A rock and roll sztárok életénél csak a haláluk az érdekesebb. Ilyenkor ugranak meg a lemezeladások, veszik elő a már meglévő, összegyűjtött és újra olvasható legendákat. Általában sok ilyen van, mert a sajtó előbb-utóbb ráun a művészi munka ismertetésére, ám mivel valami hír mindig kell, a sajtó elkezd kutakodni. A színpad mögött, az öltőző melletti vécében, a magánélet szemétdombján. A színpad mögött mindig történik valami, a vécé falán ott marad egy falfirka, a kukában is árulkodó hulladék található.

Komár László egtyik fellépésén

Vértes György

A sajtónak könnyű dolga van: a popzene olyan műfaj, ahol nem az abszolút hallásnak, hanem a devianciának van fontos szerepe. A rock alapja is az összhangzat, de ha valaki egyszerre lép a többséggel – beáll a sorba – hamar érdektelenné válik. Kinek van szüksége még egy jólfésült, még egy fegyelmezett, még egy szófogadó gyerekre.

Komár jókor született, jókor jött el a szobakonyha-vécéagangon környezetből. Ha nem is tombolt körülötte, de ilyen-olyan neszezésekből hallható volt valami furcsa, szokatlan zörej. A külkeresek a Rózsadombon, a Szent István parkban, a környékbeli besúgó bácsi azt mondták: ez valami felkavaró, amit zavaróberendezéssel igyekeznek távol tartani a haladó ifjúságtól, ez maga a rock and roll. Veszélyes, káros, egyben értéktelen dolog.

A hatvanas években járunk. Az utcán a legtöbb autó szürke vagy fekete, a taxik még nem kockásak, a vezetőjükkel pedig érdemes óvatosnak lenni. Az EMKE-ben vagy a Békében Pesten, az Olimpiában Budán esténként maximum forró jazz szól, meg pesti áthallásos dalok, ám néha feltűnik egy-egy srác a társaságában lévő kihívóan öltözködő lányokkal, akik mást énekelnek máshogy, és még táncolnak rá.

Komár még nincs köztük, valahonnan a háttérből figyel, pontosabban rátapad a rádióra, a Luxira teker, keresi a Szabad Európát a satöbbi-satöbbi rövidhullámon, ahol játsszák az új dalokat. Komár ekkor még nem a magyar Elvis akar lenni, legfeljebb arról álmodik: valami ilyesmit akar csinálni, kötetlen, szabadnak látszó dolgot. Egyébként meg Elvisnek főleg hangja van, a mozikban nem vetítik a filmeket, van tv, de a rock and rollból legfeljebb a rendbontást mutatja.

Később Elvis már látható is. Komárnak megtetszik, megcsináltatja a legendás fehér ruhát a csillámokkal, terjeszti, hogy ő a magyar Elvis, és ezt előbb egy szűk körben el is hiszik neki. Elvis katonai idejének kitöltése után hazamegy és soha többet nem jön Európába. Otthonról, Las Vegasból meg más helyekről közvetíti a rock and rollt, amire egyre többen kapnak rá. Komár azonban elkésik vagy csak jó időben van rossz helyen: ki tudja.

Sokan úgy vélik, Komár az adászteveli megszületése pillanatától a magyar Elvis. Beleszületett a szerepbe, azonnal kiderült, mennyire tehetséges: ám ez is a rock köré font védőháló része. Minden ország olyan Elvist kap, akit megérdemel. Franciaország Johnny Hallyday-t. Az Egyesült Királyság Cliff Richardsot. A Német Szövetségi Köztársaság Peter Krauset. Nálunk kicsit nehézkes volt a hatvanas években felépíteni a brandet, ezért csak a nyolcvanas évek elejére jött létre. A Röppentyű utcában néha felbukkanó Chevrolet-ket vagy Buickokat nem a könnyűzenészek nyúlták le, a Luxus Áruházban sem lehetett megfelelő kellékeket és kiegészítőket kapni, a külszolgák pedig a gyorsan megtérülő orkánkabátban utaztak.

Különben meg a rock and rollt Magyarországon egy pillanat alatt elsöpörte a beat, a Szentháromság, az Illés-Omega-Metró verhetetlen volt és az is maradt. Komár sok mindent csinált az életében, és majdnem mindent jól csinált. A Scampolóval beatet játszott, felfedezte a sokáig elnyomott és valójában soha nem respektált Faragó Judy Istvánt, a fantasztikus vintage gitárost – vagy Judy fedezte fel őt, ki tudja ma már –, haknizott Pesten, Budán, az országban bárhol, ahol az ORI kifizette a 150 forintos gázsit. Az sem számított, hogy Komár után egyből Aradszky László pattant a színpadra a Pókháló van már az ablakon című dallal. Valljuk be, a herehimbálással akármennyire is autentikus rock and roll dal a Mondd, kis kócos, 1981-ben úgy tűnt, lekéste a csatlakozást.

Komárnak nem sikerültek a Táncdalfesztiválok, ám azt nem lehet mondani, hogy nem mentek neki a táncdalok. Táncoló fekete lakkcipők, ohje, Ez a divat meg talán valami ilyesmi is: várhatsz rám kedvesem, postakocsin érkezem. Felbukkant a magyar popkultúra egy másik kérgében is. 1980-ban elkészült az első magyar pszicho thriller, Az áldozat. Ennek a betétdala volt az Ó, csak a hajnal jönne már - ez nemcsak jobb volt, mint a film, hanem ha bármelyik országban születik, világsláger lett volna.

Komár nem az a rocksztár volt, aki már az első próbán meg akart halni, hogy híres legyen. Pont mást akart. Ki akarta élvezni a a könnyűzene nyújtotta esély minden fázisát, beleértve a léhaságot, a magamutogatást, a kis berúgástól a nagy berúgásig mindent, a házibuliktól a céges bulikig bármit. A kettő között sok zene és sok gyötrelmes utazás, kompromisszum, és 2291 nő van. Azt mondják, Komárnak megvolt a hazai fél-popszakma, de ezt inkább azok állítják, akik alábecsülik a magyar popszakma odaadó részét. Amikor Komár feltűnt Zalatnay mellett, egy olyan pár született, aki mindent tudott a magyar könnyűzenei kulisszáról.

Nem tudni, Komár beleadott-e annyit a rock and rollba, amennyit kivett belőle – ez ma már nem is érdekes. Az a fontos, hogy sok örömet és szomorúságot szerzett csak azzal, hogy használta. Csinálja utána, aki meri.