szerző:
Rác András

Vörös Róbert és Alföldi Róbert adaptálta Klaus Mann: Mephisto című regényét magyar színpadra. Az Alföldi-vezetésű Nemzeti Színház utolsó premierjét május 10-én, pénteken tartották. Szimbolikus tartalma és előélete miatt is: Vidnyánszky Attila azt kérte korábban, hogy ne tartsák meg a premiert, mivel a következő évadtól nem marad műsoron. Alföldi nemet mondott. Ez a darab nem áthallásos. Ez a darab: mi és ma, konkrétan. Vádirat ellenünk, az engedelmes emberek ellen.

Hogy a Mephisto, Alföldi Róbert utolsó premierre kerülő darabja a Nemzeti Színházban, mindent elmond a mai elkurvulásról (értsd: 1848-tól 2013-ig), nem lepődünk meg. Klaus Mann: Mephisto című regényének ez a lényege, olyan, mint a horoszkóp, bármikor igaz.

Ennek megfelelően a könyv sem sokkal okosabb, mint egy horoszkóp, de ez most nem kritika, inkább dicséret. Mann félsikere ugyanis fontos alkotóeleme az örök aktualitásnak, hiszen regényét színházban és filmen fejezhetik be, bármikor, bárhol. Mindig érvényes lesz, mindig hidegrázós. Nincs feltétlen szükség megbundázott színházigazgatói pályázatra vagy kulturkampfra, bár segít. Ariane Mnouchkine például kelet-európai bohózat nélkül is színpadra adaptálta a regényt Párizsban bő három évtizede, nemrég Oxfordban is játszották.

©

Nota bene: a Mephisto még akkor került a magyar Nemzeti Színház repertoárba, amikor a pályázatot még ki sem írták, tehát a magyar adaptáció, amelyet Vörös Róbert és Alföldi Róbert írt, szintén egy nagyjából sérelmektől mentes világban született.

Természetesen akadnak évek, amikor igazabb és aktuálisabb, mint máskor.

Örökzöld történet

A Weimari Köztársaság utolsó éveiben, a Hamburgi Művészszínházban dolgozik a baloldali Hendrik Höfgen, a sikeréhes színész, akit társai ugyan tehetségesnek, de inkább megmosolyogtatóan frusztrált pozőrnek tartanak. Höfgen azonban nem a színpadon csillogtatja meg legnagyobb tálentumát. Az ő igazi alkímiája: az engedelmesség. Tökéletes játszótársa a nála nagyobb hatalmaknak.

Felemelkedése ezért megállíthatatlan, olyannyira, hogy amikor Adolf Hitler és a Nemzetszocialista Párt hatalomra kerül 1933 januárjában, Höfgen karrierje betetőzik, és ebben még gyanús politikai múltja és korábbi társadalmi kapcsolatai sem akadályozzák meg. A Harmadik Birodalom első számú kultúrpolitikusa lesz államtanácsosi rangban. Közben kihalnak mellőle a volt kollégák, azok is, akik balosok voltak, azok is, akik liberálisok, azok is, akik apolitikusak. Még a nácik is.

Az egyetlen túlélő az engedelmes Höfgen.

©

Vádirat az engedelmes ember ellen

Az elkurvuló színész bármit eladna a sikerért. Höfgen is áruba bocsát mindent, hogy végre játszhassa Mephistót, Faust doktor megrontóját, és Hamletet, a „bátor” (Höfgen szerint) és tettrekész herceget. Az engedelmes ember faja és annak minden egyede azonban a sikernél is jobban szereti az előléptetést.

Egy ambiciózus művész szeme előtt a teljesség álma lebeg, hogy majd egyszer, valamikor, hosszú menetelés után eljut a szakmai/társadalmi/vagyoni Nirvánába. Az előrehaladását mérföldkövek jelzik, egyre komolyabb lehetőségek és pozíciók, de ezek mégiscsak másodlagosak az úton, visszajelzések, hogy a megálmodott egyszer akár valóra is válhat. A legfontosabb természetesen a végső, teljes siker.

Az engedelmes ember azonban a visszajelzések függőbetegévé válik. Nincs semmi, még a siker sem, amit jobban szeretne az előléptetéseknél. A folyamatos dicséret fontosabb, mint a beteljesülés.

Ahhoz, hogy időről-időre ezt meg is kapja, a következő hozzávalókra van szüksége.

  1. A végső siker sosem jöhet el. Ez az előléptetések végét jelentené, maga a halál.
  2. Hűbérúr, aki az előléptetést osztogatja.
  3. Megaláztatás.

Az engedelmes ember nem bír parancsoló nélkül élni. Világrendjében a mások elismerése isteni igazságszolgáltatás, a megaláztatás, még ha fájdalommal is jár, szükséges rossz, hiszen aki jutalmaz, az néha büntet is. Tulajdonképpen a szenvedés nem is rossz, hiszen mégiscsak a világrend igazságából fakad, azaz teodicea, isteni igazság.

Ebben a világban a parancsszó majdnem olyan édes, mint a dicséret. Ez a korbács és kockacukor világrendje. Felnőtteknek korbács és szex.

Amikor felgördül a függöny

Hendrik Höfgent (Stohl András) táncpróba közben látjuk először. Ólomlábú, közhelyes gesztusokkal hadonászó performanszától kissé kínosan is érezzük magunkat, ahogy kénytelenek vagyunk elviselni, hogy fél perccel tovább ugrabugrál, mint kéne. Aztán még kínosabban, amikor már 45 másodperccel is elnyújtja a suta és modoros ügyetlenkedést. De fáradhatatlannak tűnik az ambiciózus színész.

 

©
Szerencsékre belép Juliette Martens (Bánfalvi Eszter), a Fekete Vénusz, a kongói félvér szerető, és helyre teszi a ripacsot. Höfgen élvezi, ahogy lepocskondiázzák tudását és letérdepeltetik. Kap néhány maflást, majd a testi-lelki megalázás szétválaszthatatlanul összeolvad a hempergéssel és nyalakodással. Höfgen kap korbácsot és kockacukrot is.

Stohl már sosem lesz az a színész, aki a május 10-i bemutató előtt volt. Alföldi megkerülhetetlen egyéniséget gyúrt belőle, ez eldőlt a nyitó jelenetben. Első két percben megkaptuk az ambiciózus színészt, a harmadikban az engedelmes embert.

Bánfalvi vadóc Julietteje goromba domina és féltékeny szerető, tökéletes ellentéte Höfgennek. Igazi tragika és tökéletesen őszinte, elviselhetetlen számára, hogy Höfgen más múzsa után rohangál a színházba. Még elviselhetetlenebb, hogy Hendriknek vállalhatatlan sötét bőre, hogy nem engedi beülni a nézőtér első sorába. Bánfalvi talán túl agresszív gesztusokkal rázza a titkos kéjlak ketrecének rácsát. Szex háziállat.

Kabaré

Vannak olyan képek, amelyek nélkül nem mesélhetőek el történetek. A 30-as évek Németországából, különösen, ha a művészek szabadságáról vagy prostituálódásáról van szó, nem hiányozhat Bob Fosse: Kabaré látomásos világa.

A Hamburgi Művészszínház társulata szétrántja a vörös függönyt, és pici, ironizáló, fecsegő emberkék csokraként dugják ki a fejüket a tagok. Középen Oskar H. Kroge igazgató (Gáspár Sándor) és mindjárt mellette zsidó felesége Rahel Mohrenwitz (Söptei Andrea). Kettejüké a történet legszebb kapcsolata. A náci hatalomátvétel után a kegyvesztett igazgató ugyanis feleségével tart, úgy néznek szembe a közönséggel, mielőtt eltűnnének a süllyesztőben, ahogy a fényképeken szüleink vagy az ő szüleik, akik a háborúban meghaltak: szövetkabátban és csendben.

 

©
Együtt élni, együtt halni – Gáspár csendes és kifogástalanul kimért alakítása vegytiszta tragédiává varázsolja Kroge-házaspár epizódját. Söpteinek jobban ál a szomorúság, a gúny és a nyugalom, a sikítozós kirohanások még kockakeréken gördülnek. Gáspár le is hagyja alkalmanként.

Korbács és politika

A társulat a színészbüfében marakodik politikán. A szakmai irigység vagy a karrier közel sem olyan forró téma, mint hogy ki náci, ki liberális és ki kommunista. Amit tudunk: Höfgennek van elvtársa, az intelligens és őszinte Otto Ulrich (Makranczi Zalán) és ellenlábasa, a harapós náci ifjonc Hans Miklas (Nagy Zsolt). Mint később kiderül, ez a büfé az anyaméh, ami a Höfgen-Miklas ikerpárt kihordja. És ahogy az ikerpároknál gyakran előfordul, az egyik megöli a másikat, hogy élhessen.

Miklas hithű náci. Már akkor is az, amikor még a cserepadon ül a pártja. Még mindig az, amikor már maga is kiemelt színész a Harmadik Birodalom Porosz Nemzeti Színházában. Együtt lép fel a megtért Höfgennel, aki a Batman mítosz Joker bohócának maszkírozva már Mephistót alakítja. Mert hiszen mi más lenne az engedelmes ember legfontosabb szerepe, mint az a figura, akinek ő maga állandóan meg akar felelni? Höfgen alakítása csak őszinte lehet.

©
Miklas azonban csak színész maradhat. Ugyanis ő nem Faust. A hit-náci közel sem olyan hasznos Németország katonai miniszterelnökének, a Tábornagynak (László Zsolt), mint a pártfogolt Höfgen. Neki engedelmes ember kell, olyan, aki örökké vele marad, mert hiszen kitüntetéseket vár. Egy elvszerű ember megbízhatatlan – Hans ki is lép a náci pártból. Meg is hal.

Nagy Zsolt a darab másik nagy sikertörténete. Folyamatosan lázas, állandóan dühös, a színpad legmélyéről is érezhető, hogy tud ölni. László Zsolt már alkatánál fogva is a szerepre termett: apró gesztusaira lúdbőrözik a közönség. Oldalán az árja szépségű Lotte Lindenthal, a középszerű színésznőcske libeg fel-alá (Tenki Réka). Lidenthalt pocsék alakítás közben látjuk először, affektáltan ripacskodik Höfgen mellett. Bárcsak tanácsot adna a Tábornagy úr, aki ugyanúgy ért a repülőgépekhez, mint a színészethez – Tenki mondja az egyetlen olyan viccet, amin a közönség nagy része tud kuncogni. Repülőgépek és színészet… vicces… jó, hogy nem lelkész és színház.

Kockacukor és politika

Liberális nőkkel nem lehet szexszelni. Ha mást nem, ezt megtanulta Höfgen. A Fekete Vénuszt egyszer ugyan a sarokba szorítja, de a színesbőrű nő nem igazán partner, hagyja magát ugyan, hagyja, hogy az első német színész a nyakába lihegjen.

Amikor Hendrik elveszi Barbara Brucknert (Radnay Csilla), a jómódú berlini nagypolgári családból származó lányt, a nagyközönség előtt bukja el a nászéjszakát. Dora Martin (Udvaros Dorottya), a díva, Höfgen korai példaképe, ki se mondja, hogy „nem”, úgy utasítja vissza. Mindez egyébként egy egy igazi Bobe Fosse-os táncjelenet után, ahol az egyetemes emberi jogokat musicalben dalolják el.

Az igazi örömöt Nicoletta von Niebuhr (Martinovics Dorina) okozza. Ő lelkes közös-lihegő.

©
Persze, ahogy a színészvilághoz illik… mármint ahhoz a színészvilághoz, amelyben mindannyian keressük a szerepünket a valóságban, sőt, engedelmes emberként a megfelelést, szóval ebben a világban senki nem vetkőzik le, a jelmez mindig marad.

Füzér Anni jelmezes egy percnyi szünetet nem hagyott, a három díva – Udvaros, Martinovics, Radnay – szünet nélkül zavarbaejtően csinos, amellett, hogy szerephez méltóan elegánsak. Radnay márványból faragott tekintettel és ridegen az első pillanatban elüt Martinovicstól, a társasági nőtől, aki csevegőbb, alkalmazkodóbb. Együtt tipegnek be a hamburgiak életébe, rögtön megosztva férfiakat és nőket.

Udvaros a teljes német színházi élet jó nővérét játssza. Először pezsgővel kényezteti a vidéki kistestvéreket Hamburgban, majd amikor eljön a '33-as hatalomváltás, az ingatag Höfgen lelkére próbál beszélni. Hűséges, megbocsátó, pedig Höfgen elétolakodott. Szokatlanul fegyelmezett alakítás, lassú léptekkel, erőteljes jelenléttel még akkor is, amikor csendesen, a háttérben viszi szomorúan egyetlen bőröndjét.

Mephisto

Fehérre meszeli magát, mint Szabó István Mephistója az 1981-es filmben. Egy négyzetcenti nem látszik ki testéből, fején csuklya, testén fekete ruha, arcán ujjnyi vastag máz.

Családja nincs. Esküvői vendégei mind családosok: a pityergő Marika, a súgó (Nagy Mari), Hans Miklas édesanyja. Angelika Siebert (Mészáros Piroska) és a bonviván Alex Bonetti (Szatory Dávid) már kisgyereket nevelnek, miután kiutálták Kroge igazgatót és megörökölték a színházát. De Höfgent nem látogatja meg senki. Apjáról hallunk egyszer, valamikor, Rajna-vidékről érkezett, de amúgy tökéletesen gyökértelen.

Hendrik Höfgen egyéniség. Számára elviselhetetlen eredeti neve, a Heinzi. Nem elegendő a férfias, felnőtt változat, a Henrik. Kell bele egy éles „d”, hogy aki a nevét kimondja, fennakadjon középen, mint amikor kényelmes jártunkban-keltünkben meglátunk egy egyenruhát rangjelzéssel, és hirtelen összeugrik minden izmunk, összecsapjuk bokánkat, mielőtt tovább sétálnánk. Hitler is kísérletezett nevével, elégedetlen volt a Schicklegruberral, kipróbálta a Hisslert, de végül mégis a németesen acélos élességű Hitlerre váltott.

©

Mi, az engedelmes emberek

Aki a rendszerváltás óta felépített magyar történelemszemléleti és oktatási kurzust ismeri, tudja, hogy a legfontosabb dramaturgiai elem az áldozatiság. Aki hallgat ünnepi beszédeket, tudja, hogy a magyar nemzetet, mint szabadságharcost méltatja minden vezető.

Persze ez hazugság, mármint, hogy a derék szónok annak tartja alattvalóit. Engedelmes embereknek tartanak minket, amiből az a tragikus, hogy ez nagyjából igaz is.

Egészen jól megvagyunk a korbáccsal és kockacukorral. Kellenek azok a miniszteri megbízotti, államtitkár-helyettesi és kormánybiztosi posztok. Kell a színházigazgatói rang, a múzeumigazgatói titulus, még akár választási gyűléseken és kiállunk szavalni. De egyébként az is elég, ha elmegyünk egy Békementre, nagygyűlésre, majd valami zs-kategóriás a pódiumról megdicsér, hogy szellemi honvédők vagyunk. Édes a bók egy nagy embertől.

Egyik alkalommal egy korbácsütés, majd nyisd ki szád, itt a kockacukor. Vagy valami más, felnőttek esetében, ahol mint már említettük, a kockacukrot a szex váltja fel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Összehozta Bochkor Gábort Jáksó Lászlóval a Bors

Összehozta Bochkor Gábort Jáksó Lászlóval a Bors

Beleszállt a Facebookba egy amerikai csúcsképviselő: Ezek félrevezetik egész Amerikát

Beleszállt a Facebookba egy amerikai csúcsképviselő: Ezek félrevezetik egész Amerikát

Fordulat a Czeglédy-perben: Újabb bíró szállt ki elfogultság miatt

Fordulat a Czeglédy-perben: Újabb bíró szállt ki elfogultság miatt

Rejtélyes vírus miatt szigorítják az ellenőrzést három amerikai repülőtéren

Rejtélyes vírus miatt szigorítják az ellenőrzést három amerikai repülőtéren

Videó: így örülnek az ausztrál állatok az esőnek

Videó: így örülnek az ausztrál állatok az esőnek

Sűrűbben járnak majd este a 9-es buszok

Sűrűbben járnak majd este a 9-es buszok