szeretünk dolgozni, akik érzékenyek a tér építészeti sajátosságaira. Peter Cook és Colin Fournier, épületünk két tervezője olyan utópikus, biomorf, a hatvanas évek építészeti vízióit idéző formát valósított meg, amelynek akkor még nem volt meg a technikai háttere. A ház 2003-ra készült el, abban az évben Graz volt Európa kulturális fővárosa.

Műértő: Egy helyi érdekeltségű múzeum osztályaként nem jelent problémát a kortárs művészet többféle, ellentmondó definíciója? Magyarországon a helyi múzeumok általában az élő, de a XIX. századi művészetfogalomnak megfelelően alkotó helyi művészek reprezentációját értik a kortárs művészet bemutatásán. Az önmagukat progresszívként definiáló, nagyrészt fővárosi kiállítóhelyek azonban a nemzetközi diskurzushoz igyekeznek kapcsolódni.

A.B.: Ezt a problémát a Kunsthaus és a Neue Galerie munkamegosztással oldja meg. De mi is igyekszünk lokális kérdésekkel foglalkozni. Tavaly Protections címmel szerveztem egy programot, amely elsősorban Graz városáról szólt (Műértő, 2006. november). A kiállítás a Stájer Ősz kortárs művészeti fesztiválnak volt a része, amely több ponton is felvetette a társadalmi kontroll, részvétel és együttműködés témáit. A Protections kifejezetten az adott helyszínre készült, Graz városát tematizáló műveket mutatott be.

Műértő: Ennek a kiállításnak volt az az alcíme, hogy „ez nem egy kiállítás”.

A.B.: Igen, ez nem művek halmazának bemutatása volt egy adott térben, hanem egy dinamikus, performatív, változó projekt. Bérletet is kiadtunk, arra ösztönözve a látogatókat, hogy térjenek vissza mindennap egy előadásra, vetítésre vagy performanszra. Katalógus helyett olvasókönyvet jelentettünk meg. Minden szokványos tényezőt próbáltunk megváltoztatni. Ideiglenesen Gutshaus Kranznak (anagram, jelentése Kranz tanya) hívtuk az intézményt. A „céges identitás” összes védőrétegét igyekeztünk megkérdőjelezni vagy lehántani róla. Hasonló program idén a Volksgarten (Népliget) -- a valahova tartozás politikája (Műértő, 2007. november). Most a Kunsthaus közvetlen környezetére összpontosítottunk. Ez a város lerobbantabb, szegényebb része, ahol kisebbségek laknak, akiknek szintén központi kérdés, hogy hova tartoznak.

Műértő: Helyi résztvevőkkel dolgoztak, vagy külföldi művészeket is meghívtak?

A.B.: Különböző nemzetiségű művészeket hívtunk meg, akik helyspecifikus műveket hoztak létre. A tervezők kezdetben „barátságos földönkívülinek” becézték a Kunsthaust. Meg akartuk vizsgálni, hogy még mindig barátságos idegenek vagyunk-e, és hogy ez a becenév alkalmazható-e a környező két kerületre, a bevándorló lakosságra is.

Műértő: A másik aktuális téma a 2008-ban Dél-Tirolban megrendezendő Manifesta 7, amelynek várhatóan szintén kiemelt témája lesz a lokális gondolkodás. A Manifesta kétévente mindig más helyen és mindig több nemzetközi kurátor alkalmi együttműködéséből alakul ki.

A.B.: A kurátorok két évig dolgoznak az adott földrajzi kontextus megértésén. A helyszín önkormányzat, a helyi intézmények pedig a házigazda szerepét töltik be. Tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni a helyi sajátosságokat; a politikai korrektség, a diplomácia pedig arra kötelez, hogy a fogadó országból is meghívjunk művészeket. A kurátorok közötti együttműködés szintén mindig központi kérdés. Párhuzamosan kaptuk a felkéréseket, így senki sem befolyásolhatta a másik két partner kiválasztását. Bár ismertem Anselm Franke és Hila Peleg, valamint a Raqs Media Collective tevékenységét, még sosem dolgoztam velük. A sikeres együttműködéshez olyan partnerekre van szükség, akik képesek egymásra hangolódni, közös stratégiákat alkotni. Ezért kezdetben sok konfliktus adódott, amelyek persze a végeredményen már nem látszanak.

Műértő: Van-e valamilyen előzetes, javasolt szereposztás a kurátorok között, amelyet a Manifesta Alapítvány a felkéréssel együtt kommunikál?

A.B.: Olyan szakembereket keresnek, akiknek a tevékenysége kiegészíti egymást, különböző területeket fed le. Más kérdés, hogy pszichikai szinten mennyire vagyunk kompatibilisek. Négy különböző városban lesznek programok. A Raqs Media Collective Bolzanóban, Anselm Franke és Hila Peleg Trentóban, én pedig Roveretóban fogok megvalósítani egy kiállítást. A fortezzai erődben közös projektet szervezünk. Tehát Roveretóban lehetőségem van kiválasztani a munkatársaimat, egyedül én felelek a kiállítás sikeréért vagy kudarcáért. Ha Fortezzában rosszul sülnek el a dolgok, akkor a Manifesta Alapítvány vonható felelősségre azért, mert ilyen mesterséges együttműködést kezdeményezett.

Műértő: Beszélne a közös projektről?

A.B.: Azt nagyban meghatározza a fortezzai erőd, ami különös hely -- többek között azért, mert sosem volt nyilvános. A fő célunk, hogy köztérré, egyfajta vidámparkká alakítsuk át. A helyi építészek már korábban elkezdtek dolgozni nyilvános arculatán. A közös projekt a hely történetére, a történeti emlékezet érzelmi, pszichés vonatkozásaira fókuszál. Írókat, kutatókat, művészeket, tudósokat hívunk meg, hogy rövid szövegekkel reagáljanak a hely atmoszférájára. Ezekkel a szövegekkel szeretnénk megtölteni a teret, nem hagyományos műtárgyakkal. Mivel a vizuális környezet önmagában is elég karakteres, inkább auditív elemekben és építészeti, tájépítészeti beavatkozásokban gondolkodunk.

Műértő: A többi helyszínen sem lesz hagyományos értelemben vett kiállítás?

A.B.: A másik három inkább lesz szabályos tárlat, de ott sem állnak rendelkezésre szokványos kiállítóterek, hanem postahivatalok, gyárépületek szolgálnak helyszínül. Én valószínűleg egy dohányfeldolgozó, egy csokoládégyár és egy buszgarázs épületét használom majd.

Műértő: Valójában a perifériák feltérképezésére irányuló törekvés érvényesül a Manifesták egyrészt egyre keletibb, másrészt egyre kevésbé urbánus helyszíneinek kiválasztásában?

A.B.: A Manifesta nagyban épít a vendéglátó városra, amely rendszerint jelentős anyagi terhet is vállal. A rendezvény szívesen mozdulna keletebbre, de ha a potenciális fogadóvárosban nincs meg az ilyen hajlandóság, akkor ez lehetetlen. Ezért nincs Budapesten vagy Varsóban Manifesta. Kezdettől az volt a szándék, hogy marginálisabb városokkal működjenek együtt. Fontos szempont a hely kulturális komplexitása is, jó példa erre San Sebastian, de Dél-Tirolban is érdekes, skizofrén identitások vannak jelen. Tehát a fogadó város geopolitikai helyzete is inspiráló kell, hogy legyen. Remélem, egyszer Magyarországon is létrejön a szükséges tényezők konstellációja.

László Zsuzsa