"Ha megfoghatod, akkor fogd meg, ha megölelheted, akkor öleld meg, ha megkérdezheted tőle, akkor kérdezd meg, mert lehet, hogy később már nem lesz rá lehetőséged. Akkor is, ha kellemetlen. Nem kell konfliktuskerülőnek lenni."

D. Tóth Kriszta 22 éves volt, amikor az édesanyja meghalt tüdőrákban. A televíziós most tíz év tervezés után Jöttem, hadd lássalak címmel írt egy felnőtteknek szóló regényt búcsúként, lerótt tartozásként – egy soha le nem záruló gyászfolyamat részeként.

Ehhez viszont egy időre el kellett engednie a tények és hírek szikárságának világát. A világot, ahova véletlenül került, nőgyógyásznak készülő félszeg kamaszként.

Kultúrsokkból függés

"16 éves voltam, '91-et írtunk, és kaposvári gimnazistaként nyertem egy Soros-ösztöndíjat. Mire azonban eljutott Magyarországra a kurzuskínálat, már csak a maradékból tudtunk választani, így jelöltem be a Bevezetés az újságírásba nevű kurzust."

Fülöp Máté

A New York-i diákújságíró-karrier aztán egy jelentős kultúrsokkal indult. "A New York Times és a CBS szerkesztőségébe vittek minket, én pedig annyira gátlásos voltam, és annyira letaglózott az élmény, hogy az első hónapban meg sem szólaltam. Amikor először válaszoltam az újságírás órán egy kérdésre hangosan, megtapsoltak a többiek."

Az első interjújára még magával vitte az egyik barátnőjét, hogy olvassa fel az alanynak leírt kérdéseit, most viszont már hozzá fut be az elcsépelt kérdés: "Kriszta, a médiában szeretnék elhelyezkedni, mit tanácsolsz?" Erre nem létezik okos válasz, a szakma viszont még Amerikában beszippantotta, és azóta sem engedi.

Mégis úgy tűnik, egy időre érdemes volt lazítani ezen a köteléken, hiszen azt mondja, mióta fél évvel ezelőtt lejött a képernyőről, egy nagyon felszabadító, igazi életet él. Bár van egy leszokási szakasz – pont, mint a kábítószer-fogyasztóknál – nála ez gyorsan lefutott, és nincsenek elvonási tünetei.

Menekülés a permanens harc elől

Arról, hogy mi történt az MTVA-nál, miért mondott fel először a híradósként, majd a DTK Show műsorvezetőjeként, és arcaként, most sem beszél szívesen. Azt mondja, lezárta. "Nem akarok már nagyon belemenni a múltba, és nem szeretnék csak az az ember lenni, aki kétszer kiugrott. Ennek vége, ennél jobban nem lehet lezárni."

Annyit azért elárul, hogy a köztévénél eltöltött utolsó időszak már egy permanens harc volt. "Az ember ilyenkor hajlamos a munkán kívül eső dolgait is ennek a kontextusában megélni. Egészségtelen módon tolódtak el az életemben az arányok, ezt pedig egy tudatos döntéssel kellett visszaállítanom."

Nehezen megalkuvó embernek tartja magát, ami nem feltétlenül könnyíti meg az életét: "Mondhattam volna azt, hogy ott maradok csak a pénzért, és kibekkelem ezt az időszakot, de ebben a köztes megoldásban nem tudtam volna létezni. Ez nem politikai kérdés, a köztévé mindig is harcos hely volt, függetlenül attól, hogy ki van kormányon. De vannak fokozatok. És én elértem az erőm, kompromisszumkészségem végére. El kellett jönnöm."

"Kemény fából faragtak"

Az elválásban az volt számára kicsit bántó, hogy összeesküvés-elméletek születtek arról: már biztosan mással tárgyal a következő munkájáról, illetve hogy keresték mögötte az értelmi szerzőt.

"Egyes emberek nem tudják elképzelni, hogy van olyan helyzet, amikor egy nő egyedül, önmagától úgy dönt, hogy lelkiismereti, szakmai szempontok alapján vált, és kilép egy ilyen helyzetből. Lehet, hogy csak 163 centi vagyok, és viszonylag filigrán testalkatú, de eléggé kemény fából faragtak. És köszönöm szépen, egyedül is képes vagyok ilyen döntésekre."

Többen nevezték már bátornak a döntése miatt, de ő azt mondja: "sajnálatos, hogy ma Magyarországon bátorság kell ahhoz, hogy ragaszkodjunk az elveinkhez, a többség pedig nem is teheti meg, hogy kvázi bátor legyen. Én is tudom azt, hogy vannak kollégák, akiknek nincs B tervük, és nem is lehet. Mert ehhez értenek, évtizedek óta ezt csinálják, és ők viszik haza a pénzt kenyérre és villanyra."

"Én is olyan ember vagyok – főleg amióta anya lettem – aki szereti látni, hogy a következő években merre visz az útja. Szeretem, ha a gyerekem érzelmi és fizikai biztonságban van. Ennek ellenére el kellett fogadnom, hogy vannak olyan pillanatok, amikor nem tudom előre, mi fog történni, csak azt, hogy lépni kell."

"Olyan voltam, mint egy darab fa"

A híradózás után a DTK Show-ra való éles váltás sem volt kevésbé kockázatos, mint bármelyik felmondás. D. Tóth azt mondja, nagyon fejlett az önkritikája, és elismeri, hogy az első három-négy adás nem volt jó, mégis megérte. Amikor azt kérdezzük, nem félt-e, azt mondja: "Dehogynem. Látszott, nem? Közben viszont még a nyomasztó felelősséggel együtt is nagyon izgalmas volt."

Fülöp Máté

"Pontosan tudom, hogy az elején ez nem volt jó. Én például olyan voltam, mint egy darab fa. Ha túl jól érzem magam, berakom ezeket az adásokat a DVD-lejátszóba. Viszont ha valaki nem próbál ki soha újat, az nem hibázik. Az egy másik kérdés, hogy ebben a szakmában mindenki szeme láttára hibázunk. De aztán lelazultam, belejött a csapat is a műfajba, és ez hozta a sikereket."

A pozitív emlékekről már sokkal szívesebben mesél. "A televíziózásban most már minden valóságshow, minden reality, mégis nagyon kevés az igazi, valódi pillanat. Én úgy érzem, ebben a műsorban több ilyen is volt."

Így emlékszik vissza arra az adásra, amikor Szabó Győző a kábítószeres coming outja után a lányával elénekelte a Most múlik pontosant, és az egész stúdió sírni kezdett. "Együtt zokogtam az ott ülő 150 fős közönséggel, a stábbal és Csernus Imrével. Egyrészt bizarr volt, másrészt nagyon életszerű. Mindannyian bőgtünk, és jólesett, nem kellett visszatartani."

A másik hasonlóan érzelmes interjú Garas Dezsővel készült, aki a Down-szindrómás unokájáról jött be beszélgetni, mint nagypapa. "Ott és akkor mondott el két olyan mondatot, amivel mindent és mindenkit helyre rakott a fogyatékkal élők megítélésével kapcsolatban."

Kézzelfogható nyom

A Jöttem, hadd lássalak című regény szintén nem könnyű érzelmeket és élethelyzeteket boncolgat. D. Tóth kissé skizoid módon a 45 évesen meghalt édesanyja bőrébe bújik, és így meséli el az élettörténetét. Nem kér a címkékből: "hogy ez most irodalom-e, szép-e, vagy csúnya, nem fontos. Ez egy regény. Nem több, nem kevesebb."

"Fent és lent, minden, és mindennek az ellenkezője" – a kész példányt a kezében tartva ez az, amit érez, és már egy hét után megkockáztatja, hogy jobb érzés ezzel a kézzelfogható könyvvel hatni az emberekre, mint az illékony képernyőn keresztül.

Egy levél, egy seb

D. Tóth tíz éve határozta el, hogy megírja az édesanyja történetét, aki saját bevallása szerint is nagyon exhibicionista, kifelé élő ember volt. "Színésznő szeretett volna lenni, szeretett volna hatni az emberekre, és nyomot hagyni maga után, ez a könyv pedig egy kézzelfogható nyom, az ő karaktere most már ott marad az emberek könyvespolcán."

A könyv megszületéséhez nagyon sok beszélgetés kellett, illetve a családi dokumentumok feltárása, köztük az édesanyja levelezéseivel. "Minden egyes levél elolvasása egy újabb seb feltépését jelentette. Sokkal mélyebbre kellett nyúlnom, mint bármikor korábban."

A kapcsolatukra úgy emlékszik vissza, mint két meglehetősen erős női egyéniség édes harcára. "A legjobb barátnők is voltunk, és úgy érzem, ez a kapcsolat a mai napig nem szűnt meg. Ő most is referenciapont az életemben, amikor meg kell hoznom egy döntést."

Méltatlanul hamar

D. Tóth azt mondja, funkcionálisan el tudtak ugyan búcsúzni, de a gyász sosem múlik el, csak különböző stádiumai vannak. "Méltatlanul hamar ment el, nagyon gyors lefolyású, és intenzív volt a betegsége, bennem pedig nagyon sok kérdés és dilemma maradt."

"Nagyon sokáig kerestem az okát, mi volt ezzel a célja a sorsnak: miért kellett elvennie egy ilyen jó embert, aki soha nem ártott senkinek, és ilyen nagy hatással volt a körülötte élőkre. Ezekkel a kérdésekkel persze együtt kell élnem, és nem is vagyok velük egyedül."

A könyv tehát nem kerüli el az olyan tabutémákat, mint a rákbetegség lefolyása, a haldoklás, a halál, a fájdalom, a gyász vagy a búcsú. Emellett benne van az elvágyódás érzése, és az újra fel-felbukkanó kérdés: a helyünkön vagyunk-e.

Amikor azt kérdezzük, nem túl intim-e az édesanyjától való búcsú ahhoz, hogy vadidegenek olvassanak róla, azt a választ kapjuk: épp ezért írt fikciós regényt dokumentumregény vagy életrajzi regény helyett. Így lehetséges az, hogy bizonyos részek rejtve maradnak, az olvasó pedig sosem tudhatja pontosan, mi a valóság, és mi a fikció.

Nem áll fenn a veszélye

D. Tóth a képernyőzés után és a regényírás közben ugyanúgy közéletfogyasztó ember maradt, de egyre kevesebbet tájékozódik a televízióból. Mivel kicsit terhes volt a híres ember szerepe neki a családban, örül, hogy most inkább az öccsére, D. Tóth Andrásra figyelnek, aki az RTL Klubon híradózik.

Mindezzel együtt azt mondja, egyáltalán nincs kizárva, hogy viszontlátjuk még a tévében, de nem siet sehova. "Még bármi lehet, de most túl jól vagyok így ahhoz, hogy bármit elvállaljak."

Arra a kérdésre, előfordulhat-e, hogy a köztévén tér vissza, annyit mond: "Maradjunk annyiban, hogy nem arra mutatnak a jelek, hogy oda most engem nagyon vissza akarnának csábítani. Szerencsére nem áll fenn ennek a döntésnek veszélye."

Addig is főállásban önkénteskedik az Unicefnél, ami saját magát is segítette helyre rakni a köztévétől való zajos elválás után.