szerző:
L&N

Az öl meg, amit megeszel: ez minden idők legjobb bőrbe kötött mondata, ugyanis Angelina Jolie hasára van tetoválva. A kíváncsiság megölte a macskát, a rock sosem hal meg, Mel Gibson pedig nem paraszt, hanem. Régen nem járt ilyen jól filmekkel, mint a héten.

Ideglelés Csernobilban

"Mi lehet ez a jönvagymegy?"

Azon a napon, amikor 1986-ban felrobbant a csernobili atomerőmű 4-es reaktorblokkja, a világon még senki nem tudott semmit. Az oroszok elsumákolták a dolgot, ahogy akkoriban, és néha azóta is szokták, de azért megtették a szükséges intézkedést.

Évek távlatában úgy tűnik, a kapákkal, csavarhúzóval, kézi poroltókkal és gézmaszkokkal felszerelt problémamegoldó alakulatok esélytelenek voltak. A különböző, igen látogatott szájtokon megtekinthetők a nukleáris baleset – 400 atombombányi radioaktív anyag került a levegőbe – rémisztő következményei: háromlábú őzikék, szarvakat növesztő katicabogarak, teheneket felfaló óriáshalak, akkoriban született torz gyerekek, megannyi horror documentary szereplői.

Az Ideglelés Csernobilban a kedélyes mészárlásokat bemutató Motel-filmek mintájára egy olyan extrém turistacsoport tagjait kíséri el Csernobilba, akik sétálni szeretnének Pripjaty kihalt utcáin, ám előbb vagy utóbb meg kell fogalmazniuk a mutánsfilmek örök kérdését: „Egyedül vagyunk-e?”. Nos, nincsenek egyedül. Ha egyedül lennének, az a Blair Witch Project lenne.

A turista fiatalok – a karakterek: a kíváncsi, a merész, az óvatos, a tudálékos, a szende, a kurvás, az anyaszomorító – körül felerősödnek a zajok, a neszezésből előbújnak a zombik, hogy 25. évfordulón bosszút álljanak mindazokon, akik az ő tragédiájukra épített showra kíváncsiak. Aki túléli, legközelebb a Fukushima-erőmű körzetébe utazhat.

Főszereplők: Ingrid Bolso Berdal, Jesse McCartney, Olivia Dudley

Rendező: Bradley Parker

IMDb-értékelés: 5.4/10

Mindörökké rock

„Elhánytam magam. Hol? A nadrágomban.”

A nyolcvanas évek – amelyet Keith Richards meg nem történné nyilvánított, később viszont így módosított: lehet, hogy megtörtént, de ő átaludta – hivatalosan akkor ért véget, amikor Ozzy Osbourne (Black Sabbath) és Vince Neil (Mötley Crüe) nemcsak versenyvizelt délidőben az utcán, hanem meg is kóstolták egymásét.

A nyolcvanas évek a hajmetál legklasszabb időszaka, rengeteg seggig érő hajú, férfinak látszó ember jelent meg nyilvános helyeken düftin nadrágban és western csizmában, az alfahímek gyomrából pedig vadállati hangok törtek elő. Imádni való volt. Világos, ez a korszak ugyanolyan emlékkövet érdemel, mint a diszkó monumentuma, a Szombat esti láz.

Miután a moziba főleg harminc év alattiak járnak, a film megtekintése előtt zavajuk fel a srácokat a padlásra, vagy le a pincébe, hátha találnak a popcorn-kóla mellé ihletet adó tárgyat, mondjuk egy ujjatlan, lukacsos Def Leppard-pólót. A Mindörökké rock az emberi hülyeség mintáiból merítő West End egyik sikerdarabja (Rock of Ages), egyben Tom Cruise kedvenc musicalje. Cruise egy Axl Rose-ról mintázott befolyásos, nagyképű, drogozó, piromán és valószínűleg impotens rocksztárt játszik, aki mindenféle triviákkal áll elő, valamint magazinokból vett idézet-nyelven beszél.

1987-ben vagyunk, a szétlőtt vénák városában, Los Angelesben, ahol az igen sűrű és savas levegőn is szárba szökken a szerelem. Innentől kezdve Rómeó és Júlia karriertörténet folytatódik, amihez a korszak nagy himnuszai (Juke Box Hero, I Wanna Rock, Here I Go Again) adják a kísérőzenét, ám sajnos nem az eredeti előadóktól, hanem a film szereplői interpretálásában.

Vajon egymáséi lesznek-e Drew és Sherrie, vagy felfalja őket a mindent elpusztító rock, melyet a háttérből Stacee Jaxx (Cruise) irányít. A film egyébként nem annyira jó, mint amennyire tolakodó, bugyuta, és sajnos még annyi szeretnivaló sincs benne, mint a Rockhajóban. Persze, ha valóban az igazi, kőkemény rock elkötelezettjei voltunk, gyermekeinknek nem lesz nehéz elmagyarázni, hogy a mindörökké szó kizárólag a rockkal párban értelmezhető.

Főszereplők: Tom Cruise, Diego Boneta, Julianne Hough, Paul Giamatti, Catherine Zeta-Jones

Rendező: Adam Shankman

IMDb-értékelés: 6.2/10


Én, a séf

„Eszi, nem eszi, nem kap mást."

Egy séf csak akkor hagyja abba a kreatívkodást és a sütést-főzést, ha elillan belőle az ihlet. Ettől kezdve a séf nem főz tovább, legfeljebb eszik, kövérre zabálja magát, majd szétpukkan, mint egy könnyű szellentés. Ha az ember francia, megnőnek az esélyei az ilyen-olyan csillagokra, az evőművészet Oscar-díjára, nem csoda tehát, ha az előbb említett problémák is felerősödnek, amikor odakozmálás veszélyezteti az életművet. Márpedig a séfek séfjével, Alexandre-ral (Reno) pontosan ez történik.

Nem jön az ihlet, egy noproblem fetuccini nem megy úgy, mint régen, mindenfajta szirszar rák kifog rajta, ráadásul az étteremcsoport atyaúristene le akarja cserélni őt a divatos molekuláris konyha kiváló képviselőjével. A túléléshez ugyanúgy szerencse kell, mint eltalálni egy tök unalmas avokádókrémet, és Alexandre-nek szerencséje van, amikor belebotlik Jackyba.

Ketten együtt talán meg tudják védeni a kondér becsületét, de addig sok szagelszívó után kiáltó poént eldurrantanak a különféle tepsik és lábasok között. Az Én, a séf klasszikus Stan és Pan konfliktusfilm. Kedvet csinál a főzéshez és a meggazdagodáshoz, de az igazi tanulsága az, hogy a nemborostás Jean Reno igazából nem létezik.

Főszereplők: Jean Reno, Michael Youn, Julien Boisselier

Rendező: Daniel Cohen

IMDb-értékelés: 6.3/10

Börtönregény

„Magda Marinkó kedvenc szökése.”

Mel Gibsont lekapcsolják, mert túl sok készpénzt tartott a kocsijában. Képzeljék el, hogy Mel Gibson még mindig elszánt és veszélyes, de mivel börtönben van, fegyvertelen. Amikor Mel Gibson éppen mond egy nagy hülyeséget, mindig felhívja magára a figyelmet, pedig régen úgy csinálta, hogy filmszínész volt, és a hülyeségeket ennek megjelenítésére tartogatta.

A Börtönregény természetesen a legkonvencionálisabb börtönfilm, kegyetlen sorstársakkal, gyerekkel, a szabadulásba vetett hittel. Drivernak (Gibson) van egy elképesztően okos terve a szökésre, amiben főszerep jut az aranyos kis tinédzsernek is. Gibsonnak voltak már jobb bosszúálló filmjei (Mad Max, Visszakézből), a zsánerhez nem igazán sokat tesz hozzá, ám a mexikói kulissza a sok elvetemült kollégával nem rossz.

Főszereplők: Mel Gibson, Peter Stormare

Rendező: Adrian Grunberg

IMDb-értékelés: 7.3/10

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Emlékszik még a gémkapocsra az Office-ból? Valami furcsát művelt vele a Microsoft, és senki sem érti

Emlékszik még a gémkapocsra az Office-ból? Valami furcsát művelt vele a Microsoft, és senki sem érti

Vigyen haza egy Picassót!

Vigyen haza egy Picassót!

Továbbra sem tudni, mivel mérgezték meg a Berlusconi ellen tanúskodó modellt

Továbbra sem tudni, mivel mérgezték meg a Berlusconi ellen tanúskodó modellt

Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben

Adta már el a régi telefonját? Lehet, hogy nagy hibát követett el közben

Marad a tavaszias idő, kis kockázattal

Marad a tavaszias idő, kis kockázattal

Egy ikonikus 7 üléses autó, amire viszont nem jár az állami támogatás

Egy ikonikus 7 üléses autó, amire viszont nem jár az állami támogatás