A férfi, aki mindent tudott az igazi szerelemről - ilyen lett a Tajtékos napok
Boris Vian a neki jutott 39 év minden percét kihasználta: írt, festett, zenélt, komponált, néha filléres gondokkal küszködött, máskor az egyszerű kétkezi milliomosok léha életét élte. Mindennél fontosabb azonban: megírta minden idők legszebb szerelmes regényét, a Tajtékos napokat - az ebből készült film most kerül a magyar mozikba. Életművének valamennyi darabja még nem hozzáférhető, de Takács M. József szerint egyszer az lesz.
hvg.hu: Boris Vian életműve egyszerűen mindent tartalmaz: írásokat, képeket, zenéket, fellépéseket pódiumon és filmen, számításokat, méréseket. Miből eredhet, hogy valaki a legkülönfélébb műfajokban egyformán kiemelkedő alkotásra képes?
Takács M. József: Vian rendkívül művelt ember volt, aki ugyanolyan otthonosan mozgott az irodalom, a zene és a képzőművészet világában, mint a műszaki tudományokéban, de még az olyan kézműves mesterségekben is jártas volt, mint például az autószerelés vagy az asztalosmunkák. Nyitott és kíváncsi volt, minden érdekelte, és mindent ki akart próbálni, az írást éppúgy, mint a zenélést és a zeneszerzést, statisztaként több filmben is szerepelt, illetve számtalan forgatókönyvet írt; ügyesen rajzolt és meghökkentően jó képeket festett, mindemellett a legjobb jazzkritikusok között emlegették.
A zene iránti fogékonyságát és tehetségét a szüleinek köszönhette: apja jól zongorázott, anyja hegedült és hárfázott). Már gyerekkorában rengeteget olvasott, az ország egyik legjobb egyetemén szerzett mérnöki diplomát, később pedig olyan beszélgetőtársakkal csevegve-vitatkozva pallérozhatta elméjét, mint Raymond Queneau, Jacques Lacan, Albert Camus, Jean-Paul Sartre, Simone de Beauvoir vagy Jacques Prévert. Bár szoros kapcsolatot ápolt az egzisztencialistákkal, ő maga nem kötelezte el magát egyetlen irodalmi vagy filozófiai irányzat mellett sem. A saját útját akarta járni, és nagyon hamar sikerült kialakítania egyéni stílusát: a Tajtékos napokat 26 évesen írta.
hvg.hu: Milyen környezetben alkotott? Voltak követői, utánzói, esetleg másolói? Kik voltak, akikre hatással volt – Franciaországban és máshol -, és kik voltak hatással az ő munkáira?
T.M.J.: Éppen Vian szerteágazó műveltsége miatt lehetetlen volna felsorolni az összes olyan alkotót, aki hatással volt rá, de a legfontosabbak között mindenképpen meg kell említeni François Rabelais-t, Lewis Carrollt, Alfred Jarryt, Jean Cocteau-t és Raymond Queneau-t. Az egzisztencialisták mellett a szürrealisták hatása is egyértelműen kimutatható a műveiben. Egyes drámái Ionesco és Beckett színműveivel rokoníthatók, míg a Vernon Sullivan álnéven publikált krimiparódiák a Franciaországban akkoriban rendkívül népszerű amerikai krimiírók – elsősorban James Hadley Chase, James Cain és Raymond Chandler – könyveinek világát idézik.
Zenei téren Boris Vian legnagyobb kedvence Duke Ellington volt, de mivel ő maga trombitán játszott, példaképének – a szintén nagyon fiatalon elhunyt – Bix Beiderbeckét tekintette. Vian-epigonokról nem tudok - Boris Vian egyszerűen utánozhatatlan -, de a kortárs francia írók egyikét, Martin Page-t, akinek egyetlen magyarul is olvasható művét, az Elhülyülésem története című regényt én fordítottam, több kritikus is Boris Vian szellemi utódjának kiáltotta ki.
hvg.hu: A Tajtékos napok Vian leghíresebb könyve. De a legjobb, a legjellemzőbb is?
T.M.J.: Inkább azt mondanám, hogy a Tajtékos napok a legalkalmasabb első olvasmány azok számára, akik még nem ismerik őt. Egyrészt az író számára különösen fontos, más műveiben is felbukkanó témák közül nagyon sok megtalálható ebben a regényben, másrészt a könyv a jellegzetes viani stílusjegyek valóságos kincsesháza.
Az is kétségtelen, hogy a Tajtékos napok a szerző legismertebb könyve – tegyük hozzá, nemcsak nálunk, hanem Franciaországban és máshol is. Hogy ez volna-e Vian legjobb regénye? Nos, én évek óta azt hirdetem, hogy Vian legjobb regénye a Pekingi ősz – a Tajtékos napok pedig a legszebb.
hvg.hu: Miért volt szükség a klasszikus Bajomi Lázár Endre féle fordítás „kiigazítására”. Mikor-hogyan vetődik fel, hogy az addig ismert változat felülvizsgálatra-korrekcióra-frissítésre-árnyalásra szorul?
T.M.J.: Ez nem az én ötletem vagy döntésem volt. A Cartaphilus Kiadónál alapelv, hogy a korábban készült fordításokat ellenőrizni és szükség szerint javítani kell – legyen szó bármilyen nyelvről és bármilyen nagynevű fordítóról. Tapasztalataink ugyanis azt mutatták, hogy olykor a legjobb fordítók tolla is meg-megbicsaklott, a rutintalanabbak pedig esetenként kifejezetten gyatra szövegeket állítottak elő. Egy-egy korábban már megjelent könyv változatlan utánnyomása helyett tehát a kiadó mindig egy újraszerkesztett - vagyis az eredetivel mondatról mondatra újra összevetett és gondosan javított - szöveget kínál az olvasóknak.
A Vian-sorozat minden darabja is átesett ezen a szövegellenőrzésen, és utólag elmondható, hogy ez a munka az esetek többségében – hogy finoman fogalmazzak – nem bizonyult feleslegesnek. A Vian-művek újrakiadása lehetőséget nyújtott arra is, hogy egymáshoz igazítsuk, összefésüljük a különböző fordításokat, és megteremtsük az egységes viani nyelvezetet, kialakítsuk Vian „magyar hangját”.
hvg.hu: Hogyan látott munkához, amikor eldőlt, hogy lehetősége lesz az életművet megismertetni sorozatszerkesztőként a magyar közönséggel?
T.M.J.: Kollégáimmal együtt több célt is kitűztünk magunk elé. Egyrészt elhatároztuk, hogy kijavítgatjuk a korábbi Vian-kiadásokban előforduló pontatlanságokat, másrészt pedig a sorozat gerincét adó, már lefordított regények mellé odatesszük az írói életmű itthon még ismeretlen darabjait. Ennek jegyében került sor két novelláskötet és egy drámakötet kiadására. Sorozatszerkesztőként rám hárult az az egyébként örömteli feladat is, hogy utószókat írjak a kötetekhez, melyekben az egyes művek elemzésén túl igyekeztem rámutatni az életműnek az olvasók többsége számára kevéssé nyilvánvaló belső összefüggéseire is.
hvg.hu: Sikerült befejeznie a munkát? Teljes Magyarországon az életmű?
T.M.J.: Még nem. A cél amúgy sem a teljes életmű publikálása. Voltaképpen arról van szó, hogy reprezentatív válogatásokat kiadva megmutassuk, Boris Vian nemcsak regényíróként érdemli meg a közönség figyelmét. Kiadásra vár még tehát egy újabb drámakötet, majd jöhetnek a versek, az esszék, a kritikák és a dalok.
hvg.hu: Azt mondják, hogy a Viannak jutó 39 év minden pillanatát igyekezett kihasználni. Reprodukálható-e Vian egy jellemző napja?
T.M.J.: Nem könnyű, mert az életmódja korról korra változott. Eleinte különböző hivatalokban dolgozott, s mellette zenélt, később főállású író lett. Súlyosbodó betegsége miatt egy idő után már nem trombitálhatott, élete utolsó éveiben viszont énekesként lépett fel, és a Fontana lemezkiadó jazz szekcióját vezette. Állandóan írt: a munkahelyén, tengerparti nyaraláskor vagy éjjel otthon. Első házassága idején még voltak szerelmi kalandjai, második felesége mellett viszont már nem kalandozott. Szabad idejében rajzolt, festett, barkácsolt, moziba és úszni járt. Néha filléres gondokkal küszködött, máskor az egyszerű kétkezi milliomosok léha életét élte. Idejéből alvásra csak néhány órát vesztegetett el – valóban mindkét végén égette a gyertyát.
hvg.hu: Említette, hogy látta az 1968-as Tajtékos napokat. Milyen volt ez az első filmváltozat?
T.M.J.: Charles Belmont filmjének legfőbb erénye az, hogy a rendező kellőképpen szabadon kezelte a műve alapanyagául szolgáló regényt. A történet egyes szálait kihagyta, ezeket esetenként saját ötleteiből született jelenetekkel helyettesítette, így aztán a forgatókönyv több ponton is jelentősen eltér a regény cselekményétől. E film látványvilága azonban meg sem közelíti a mostani, Michel Gondry-féle adaptációt: ez utóbbi képi világa (kifejezetten ötletes és extravagáns. Gondry a harmadik rendező, aki filmre viszi a regényt: 2001-ben Kuroe, vagyis Chloé címmel Go Riju is elkészítette a Tajtékos napok sajátos – napjaink Japánjában játszódó – változatát.
hvg.hu: Mennyire van jelen Vian a mai francia/nem francia kulturális terekben? Van olyan ország, ahol Vian kultuszának különleges lenyomata van: egy titkos társaság, a Patafizikai Társaság tevékenységnek folytatása?
T.M.J.: Boris Vian regényei és novellái 2010-ben Franciaországban a „halhatatlan klasszikusok” sorozatának tekintett Pléiade Könyvtárban jelentek meg – ezzel az író hivatalosan is bekerült a francia irodalmi kánonba. A ma is létező Patafizikai Társaság, melynek Boris Vian is tagja volt (ottani titulusa: Első osztályú Nyúzómester), alapvetően Alfred Jarry szellemi örökségének ápolására szerveződött, de a modern irodalmi törekvések egyfajta kísérleti műhelyének is tekinthetjük.
hvg.hu: Viannak két gyermeke van. Róluk, a Vian családról mit lehet tudni?
T.M.J.: Boris lánya, Carole Vian már évekkel ezelőtt, fiatalon elhunyt. Fia, Patrick örökölte apja muzikalitását, és hazájában az elektronikus zene egyik úttörőjeként hívta fel magára a figyelmet, emellett pedig tevékenyen részt vesz az apja hagyatékát gondozó alapítvány, a Fondaction Boris Vian munkájában.
Aztán Alíz is csak a férgeké lesz - ilyen a Tajtékos napok-film
Beszippant, majd mosolyogva porrá zúz. A könyv mellett és előtt is értékes Michel Gondry Boris Vian adaptációja.
A kicsontozott összefoglaló szerint Chloé és Colin románcát követhetjük végig egy tökéletesen új realitásban, ahol meztelen testek melegétől nő a puskacső, az egereknek emberarcuk van, és próféták fanatizmusától sajog titokban a paradicsomi élet, mely annyira szép, hogy valójában nem is igaz. Chloé tüdejében halálos lótuszvirág nő, ez pedig a kezdeti idillt sárbatiporva, a szereplők és környezetük drámai leépüléséhez vezet.
A Tajtékos napokhoz hasonló, kultikus gyökerekkel rendelkező adaptáció esetében az első kérdés természetesen nem más, mint, hogy élvezhető-e a film a könyv olvasása nélkül? A válasz: egy boldog igen, sőt. A könyvet ismerő és szerető nézők is a székükhöz lesznek szögezve: a várt értékvesztés helyett rácsodálkozást kapunk.
Michel Gondry az Egy makulátlan elme örök ragyogása Jim Carrey-jén túllépve valószínűleg magát a regényt használta forgatókönyv gyanánt. Az apró, ám nem elhanyagolható részletek megjelenítésével pedig olyan elképesztő képi világot ajándékozott a műnek, melynek hangulatát órák múltán sem lehet levetkőzni. A Tajtékos napok követi a regény sorait és ezzel megteremti azt az egymozdulatos ívet, melynek a könyv nyomasztó fűszere is köszönhető.
A konyhai nyitójelenet felfokozott színeitől a bő két órás játékidő végére egészen a fekete-fehérig jutunk el. Colin grandiózus, napfényes lakása diszkréten változik lőrés ablakú nyomortanyává, ahogy a szereplők is rendkívül udvariasan szakadnak át az elemi boldogság mindennapjaiból a hullaszagú fásultságba. A Tajtékos napok hangulat változása, olyan mintha az Amelie csodálatos életének félmosoly megváltásából az 1991-es Delicatessen bizarr és morbid valóságába csöppennénk.
Feszültség van, biztonsági öv nincs. Őrülten kapaszkodunk a karfába, miközben tudjuk, hogy vánszorgásunk a borzalom felé megállíthatatlan. A legbugyutább zsúr közepén is ott motoszkál a fejünkben, hogy bármikor bekövetkezhet a tragédia, sőt talán már el is vágták a boldogság, az ő boldogságuk, a mi boldogásunk torkát, ami most arra hivatott, hogy mosolyok körében vérezzen ki.
Roman Duris nagyjából félóra alatt jön bele Colin szerepébe. Az életvidám, bohém milliomos lényének légiességét, játékosságát finoman vezeti át a megtört, keserű földönfutó karakterébe. Colin kiszakad a gondtalan nagypolgári élet, a sosem fogyó pénz és szemétben landoló ételköltemények bűvköréből. Duris játéka az őrület határáig kergeti karakterét, akinek végül - a nézőkkel egyetemben - Chloé holtestének filmvégi kimondott-ki nem mondott tömegsírba temetése adja meg a kegyelemdöfést.
Ennek a filmnek is vannak kis testi hibái és idővel majd bájjá cseperedő gyermekbetegségei. Aki nem olvasta a könyvet, valószínűleg nem tud napirendre térni a vassal táplálkozó gyógyszertári nyúl felett vagy letaglózza a fejen kívüli hangként vérfagyasztóan ejtendő sandacsacsa-fordítás. A Tajtékos napok rendelkezik egy kétes achilles-sarokkal is. Ez a gyenge pont a film parnasszusra emelt főszereplője: Audrey Tautou. Audrey Tautou jó színésznő. Egy jó színésznőből pedig nem lesz egyszercsak rossz színésznő. Egy jó színésznőt csak egyféleképpen lehet megtorpedózni: ha nem neki való szerepbe ültetjük. Chloé figurája nem szent. Tudatosan önző, kedvesen felelőtlen és épp annyira őrült, mint az őt körülvevő világ. Nem lesarkított jellem. Tautou láthatóan törekszik az emberi esendőség ilyenmód önmagába ültetésére és ezért a film végére úgyahogy az egész részévé válik, megszokjuk. És ez a kulcsszó.
Telitalálat Omar Sy, aki Nicolast, Colin mindenttudó, ínyenc szakácsát, egyben kebelbarátját alakítja. Nicolas igazi korabölcs férfi, akinek személyiségébe épp úgy belefér a baráti tanácsadás, mint a nők hajkurászása. Sy hatalmas alakja, megnyugtató szavai a film tiszteletbeli mentőövévé teszik Nicolas karakterét, akiben a főszereplőkön túl egy moziteremnyi ember talál magának bűnbocsánatot a sötét percekben. A filmben felbukkanó stop motion jellegű szürreális elemek, mint az ízeltlábú falicsengő, a megvadult cipő vagy a csaptelep-angolna épp olyan valószerűtlen atmoszférateremtő erővel rendelkeznek, mint a fájóan egyértelmű, mégis kedvesen hatásos vonulás a tollpihe rengetegben. A felbukkanó szerkezetek is megérnek egy misét. Az átlátszó limuzin, a szívtépő készülék, Patre önarckép pódiuma vagy Colin koktélzongorája mind azt bizonyítják: a készítőknek ez inkább afféle időt és energiát nem kímélő, tervrajz szerinti önmegvalósítás volt, mint rutinmunka.
A Tajtékos napokkal Gondrynak sikerült olyan adaptációt készíteni, mely megőrizte egy kultikus könyv értékeit és ezzel nem megnyírbálja, hanem növeli Vian rajongóinak számát. Hangulatos, magával ragadó, súlyos és kockázatmentesen szerethető.
Tajtékos napok
francia film
Rendező: Michel Gondry
Főszereplők: Audrey Tautou, Roman Duris, Omar Sy
hvg.hu-értékelés: 4.5/5
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
