Tetszett a cikk?

Hiába kardoskodott ellene ötven éven át, az irodalomtörténeti legenda szerint Szentkuthy Miklós a „magyar Joyce”. Ráadásnak az Ulyssest még ő is fordította le. Nagy segítője Bartos Tibor volt, aki sokkal több, mint nagyszerű fordító és lelkiismeretes szerkesztő.

„Keveseket szerettem, azokat is utáltam.” Réz Pálnak, az egykori szerkesztőtársnak ez az egysoros jutott eszébe Bartos Tibor (1933–2010) regénykéziratát olvasva. A több száz oldalas kéziratkazal az Állami boldogság címet viseli, és Bartos önéletrajzi regénye két részben. Ebből a szövegből választott ki egy részletet a Holmi. Nem könnyű olvasmány, de megéri időt tölteni vele.

Magánvalóság

Bartos Tibor a magyar irodalom és szellemi élet igazi különce volt. Jeles fordító, szerkesztő, eredeti társalgó, nyelvi gourmet, szívélyesen gonoszkodó, formátumos figura, akivel nem volt jó, bár könnyű volt rosszban lenni, aminél csak egy dolog volt veszélyesebb, ha valaki barátjának hitte magát. Fordításai a hazai irodalom részévé tették Beckettet, Styront, Kerouacot, Henry Millert, Tom Wolfe-ot, és „korszerűsítettek” számos klasszikust, mint pl. Poe-t, Thackeray-t és Mark Twaint. De az irodalmi művek míves magyarításánál ő valójában nagyobb terveket dédelgetett. A posványosodó magyar nyelvet akarta ráncba szedni. Amikor például egy, a szexuális örömszerzésről szóló amerikai könyvet fordított, megpróbálta a prüdéria, az orvostan és a trágárság Bermuda-háromszögében vergődő szokványmagyar nyelvet ízes, vérbő, ám egyben pontos terminusokkal megújítani. Mondjuk, a közösülés helyett felekezés. Jellemző módon, ebből a kiadó nem kért. A szexológus szaklektor „visszajavította” a pozitúrák elnevezését, mire Bartos kivetette a nevét a könyvből.

Szentkuthy Miklós
irodalmijelen.hu

Voltak szakmabeliek, akiket egyébként is irritált Bartosnak arra való mániás törekvése, hogy a komposzttól (l. murugya) egész a hímivarszervig (monyatüske és számos egyéb) a világ minden részletére valamilyen egyedi fordulatot találjon a magyar nyelv valamelyik (lehetőleg minél régibbi) állapotából. Kimódoltnak, keresettnek, művinek, túlspilázottnak tartották fordulatait. Abban nekik nagyjából igazuk lehetett, hogy ilyen magyar nyelv márpedig nincsen. Azért csak nagyjából, mert Bartos csodás művével, a Magyar szótárral kritikusai előtt is bizonyította, hogy ha nem is létezik ilyen köznyelv, de van a magyarnak egy olyan különleges nyelvváltozata, ami egyszerre zamatos, erőteljes és kellően hajlékony. Ez a Bartos-magyar.

A Holmiban közölt regényrészlet is erről tanúskodik. Szleng, cigány, jassz, liturgikus, deákos, irodalmi nyelvváltozatok frivolan kavarognak a szövegben. Igaza van Réznek, nem is a felidézett sztorik, korabeli dumák miatt érdekes a Bartos-opusz (bár nekünk, később szülötteknek azért azok miatt is), „hanem hol természetesen áradó, hol eltökélten kigyúrt eredetiségéért és mindenekelőtt olykor erőteljes és érzékletes, máskor rafináltan formált, tudós, mindig lendületes nyelvvért”.

Magánmitológia

A XX. századi magyar irodalomnak – szerencsénkre – számos igazán eredeti szerzője volt. Ilyen a boldogemlékezetű Szentkuthy Miklós (1908–1988) is. Esetében helyesebb inkább különcről beszélni. Életművét nem magyar, hanem világirodalmi párhuzamokkal szokás jellemezni: Dantéval, Casanovával, Prousttal vagy éppen James Joyce-szal, költői univerzumok és óriási magánmitológiák megalkotóival. Különös véletlen, különleges szerencse, hogy a hetvenes évek elején éppen Szentkuthy fordította le utóbbi nagy művét, az Ulyssest. Szerkesztője az Európa Kiadónál, egyben akkoriban kenyeres pajtása pedig maga Bartos Tibor volt, kár, hogy az író halála után ócsárlója lett, és még angolnyelvtudását is elvitatta.

Szolláth Dávid két Szentkuthy-dokumentumot is közöl a friss Jelenkorban. Az egyik egy 1983-as előadás szövege, és az író egy elképzelt Joyce-szeminárium programját fogalmazza meg szellemesen és szenvedélyesen. Ebben is többször leszögezi, első nagy regényére, a Prae-re semmiféle hatással nem volt, nem is lehetett Joyce „Jakab” munkássága. „Rokona a kaszás halálnak” – mondja a másik dokumentumban, egy Bartossal folytatott atyafiságos beszélgetés leiratában. Ebből az is kiderül, a Joyce–Szentkuthy-párhuzam makacs legendáját Babits Mihálynak köszönhetjük. Pedig ő nem olvasta sem az ír, sem a „magyar Joyce” regényét, de ezt az apró hiányosságot legalább nem titkolta el olvasói elől a finom ítész.

Külön érdekesség, hogy az Ulyssesnek (mármint az eredeti angol nyelvű regénynek) viszont több magyar vonatkozása van, igaz, azoknak közvetlenül nincs sok közük Szentkuthyhoz. Több magyar nyelvű szóvicc található a regényben, mint pl. a „borjúgulyásdugulás” (eredetiben elírva: Százharminczbrojúgulyás-Dugulás). Sőt, a regény főhőse, Leopold Bloom apja, Virág Rudolf Szombathelyről kivándorolt zsidó. Szentkuthy Arany János és Madách Imre hatását is felfedezni véli. S hogy egy dublini írnek honnan jöttek a magyarok? Joyce az Osztrák–Magyar Monarchia vége felé évekig élt adriai városokban, Pulában és Triesztben. Sok magyarral találkozott, a legenda szerint a Berlitz nyelvtanáraként Horthy Miklóst is ő tanította angolra.

(Holmi, 2011/7; Jelenkor, 2011/7-8)

Zádori Zsolt

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

Kult

Fürge, lüktető orgánum vagy agonizáló masztodon?

Zord idők járnak a magyar folyóiratokra. Olvasók, szponzorok messzi távolra kerültek, a politika és az érdekcsoportok elvárásai viszont felerősödtek. Nem ismeretlen helyzet, ám mind reménytelenebb. Tisztelet a szerkesztőknek, akik mégis, dacolva, a széllel szemben is.

Kult

Márai gőgje, Wass keserve

Tartozunk annyival Wass Albertnek és Márai Sándornak is, hogy megpróbáljuk helyükre tenni az emigráns magyar írókat – véli Ferdinandy György, akit bosszant nevezettek kritikátlan hazai kultusza.

Kult

Hóman–Szekfű meg Hóman és Szekfű

Furcsa páros voltak, negyven év alatt lényeges politikai kérdésekben csak ritkán értettek egyet, mégsem ezen kaptak hajba, hanem sértett önérzetük miatt. Akárhogy is, Hóman Bálintot és Szekfű Gyulát nagy történeti művük örökre egybekapcsolja.

Tech

Adolf Hitler hüjje!

Szadomazochizmus, nekrofília, koprofília, extrém nárcizmus, szifiliszfóbia, hisztéria, skizofrénia, paranoia, pszichopátia, autizmus, borderline. Egyes kutatók ezek nyomait vélik felfedezni Hitler kóros személyiségében. Aminél csak az a nyomasztóbb változat, hogy a vezér, meglehet, „iszonyúan normális” volt.

Itthon

„Gyűlöl bennünket, és mi őt”

Rövid átmeneti időszak után a párt gyorsan szovjetizálta a magyar történettudományt. A polgári történészek elleni 1948/49-es csisztkában több kollégájuk is szerepet vállalt. Olyanok is, akik később sokat tettek tudományuk megújításáért.