Titkosszolgálati jelentés szerint a Hell’s Angels olyasféle szerveződés, mint a Ku-Klux-Klan. Ez első hallásra túlzónak, egyben kolosszális hülyeségnek tűnik, másodikra is, és harmadszorra legfeljebb az derül ki: mint minden szerveződés, ez is a megkülönböztetésre, a kirekesztésre épül, a zászlóra pedig, mint a közönséges és elismert pártoknál, előbb-utóbb felkerül a gyűlölet szó.

A Hell’s Angels nem egy amerikai motoros szekta, hanem maga a motoros szekta. Akkor alakult, amikor az Egyesült Államok bűnmegelőzésre szakosodott szervezetei nem annyira figyeltek. Elmúlt a háború, új veszélyre kellett koncentrálni, aminek a színe természetesen a vörös volt - az országban divat lett a járőrözés, a kukucskálás, az intézkedés és a szervezkedés.

AP / Russel A. Daniels

A nagy fel-alá járásban megmaradt némi romantikus vágyakozás a vándorokról, a törvényen kívüliekről, milyen kár, hogy ezek reklámja, a western éppen kezdett kimenni a divatból.

A háttérben már ott berregett a rock and roll nevű izé, hirtelen minden elkezdett felgyorsulni: a zene mellett a közlekedés, az ivás és a szex is. Az új ajánlat rögtön megjelent a mozikban, legelőbb A vad (1953) című filmmel, és ha nem is mindenki, de a motorosok 0,9 százalékából hirtelen egyszázaléknyi attraktív tömeg verődött össze.

A Pokol Angyalai is így nevezik magukat: egyszázalékosok. Az amerikai kultúrmitológia szerint az egy százalék a törvényen kívüliség kódja, a motoros szövetség szerint ennyi az arányuk azoknak, akik nem fizetnek semmiféle olyan díjat, ami a közlekedésben részt vevőknek kötelező, maguk az érintettek pedig azt mondják: egyedül őrzik azokat az értékeket, amelynek a nemzet maradék 99 százaléka a seggére vert.

A „pozitív főszereplő”, Marlon Brando nemcsak kiszidolozta a westernhősöket ábrázoló képek keretét, hanem divatot teremtett a fekete bőrdzseki alatt viselt fekete passzés hófehér pólóval, a vagányul félrecsapott, aktualizált köpenicki kapitánysapkával, és a szabadság felé vezető út leghangsúlyosabb kellékével: a motorkerékpárral. Tíz ember közül nyolcan úgy vélik, egy Harley Davidsont vezet, ám a helyes válasz: Brando egy 650 köbcentis Triumphot ül meg.

Aki meg akarta különböztetni magát az átlagtól, hirtelen azt vette észre, hogy csupa kis hétvégi Marlon Brando motorozik vele szemben. A Hell’s ennél radikálisabb akart lenni, és a kezdettől más is volt, mint az összes hobbimotoros. Attól, hogy valaki vesz magának egy motort - jellemzően az amerikai ikont, a Harley Davidsont -, levágott ujjú farmerdzsekit visel, mindenféle lánckombinációkkal köti össze a zsebeit, és a mutatóujjával beint a bámészkodóknak, még nem lesz a Pokol Angyalai tagja.

Az író, Hunter S. Thompson olyan közel akart kerülni az americumként tisztelt és rettegett Hell’s-hez, hogy jelentkezett tagnak. Fel is vették, együtt motorozhatott a legfőbb chapterrel, majd miután előbb elkergették, aztán amikor visszakéredzkedett, jól elverték, írt egy elképesztő könyvet Hell’s Angels: Vad rege az angyalokról (magyarul: Konkrét Könyvek, 2003., fordította: Vágvölgyi B. András) címmel.

AP / Eric Risberg

Ebben a kaliforniai ügyész így írja le az angyalokat: „A Pokol angyalai felhímzett emblémája, amit színeknek hívnak, egy szárnyas koponyát jelenít meg, mely bukósisakot visel. Kevéssel a szárnyak alatt az MC betűket figyelhetjük meg. Ez alatt az alapszerv száma és földrajzi fekvése. A jeleket általában egy ujj nélküli denimdzseki hátára hímzik. Mindemellett megfigyeltek delikvenseket, akik különböző Luftwaffe-jelzéseket és a német Vaskereszt reprodukcióit hordják. Sokuk szakállas, és hosszú, általában gondozatlan hajviselettel rendelkezik.”

A motoros filmek ugyanúgy működnek, mint a westernek. Koccanás az ivónál, kinyújtott balkar felfelé hajlított középső ujjal, porfelhő, majd a hölgyek és a gyerekek megmentése után távozás Dmitri Tiomkin zenekíséretével a lenyugvó nap irányába.

„Kisfiam, megtoltad a tragacsomat” - ez már a Halálfejesekben (1967) hangzik el, és nem tűnik borzongatóan fenyegetőnek. A Halálfejesek az „Elszabadult gazság” alcímmel az akkori idők legkeményebb, szókimondó filmjeként volt reklámozva, valójában kliségyűjtemény egy pár főből álló, rosszul sminkelt, ragasztott szőrzetű, bumfordi, együtt guruló motoros garázdálkodásáról, és a vele szembeszálló vietnami veteránról, Billy Jackről.

A filmben kétségkívül van néhány erőszak átitatta rész is, ennek ellenére Magyarországon is bemutatták. Bizonyos források szerint csak néhány napig ment, kizárólag a Puskin moziban, ám az igazság az, csak a bemutató utáni 10. napon vették le műsorról, plusz például a tatabányai Turul mozi is vetítette. Az ócska, nevetséges és szerény eszközökkel előállított filmnek két maradandó értéke van - a bandavezért Latinovits Zoltán szinkronizálta, és a Halálfejesekben egy kihívó öltözékben motorozó nő szájából elhangzik ez az akkor még aligha értelmezhető mondat: „És van itt egy kis porocska is, ha nem féltek összekeverni a tütüvel.”

Ha hinni lehet a Halálfejeseknek, a motorosbrigantik fő tápláléka a szűz lányok vére. De nem lehet. A való világban természetesen előfordultak erőszakos cselekmények - a szóbeszéd szerint a Sharon Tate-gyilkosság elkövetői is Hell’s-tagok voltak -, köztük kiskorúak megerőszakolása, lopások, rablás, késelések, lövöldözés, tömegverekedés és gengek közötti leszámolások, de a Pokol Angyalai fő tevékenysége mégsem a bajkeverés, hanem a problémamegoldás. Tény, hogy a chapterek némelyike őrző-védő szolgálatot lát el és védelmi pénz behajtásában közreműködik.