A Hey Joe nem tévesztendő össze Boudleaux Bryant 1953-as szerzeményével, amely Carl Smith előadásában két hétig vezette a brit kislemezlistát, az Egyesült Államokban pedig egy ideig a country és western eladási lista élén állt. Billy Roberts Hey Joe-ja – és ennek különböző változatai – egyszerre banális és tragikus történetet mond el: Joe lelövi a feleségét, mivel az megcsalta őt, majd Mexikóba próbál szökni, ahol reményei szerint megússza a kötelet és szabad ember lesz.

A Hey Joe keletkezésének körülményei homályba vésznek. A dél-karolinai Greenville-ben született Billy Roberts a hatvanas évek elején vándorzenészként: gitárosként és szájharmonikásként élt, így került New York Greenwich Village negyedébe, ahol 1962-ben elvileg megírta és felvette a Hey Joe-t. Hogy a szám valóban az ő szerzeménye-e, többen is vitatják, az viszont biztos, hogy ő jegyezte be, így a szerzői jogok azóta is őt illetik.

A Hendrix-féle felvétel elkészülte előtt többen játszották, például a Leaves és – a Leaves-féle felfogáshoz nagyon hasonlóan – a Byrds. Egyikből sem lett világsláger. Ehhez az kellett, hogy a méltatlanul elfeledett, 2002-ben hatvankét évesen elhunyt Tim Rose is kezelésbe vegye a dalt és megjelentesse aktuális nagylemezén. Jimi Hendrix Rose 1966-ban felvett, rekedt hangon énekelt, lassú változatát – mely egyébként nem sokban különbözik Billy Robertsétől – hallotta a New York-i Wha kávéházban.

Bizonyos értelemben a sors igazságtalansága, hogy az utókor alapvetően Hendrixhez köti a Hey Joe-t, pedig  egy interjújában a gitárzseni is elismerte, hogy Tim Rose változatát vette át – idézi fel a történteket Nemes Nagy Péter rockzenei szakíró. A Petőfi Rádió egykori bluestörténeti sorozatának szerkesztője a hvg.hu-nak azt mondta: menedzselési problémák miatt nem lett világhírű a Tim Rose-féle szám. Ez a változat nagy-, nem pedig kislemezen jelent meg, ami a világslágerré váláshoz abban az időben kevés volt. A szám Újvilágon kívüli sikere egyértelműen Hendrix Londonban felvett és megjelent kislemezének köszönhető: a brit listán a hatodik helyig jutott, míg az Egyesült Államokban fel sem került a listára.

Tim Rose azt állította, hogy már gyerekkorában hallotta a Hey Joe-t – sosem ismerte el Roberts szerzőségét –, a szám szerinte népdal vagy olyan nóta, amit nem lehet konkrét szerzőhöz kötni. Ezt támasztja alá Hendrix állítása is, akiről Nemes Nagy azt mondta: saját debütáló kislemezének 1967-es megjelenésekor úgy nyilatkozott, hogy a Hey Joe körülbelül háromszázötven változatát ismeri. Ezek többségéről persze nem készült felvétel.

A ma létező Hey Joe-változatok között nem csak stílusbeli és hangszerelési, de kisebb-nagyobb szövegbéli különbségek is vannak. A Hendrix-féle kislemezváltozat szövegével szemben – noha ez a feldolgozás a „gyökér“, amelyből az ágak elhajlanak – például a Purple-féle verzió egy szót nem ejt hóhérról és kötélről. A Deep Purple feldolgozása a zenekar 1968-ban megjelent első nagylemezének utolsó száma. Az együttes később többször is visszanyúlt a Hey Joe-hoz: egy 1974-es Long Beach-i koncerten Ritchie Blackmore egyik, meglehetősen zúzós gitárszólójában teljesen egyértelműen kivehetők a Hey Joe akkordjai, míg egy 1974-es londoni koncerten Blackmore a Hey Joe bevezetőjével örvendezteti meg a nagyérdeműt, az 1991-es lemezbemutató turnén pedig a Brüsszel-Budapest-Kassa-Tel Aviv tengely állomásain játszották lényegesen líraiabban, mint tizenhét évvel korábban.

A kemény rockbanda, a Led Zeppelin elődzenekarától, a Band of Joytól is ismerünk – szintén 1974-ből – Hey Joe-t, meglehetősen bluesos, karcos előadásban, de játszotta egyebek mellett Sonny és Cher, Patty Smith, David Gilmour és Seal, Slash, a Ten Years After és Johnny Winter is.

Józsikám – a magyar követők

Nemes Nagy Péter a szám magyar vonatkozásáról elmondta: a Syrius azután kezdte rendszeresen játszani a Hey Joe-t, hogy a zenekar tagjai 1971 novemberében hazatértek Ausztráliából és belépett a csapatba a gitáros Tátrai Tibor. Radics Béla zenekarának, a Tűzkeréknek Hey Joe-ja is ismert. A két zenekar a hetvenes évek elején játszotta a számot, más hangzásvilággal, teljesen más közönség előtt: a Syrius inkább értelmiségi zenekar volt, míg a Tűzkerékre leginkább a külvárosi proligyerekek voltak kíváncsiak. Nemes Nagy valószínűnek tartja, hogy Radics játszotta először a Hey Joe-t Magyarországon, bár azt is el tudja képzelni, hogy – az osztrák URH-t lehetett fogni – valamelyik kisebb, nyugat-magyarországi zenekar megelőzte Radics Bélát a hatvanas években. Póka Egon, a Hobo Blues Band egykori basszusgitáros-zeneszerzője megkeresésünkre még a Liversinget említette, mint azt a magyar zenekart, amely anno „talán játszotta” a Hey Joe-t.

Sem Póka, sem Nemes Nagy nem tud a Hobo Blues Band által jegyzett változatán kívül más több énekes által előadott verzióról. Úgy gondolom, hogy a Hobo Blues Band pályafutásának egyik alappillére lett a Hey Joe – emlékezett vissza a HBB Hey Joe-ját annakidején hangszerelő Póka Egon. A zenekar első, 1980-as nagylemezére az angolszász blues- és rockzenei klasszikusok közül azért pont a Hey Joe került fel, mert a szám az akkori koncertrepertoár állandó darabja volt. A lemez aranylemez lett, ami akkor legalább százezer eladott példányt jelentett. A Sebők János által szerkesztett, 1982-ben megjelent Rock évkönyv szerint 1981 júniusáig 108 372 darabot adtak el belőle. A Bornemissza Ádám-féle, magyar környezetbe ültetett, Józsikámra magyarosított Hey Joe-ról Nemes Nagy azt mondta: „jópofa, aranyos szöveg”.

Mi a Hey Joe titka?

„Bárki magára veheti, olyan, mintha ő maga találta volna ki. Nyilván sok emberrel előfordul, hogy megcsalja az asszony, ez a szöveg sokakat megfog, ráadásul jó dallammal, jó ritmussal társul” – mondta Nemes Nagy Péter. Póka szerint „Leszek Cichoński lengyel gitáros, aki Boroszló főterén évek óta játssza a dalt, a lengyel Radics Béla, azzal a különbséggel, hogy még él, kiváló gitáros és Hendrix-interpretátor. A HBB egykori basszusgitáros-zeneszerzője évek óta visszatérő vendége a Hey Joe boroszlói össznépi előadásának. „Érdekes lenne egyszer Hobót meg Billt elvinni, hogy együtt játsszuk el a Hey Joe-t” – tette hozzá. Nemes Nagy szerint a sikerhez az is hozzájárult, hogy a számot könnyű eljátszani.

Póka Egon szerint a Hey Joe öt akkordjának – C dúr, G dúr, D dúr, A dúr, E dúr – egymás utáni lejátszása még nem maga a dal, de „tábortűz szinten, ha ezt az öt harmóniát lereszelik egymás után és dünnyögnek hozzá, az már egy élvezhető Hey Joe lehet, különösen olyan közegben, ahol ismerik és szeretik a dalt”.

„Mindenféleképpen Hendrix volt az, aki életet lehelt a Hey Joe-ba. Ő több mint negyven éve meghalt, ám a feldolgozása még mindig él. Talán az lehet a titok nyitja, ahogy Hendrix hozzányúlt a számhoz. De nem biztos, hogy meg lehet ezt fejteni” – vélte Póka.

Szegő Péter