A filmek közt egy igazi ritkaság is látható: az 1965-ben nyertes kísérleti film, a Nyitány. Vadász János alkotása azt a rejtélyes folyamatot (a keletkezés misztériumát?) mutatja be bravúros szuperközelik segítségével, ahogyan egy tojásból kikel a kiscsibe - a költői képsorokat Beethoven Egmont-nyitányának zenéje kíséri. A mai természetfilmes tévécsatornákból ismerős képsorok akkoriban szokatlannak tűntek, s az egésznek különös, bizarr pátoszt ad az Egmont-nyitány, amelynek hallatán nehéz elvonatkoztatni a történelmi konnotációktól. Ezt a zenét gyakran sugározta 1956 őszén, a forradalom napjaiban a Kossuth Rádió. Többek között Nagy Imre drámai proklamációjának idején is, és így ez a zene valamiképp a forradalom jelképévé vált.
1977-ben az új generációs magyar animáció egyik legnagyobb egyénisége, Jankovics Marcell nyerte el a legrangosabb francia filmfesztivál fődíját, Küzdők című alkotásával. A film egy absztrakt csatát mutat be, amelyet a "művész" vív az "alkotásával", s a film így valamiképpen az elvesző-kivesző klasszikus művészfelfogásnak (a művével megküzdő ember) is emlékműve lett.
A magyar animáció díjainak sorát Vajda Béla Moto Perpetuo című alkotása gyarapította, ami 1981-ben nyerte el az Arany Pálmát. Az abszurd és groteszk stíluseszközökkel operáló animáció a vasfüggöny mögötti világ mindennapjainak görbe tükre, a nagy karikaturista, Sajdik Ferenc mesterien ironikus rajzaival. Jegyezzük meg, ebben az évben áttört (vagy inkább áttörhetett volna?) a hazai animáció, hiszen Oscar-díjat kapott Rofusz Ferenc Légy című filmje. Talán épp a fent említett "vasfüggöny mögöttiség" az oka, hogy áttörés nem lett az alkotói sikerekből.
A kilencvenes évek legnagyobb cannes-i sikerét Iványi Marcell Szél című rövidfilmje hozta el, amely 1996-ben érdemelte ki az Arany Pálmát. Az egyetlen snittre épülő fekete-fehér film a francia fotográfus, Lucien Hervé képe alapján készült, amely három asszonyt ábrázolt, ám Iványi a motívumot tökéletesen adoptálta a kietlen magyar puszta világába; úgy mesél el egy, a helyszín komorságához tökéletesen méltó történetet, hogy közben újra is értelmezi a hazai filmtörténet toposzait: a pusztát (elég csak a Szegénylegényekre, a Talpuk alatt fütyül a szél-re, vagy az Árvácskára gondolni) és az egysnittes képalkotást.
Minden évtizedre egy magyar cannes-i fődíjas rövidfilm jut, hiszen 2002-ben Mészáros Péter következett az Eső után című filmjével. Ez - ellentétben a Széllel - nem egysnittes alkotás, hanem nagyon is tudatos montázstechnikával felépített film. A rövidfilmes portálon a filmek ingyenesen tekinthetők meg.
