szerző:
Nagy Emese

Összesen húszezer eurót biztosít a SozialMarie – bécsi flaszternyelven: szociális mani, lóvé, suska – azoknak a projekteknek, amelyek segítenek kis közösségek boldogulásában. Akad köztük roma lakásétterem, lomizó műalkotás-vadászat és biobrikettgyártás is. A húszezer eurót azonban nem Ausztriában költik el, hanem nálunk, magyaroknál.

Tücsöknek ez volt az első útja Bécsbe, és máris színpadra állt. Az ötgyermekes Seres Sándort mindenki így becézi a román határ közelében lévő Toldon, pedig ő ott a biobrikettbrigád vezetője, és a helyi kisebbségi önkormányzat alelnöke. A brikett hozta meg neki a hírnevet, ő képviselheti faluját, és tarthatja a feje fölé a fődíjat. A 360 lelkes falu lakosságának 80 százaléka vallja magát romának, a térségben nincs munkalehetőség. Korábban a mezőgazdaságban dolgozott mindenki, illetve egy közeli fabútorasztalos-műhely adott munkát, de minden megszűnt. Tücsök is szociális segélyből és a gyerekek után járó családi pótlékból él. Talán ez lassan, de változni fog.

©
Így született a díj

A SozialMarie-díjat a bécsi Unruhe Magánalapítvány kezdeményezte 2005-ben. Az évente meghirdetett pályázaton 15 díj nyerhető el. A SozialMarie mára közép-európai díjjá nőtte ki magát: a kezdetben csak osztrák projekteknek szóló kiírást mára Magyarországon és Csehországban is meghirdetik, de a szomszédos országokból is lehet pályázni, ha a projekt helyszíne a Bécstől 300 km-es sugarú körön belül esik. A beérkezett 308 pályázat közül a 15 ezer eurós fődíjon kívül még öt magyar kezdeményezés kapott figyelmet és egyenként ezer eurót, sőt a közönségdíjat a magyar „Zeneiskola értelmi sérülteknek” érdemelte ki – részletezi Somlyódy Nóra koordinátor.

Egy osztrák magánalapítvány 15 ezer euróval járó fődíját érdemelte ki az Igazgyöngy Alapítvány Toldon működő programja, melynek segítségével a helyiek önkéntes munkával, helyben található alapanyagokból olcsó és környezetbarát tüzelőanyagot állíthatnak elő. „Ezzel alternatívát szeretnénk nyújtani a nehezen vagy illegális úton beszerezhető, nagyon költséges tűzifával, illetve a rossz minőségű, egészségre káros anyagok égetésével szemben” – áll a pályázatban. A díjat kilencedik alkalommal ítélték meg olyan projekteknek, amelyek társadalmi problémákra a zsűri megítélése szerint a leginkább innovatív válaszokat adták.

A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány Toldon öt éve munkálkodik, ezért van ma veteményese a Kert-programban résztvevőknek. Az alapítvány a vetőmagot, a palántát adta és a szaktudást, hogy hogyan kell megművelni a földet. A településen varrás-projekt is fut, ide járnak az asszonyok, akik párnahuzatokat, telefontokokat hímeznek gyerekeik rajzainak felhasználásával. Cica, ház, autó, madár, pillangó – sorolja Tücsök a közkedvelt motívumokat. Ezekre a tárgyakra aztán az alapítvány keres adományozókat.

A toldi biobrikett készítésének ötlete viszont Angliában pattant ki egy diák fejéből. Feldmár Nóra előtte Hollandiában tanult ipari formatervezést, Angliában mesterszakon az ipari ökológia volt a témája. Úgy gondolta, hogy a diplomamunkáját hazai témáról írná, kifejezetten a mélyszegény közösségek életének javítása érdekében. Önkéntes terepmunkára érkezett a faluba kutatási céllal. A most 27 éves lány azt mondja, tanulmányai ideje alatt sokat olvasott a hazai viszonyokról, és zavarja a rasszizmus. A biobrikettet egy amerikai szervezet terjesztette el 45 fejlődő országban, ezt a módszert ajánlotta Feldmár Nóra a helyi gazdaság kialakítására.

Mezőgazdasági hulladék, biomassza az egyik alapanyag – száraz napraforgó – és papírhulladék. A munka szezonális, tavasszal és nyáron kedvez az időjárás a brikettgyártásnak. Tücsök is beáll a gyerekek mellé az áztatókádba taposni, jó móka ha nincs túl hideg – mondja. A keverék megy a betonkeverőbe, aztán a présbe – ott formázzák aztán szárítják a brikettet. Minden család, amely részt vállal a munkából így jut tüzelőhöz, viszont a lakóházaik romos állapotban vannak, az ajtók és az ablakok résein szökik az energia. A most kapott 15 ezer euróból az alapítvány nyílászárócseréket tervez, azokat önkéntes munkával fogják előállítani a falu új asztalosműhelyében. „Így akarjuk megfogni a meleget. Ha van brikett, legyen ajtó, ablak is. Ha van szigetelés, csinálunk jó kályhákat is. Megtanítanak rá, és megyek házról-házra kályhákat építeni” –Tücsök így tervezi a falu és saját életének jövőjét.

Szimplakerti Háztáji Piac  – ezer euró

A Kazinczy utca első, mára világhírű romkocsmája vasárnaponként családias hangulatú őstermelői piaccá lényegül át, de a Szimpla az egyedüli romkocsma, ahol rendszeresen lakógyűléseket is tartanak a környékbelieknek. A közeledés eredményeként az esti utcai zajok tompítása céljából sokaknak hangszigetelték az utcára nyíló ablakait. Mostanra sokan közülük ide járnak vasárnaponként piacozni is.

©

Az árusokat az Agri Kulti közösség kutatja fel, ha kell, családlátogatásra is elmennek, hogy lássák, valóban ott terem a gyümölcs, ahol mondják. A termelők kedvező feltételek mellett kapnak asztalt, napernyőt és ingyen marketinget a szimplásoktól. Mihály Edina, a piac egyik szervezője nem csak arra büszke, hogy kiváló minőségű hazai termékekkel látják el a környékbelieket és a betérő külföldieket, hanem jótékony célú gyűjtésre is adnak lehetőséget. A Budapest Bike Maffia szervezet helyszínen elérhető szatyraiba tehet a vásárló annyit, és azt, amit akar, plusz egy jókívánságot. Öt alma, 2 kg krumpli, egy szál kolbász. Mindegy – mondja Havasi Zoltán a Tekerj és segíts! szlogennel bíró civil szerveződés képviselője. Jelenleg a VII. kerületi Gyermekjóléti Központhoz kerülnek a szatyrok; bringás önkéntesek tekernek el vele a rászoruló családokhoz. Az akciójuk transzparens: fotó készül az adományozóról és a célba érkezés pillanatáról is, mindezt a közösségi oldalukon közzé is teszik. A BBM annyira kinőtte magát, hogy a napokban válik egyesületté.

A Szimpla-piac saját projektje, a Közös Lábos tavaly decemberben indult, 22 civil szervezet jelentkezett a pályázatra, ami közösségi főzést jelent. Ez egy lacikonyha a romkocsma végében, és a vásárlás közben megéhezők 5-600 forint felajánlott összegért meríthetnek a tányérjukba, az adományokat pedig hasznosítja a pályázó szervezet. A Közös Lábos egyik főzős csapata korábban a szintén SozialMarie díjazott Snétberger Zenei Tehetség Központ volt.

Szintén romák

Az ezer eurós díjazottak sorába idén két romákkal foglalkozó kezdeményezés került.

A Snétberger Zenei Tehetség Központot Snétberger Ferenc hozta létre 2011-ben, hogy a hozzá hasonló sorsú gyerekeknek lehetőséget biztosítson arra, hogy kitörhessenek. A salgótarjáni hatgyermekes roma családból származó gitárművész Liszt-díjas, Budapest díszpolgára és a Magyar Tehetség Nagykövete – igazi példakép. A díjátadón Németh Erzsébet Anita mentor és Fehér Elemér egykori diák, klarinétművész, jelenleg zenei segítő képviselte az alternatív zeneiskolát.

©

A mentorként dolgozó lány egyik munkája a felderítés. Azt panaszolja, hogy a médiában megjelenő figyelemfelhívó kampány nem hozza a várt eredményeket. Helybe kell menni a gyerekekért. A hátrányos helyzetű, tehetséges roma gyerekek felkutatása és mentorálása rendkívül érzékeny és összetett feladat. Szájról-szájra megy a központ híre, van, ahol az iskolában hívják fel a figyelmet egy-egy tehetséges gyerekre, van ahol a roma közösség képviselője. Anita szerint a zenén keresztül sokfelé vezet az út. Valaki itt kapott célokat, iskolát váltott, vagy éppen rákapcsolt a tanulásra, mert talált a diáknak egy pályázatot, ösztöndíjat, amiért érdemes volt belehúznia. Elemér sikeresnek mondhatja magát: kiérdemelte, hogy mesterével zenélhessen. Kinyílt a világ! Boldogan meséli, hogy saját személyiségén is sokat nyitott az itt eltöltött 12 hét, önbizalma lett.

Romani Platni, Magyarország első roma lakásétterme – ezer euró

Malvin néni serénykedik a konyhában. Dagasztja a bodagot, ez a cigány kenyér. A Ferencvárosi Tanoda és a Közért Ifjúsági Iroda arra szánta el magát, hogy a gyomron keresztül döntse le a társadalmat megosztó falakat. „Evés közben könnyebb megbeszélni a dolgokat. Ha roma asszonyok főztjét esszük, másként tekintünk rájuk, és talán végleg megváltozik a róluk alkotott kép. Ráadásul Budapesten itt nyílt egyedül lehetőség a hagyományos roma konyha ínyencségeinek megkóstolására.” Malvin néni irányítja a konyhát.

©

Egy alkalommal velem is megosztotta a cigány kenyér, a bodag receptjét.

„Végy egy kocka élesztőt, fél pohár langyos vízben elkeverd, hagyd 5 percig. 1 kg liszthez elég lesz. Dolgozd össze sóval és adagold a langyos vizet hozzá, míg se kemény, se lágy nem lesz. Verd fel, gyúrjad. Melegen tartsd, tégy rá vánkost, így megkel 15 perc alatt. Közepes sütőben sütőpapírra húzd el, lepényre. A tepsiben megsül 20-25 perc alatt. Az a jó, ha megkapja, a régiek ezért nevezték kaparónak a bodagot: le kellett kaparni az égett részét. Ha kész, hideg vízzel kell elsimítani, úgy lesz ropogós kívül, és puha belül.”

Malvin néniék munkáját a díjnak köszönhetően a SozialMarie magyar fővédnöke Ujlaky András közgazdász, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány (CFCF) egyik alapítója fogja egy éven át figyelemmel kísérni és támogatni.

A magyar ezer eurós díjazottak között van még a Szemétálmok elnevezésű szociokulturális kezdeményezés, amelynek célközönségét az informális hulladékgyűjtők, a „lomizók” alkotják. Megfordítják a képet: a lomizók nem szemetet, hanem későbbi műalkotásokat gyűjtenek.

A másik szervezet a Szegények a Szegényekért nevet viseli, amely paradigmaváltást ígér a segítő szakmákban. Céljuk, hogy meghonosítsák a „Tapasztalati szakértő” státuszát. Ők azok a szegénységet saját tapasztalatból jól ismerők, akik lehetőséget kapnak arra, hogy segítsenek másoknak kitörni a szegénységből. A kezdeményezés megszerzett tudásként tekint a megélt szegénységre, és ezt a tudást professzionális keretek között, azaz fizetésért veszi igénybe a szegénység visszaszorítására tett intézkedések során.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Megtaláltuk Petőfi ősbűnét - ezért került a kultúrharc célkeresztjébe

Megtaláltuk Petőfi ősbűnét - ezért került a kultúrharc célkeresztjébe

Jól van ez így? Akkor is megjegyez minket a Google, ha kijelentkezünk

Jól van ez így? Akkor is megjegyez minket a Google, ha kijelentkezünk

Próbálta mostanában hívni a Telekom ügyfélszolgálatát? A mesterséges intelligencia veszi fel a telefont

Próbálta mostanában hívni a Telekom ügyfélszolgálatát? A mesterséges intelligencia veszi fel a telefont

Áll a bál a Parlamentben, a kormánysajtó szinte teljesen néma

Áll a bál a Parlamentben, a kormánysajtó szinte teljesen néma

Papíron még Vona a Jobbik elnöke

Papíron még Vona a Jobbik elnöke

A bajnokok feneke nem arra van, hogy rázzák

A bajnokok feneke nem arra van, hogy rázzák