Van egy sír a kertjében.

Tim Burton bő tíz éve költözött a londoni Belsize Parkba, ahol a bohémek arisztokráciája él. Jude Law, Hugh Laurie, és Gwyneth Paltrow mind a szomszédai, de számára inkább Arthur Rackham korai trükkfilmes neve hatott afrodiziákumként. Száz évvel korábban Rackham, a Grimm testvérek meséi és az Alíz Csodaországban korai filmadaptálója, éppen azt az ingatlant lakta, ahol Burton berendezte otthonát és műhelyét. A két távoli kolléga kísérteties skiccei és bábui most a polcokon találkoznak. Rackhamtől örökölte a sírt is, és bár senki nem fekszik benne, mégis pimasz gyerekmosollyal emlegeti Burton, hogy a „szomszédok bizarr eseményekről tudnak, de ez a sutyorgás csak jót tesz...”

Amúgy született amerikai. Az Ollókezű Edward-ból (1990) ismerjük meg a nyugat-amerikai kisváros díszletét, szereplőit és lelkületét, ahol gyerekkora játszódott. Edward (Johnny Depp) egy lelkes feltaláló frankensteini teremtménye, még szívet is kap. (A feltalálót Vincent Price alakítja, Burton gyerekkori bálványa.) Csakhogy az alkotás befejezetlen, az idős mérnök meghal, mielőtt Edward kezei is elkészülnének, így a szerencsétlen szerzet két ollót csattogtat csuklóiból élete végéig, ami sosem jön el. Még a félhomályos toronyszoba is életrajzi, ahol a teremtmény elrejtőzik. A Burton szülők a gyerekszoba ablakát befalazták, egyetlen résen keresztül szivárgott be némi fény.

Amikor kidugta az orrát a sötét odúból, akkor b-kategóriás rémfilmeket és gyerekmeséket nézett. Az utóbbiakból is inkább a bizarr szereplők ragadták meg: „a Betty Boop-ban volt ez a furcsa figura, aki néha felbukkant és elkezdett énekelni Cab Calloway hangján. Az ember meg csak hüldezett, hogy mi a frász történik itt.” Az 1932-es, legfinomabban is szürreálisnak mondható rajzfilm közepén dalra fakadó zsákszörny és a csontvázak kórusa a Karácsonyi lídércnyomásban (1993) tért vissza.

Burton a setesuta animációval tarkított horrorfilmekből építette fel kimeríthetetlen látomás készletét. Fáradhatatlan, erőforrása a kölyökborzongás. Pontosabban az, hogy képes volt megőrizni kölyökborzongását. Mindannyian emlékszünk, ahogy a Grimm, a magyar népmesék, vagy az angolszász gótikus horror hideglelős jeleneteinél pajzsként húztuk feljebb a takarót, égve hagytuk éjszakára a lámpát, de a sötét estimeséket mégis újra-és-újra megrendeltük. Minden gyerek szeret borzongani. Mindenki Tim Burton, csak van, aki jobban emlékszik.

És mégis: Tim Burton gyorsan vált felnőtté. Szüleivel nehezen boldogult, végülis befalazták mint a Vasálarcost. Tizenéves kamaszként átköltözött nagyanyjához, és magányában kijárt a temetőbe időtöltésként. Majd gyorsan megteremtette önállóságát, főiskolára ment és munkát kapott a Disney-nél 21 évesen. „Nem tartottak különösen jó animátornak, ami jó volt, hiszen békén hagytak... azért fizettek, hogy egész nap csak rajzoljak.” Itt fűzte tovább és írta újra az élőhotak, a Hallowe’en töklámpák, és a vérszívók történetét.

Mi ilyen vonzó a halálban?

Először is: sokkal színesebb a világa, mint az életé. A Halott mennyasszony (2005) félénk főhőse, Victor van Dort (hangja: Johnny Depp), a sikeres halkereskedő fia érdekházasságra készül szülei nyomására. A mennyasszony Victoria Everglot (hangja: Emily Watson) szintén félénk, elszegényedett nemesi családja azonban keveset foglalkozik érzéseivel. Victor csetlik-botlik az esküvő főpróbáján belesül az eskü szövegébe. Kimegy az erdőbe, és elpróbálja, még a gyűrűt is felhúzza a földből kimeredő szikkadt galyra... amiről kiderül, hogy egy elátkozott mennyasszony holttestének gyűrűsujja. Victor ügyetlen gesztusa miatt a halálból visszatér Emily (hangja: Helena-Bonham Carter), és ragaszkodik a véletlen házassághoz. Hogy minden visszatérjen a normális kerékvágásba, Victor követi Emily-t az alvilágba.

Az élők világa fakó, rideg, érzelemmenetes. Az alvilág központja egy orfeum Sammy Davis Junior és Ray Charles csontvázával. Rendkívül szórakoztató hely, ha az ember hozzászokott az oszláshoz, akkor messze mulatságosabb, mint az irodai munka.

Legalább ilyen színes Hallowe’en város a Karácsonyi lídércnyomásban. Hercege, Jack Skellington (hangja:Chris Sarandon) arról álmodozik, hogy polgártársaival egyszer nem csupán az őszi ijesztgetős ünnepre készülnek, hanem átveszik a giccses karácsonyt is. Nem is gondolnánk, hogy hányféle mókás szerzet jár-kel szörnyvárosban: nagybőgőbe zárt Duke Ellington, vámpír martoska babák, éneklő akasztófa. Mint egy ügyes pedagógiával összeválogatott alsó tagozatos osztály, lelkesen készülnek az ünnepre, hogy másoknak örömet okozzanak.

Egy másik rendkívül szimpatikus vonása az alvilágnak: ez a való világ idiotizmusának paródiája, pimasz lázadás. A Beetlejuice (1988) két főhőse, Adam és Barbara Maitland (Alec Baldwin és Geena Davis) alig költöznek be új-angliai álomotthonukba, amikor halálos baleset éri őket. Visszaköltöznének holtukban is a házba, de azt elfoglalja egy sznob New York-i család. Bosszantó szokásaikat képtelenség elviselni, lépni kell.

Az ördögűzés forgatókönyve fejlreáll: a holtak próbálnak szabadulni az élőktől, ezért szakértőt hívnak, Beetlejuice-t (Michael Keaton), a bio-exorcistát. Időközben megjárják a poklot is, ami egy adóhivatali váróteremre emlékeztet. A pult mögött egy kellemetlen kékre vált adminisztrátor felvágott erekkel, unott és hisztizik. Az aktákért egy akasztott hulla rohangál. A hivatal packázását egy cápatámadás áldozata, egy tényleg kettéfűrészelt varázslósegéd és egy koromfeketére égett láncdohányos tűri.

A halálban a legvonzóbb az, hogy sosem végleges. A napokban, a Londoni Filmfesztiválpon bemutatott Frankenweenie történetében egy Burton-re emlékeztető kertvárosi fiú, Victor elveszíti kutyáját, de Frankenstein professzor tudományával visszahozza az élők közé. (Első változata még 1984-ben készült, ezt a rövidfilmet Disney megbízásából 2010 júliusában kezdte felújítani.)

A (re)animálás nem csak a történetre igaz, hanem a munkafolyamatra is, ami a megfilmesítette. A Frankenweenie forgatása ugyanúgy kerülte a számítógépes grafikát, mint a Karácsonyi lídércnyomás és a Halott menyasszony. A londoni Three Mills stúdióban 15 vezető animátorral, akiket Bulgáriától Braziliág gyűjtött, hetenként 5 másodpercnyi hasznos anyagot forgatott. 200 bábut használtak összesen, a főhős Victorból 18 változat született. Egy-egy figura átlagosan 40-45 csapággyal bírt, hogy a kifejező gesztusokat minél nagyobb szabadsággal koreografálhassák. Sparky, a kutya 300 ilyen alkatrésszel a rekordtartó, apró testéhez még svájci órásmestereket is meghívtak, hogy kifinomult elemeket gyártsanak.

Ahogy a mesében Victor összefoltozza és életre kelti legjobb barátját, úgy mozdítja meg Burton is a mesefigurákat. Mindez abból származik, hogy a zöld vásznak és a kompjúter grafikák erdejében idegenül mozog. Igényli a személyes érintést, ami ceruza skiccekkel kezdődik, néhány kusza vonalban testetöltött mesefigurákkal. Teremtményei legyenek anyagszerűek. Mozgásuk őrizze meg a darabosságot. Emlékeztessenek arra, hogy kreált világban komédiáznak, akárcsak mi, amikor egy álomban botorkálunk. Az álomnál ugyanis nincs valóságosabb élmény a kölyökborzongás légkörében.

Így már a szörnyek, rémek, hullák és a halál a legjobb kölyökkori baráti társaságunk. Lógunk a városban és huligánkodunk.