„Mezőnagymihályon Kazai János, a sertéstenyésztő munkacsapat dolgozója a malacok választási súlyát tízhetes korukra 14 kiló helyett 16 kilóra emeli” – olvasható a Szabad Nép 1950. március 17-ei számában, amikor is az állami gazdaságok dolgozói különböző felajánlásokat tettek a felszabadulás ünnepére, azaz a kor legnagyobb állami ünnepére, április 4-re.

Mindeközben a kláramajori állami gazdaság dolgozói szocialista munkaversenyre hívták a Csongrád megyei állami gazdaságok dolgozóit. Vállalták, hogy az őszi búza holdankénti hozamát az előirányzott tizenöt mázsáról tizennyolcra, a tavaszi árpáét tizenötről szintén 18-ra, a lucernaszéna termését pedig 55-ről hetven mázsára emelik. „Ezzel a munkaversennyel készülünk április 4-ének méltó megünneplésére – mondották a gazdaság dolgozói. – Tudjuk, hogy a termelékenység fokozásával, a terméshozam növelésével gazdagítjuk, erősítjük hazánkat és hozzájárulunk ahhoz, hogy Magyarország a békefront erős bástyája legyen”.

Túry Gergely

Az ellenterv

Voltak, akik még ezzel sem elégedtek meg: a velencei gépállomás dolgozói például „ellentervet” dolgoztak ki a gépállomás vezetőségének munkatervével szemben. „Az ellentervben vállalják, hogy az eredeti termelési tervet 20 százalékkal meghaladják, 10 százalékkal csökkentik az üzemanyag-fogyasztást és 20 százalékkal az üresjáratot.” Elképzelhető, hogy ezek a felajánlások, a vezetőség terveinél még több munkát felkínáló „önkéntes vállalások” mennyire tükrözték az állami gazdaságok és a többnyire államilag elkonfiskált gépekből létrehozott gépállomások dolgozóinak szabad akaratát.

„A versenykihívásnál nagyon fontos volt az önkéntesség látszatának fenntartása. A kihívó bárki lehetett, csak arra kellett odafigyelni, hogy az alulról jövő kezdeményezésnek hasson. Egy-egy felhívást úgy tettek közzé a lapok, mintha azt az adott állami gazdaság, tsz, község, esetleg egyén saját maga kezdeményezte volna. Ez persze korántsem így volt, hiszen erről legfelsőbb pártszinten döntöttek. Előre kijelölték, hogy az adott versenyszakaszt melyik megye, község indítsa meg” – mondta a hvg.hu-nak Tóth Judit történész, a Pest Megyei Levéltár munkatársa. „Annyira önkéntesek voltak ezek a felajánlások, hogy az is előfordult, hogy a munkaversenyt a helyi, járási vezető elvállalta, de erről a falu nem is tudott” – jegyezte meg Tóth Judit.

Horváth Szabolcs

A kutató az Agrártörténeti Szemle 2010-es évfolyamában publikált tanulmányt Mezőgazdasági versenyek az ’50-es években Pest megyében címmel. Ebben szerepel az az eset is, amikor a Nagykátai járási vb-elnök és a mezőgazdasági osztály vezetőjétől eltekintve senki nem tudott arról, hogy a Dabasi járással versenyszerződést kötöttek.

Az is érdekes Tóth szerint, hogy bár a munkaversenyek elsősorban az iparra voltak jellemzőek az ötvenes években, a pártvezetők az agrárszektorra is ki akarták terjeszteni ezeket. Elsősorban az államilag ellenőrzött gépállomások és állami gazdaságok vettek részt a versenyekben, esetleg a termelőszövetkezetek vagy néha egész járások. Az egyéni gazdákat is igyekeztek a „versenyzésre” rávenni, de az ötvenes évek második felére – különösen a Nagy Imre-féle új szakasztól, az 1953-tól enyhülő politika kezdeteitől fogva – belátták, hogy a falvakban nem működik ez a fajta mozgósítás.

Az anyakoca nem 11, hanem 14 malacot ellik?

A mozgósítás a mezőgazdaságban időnként abszurd formákat öltött. Tóth Judit levéltári kutatásai során az akkori állampárt, az MDP 1951-es iratai között talált még a Szabad Népben szereplő felajánlásoknál is vadabb „önkéntes vállalásokat”. Az egyik megtörtént eset később a Hofi-paródiákban is előkerült: a zsámbéki Rákosi Tszcs egyik dolgozója arra tett ígéretet, hogy egy anyakocától nem 11, hanem 14 malacot nevel fel.

Horváth Szabolcs

A Szabad Nép hivatalos közleményei mellett a megyei lapok is írtak a munkaversenyekről. Tóth Judit a Pest Megyei Népújság 1950. április 23-ai számában egy abszurd, „néma versenyre” is rátalált, mely a csobánkai Törekvés Tszcs és a helybeli állami gazdaság dolgozói között zajlott. „A csoport tagjai néma versenyre keltek a helybéli állami gazdaság dolgozóival. Egyszerre érkezett ugyanis a tszcs-nek és az állami gazdaságnak is egy-egy vagon takarmány. Egyszerre kezdték kirakni, s így szinte csöndesen nemes verseny alakult ki a két gazdaságot képviselő dolgozók között. A munka befejeztével a termelőcsoport boldogan állapította meg, hogy ők ugyanezt a mennyiséget feleannyi idő alatt teljesítették.”