szerző:
cz.t.
Tetszett a cikk?
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A politika sokszor szándékosan félreértelmezi, rossz célok mögé állítja a magyar népzenét – állítják a legnevesebb világzenei listát meghódító Buda Folk Band tagjai, akik brácsás tánczenével tarolnak Európában, miközben a nemzeti zárkózottság trendjével szembeszállva igyekeznek bebizonyítani: a Kárpát-medence még mindig a kontinens legsokszínűbb olvasztótégelye. Interjú.

hvg.hu: Pár éves zenekarként folyamatosan járjátok az országot és Európát, ráadásul a Világi Népzene című lemezetek a World Music Charts aktuális ezüstérmese. Jókor, jó helyen?

Éri Márton: Az európai World Music Chartson elért eredményünk meghosszabbítása egy sikersorozatnak, elvégre Lajkó Félix nem is olyan rég első helyezett is volt már ezen a listán. Egyedül arra nem volt példa, hogy fél éven belül kétszer is magyar zenekar kerüljön a mezőny élére. Szóval a mi helyezésünk igazából az egész magyar zenei élet sikere is egyben.

Nem a jól kitaposott ösvényt választottuk, inkább az üvegszilánkokkal felszórt kacskaringós utat, aminek mezítláb vágtunk neki, de a World Music Charts is egy olyan visszajelzés, ami azt bizonyítja, hogy megérte ebben az irányban haladni.

hvg.hu: Manapság egyre többen társítják a népzenét ideológiai, illetve politikai hovatartozással. Mit gondoltok erről a folyamatról?

Csoóri Sándor: Szerintem magáról a fogalomról, hogy patriotizmus, felesleges beszélgetni. A népzene viszont egy egészséges nemzeti öntudatot biztosít, arról nem is beszélve, ha egy bartóki gondolatot viszünk tovább, miszerint a környező országok népzenéinek megismerésével a sajátunkhoz kerülünk közelebb.

Éri Márton, Csoóri Sándor és Salamon Soma
©

Egy olyan közegben, mint például Erdély, ahol erős népzenei kultúra alakult ki, például szászok, románok, magyarok, zsidók, németek, cigányok laktak együtt úgy, hogy – azzal együtt, hogy megvolt a saját szellemi és kulturális háttere – mindenki elfogadta, sőt tisztelte a többiek hagyományát. Az, hogy valaki kizárólag azért zenéljen, hogy a saját műfaját fenntartsa, egyszerűen indokolatlan, a népzene lényege épp a fúzió, az emberi kapcsolatokból származó ingerek beépítése. Nálunk is rengeteg a cigány, román eredetű dallam, a románok pedig számtalan magyar népzenét őriztek meg a saját kultúrájuk részeként.

É. M.: A múltban is volt rá példa, hogy a népzenét megpróbálták eszközként egy adott korszakkal szembeállítani, és más jelentéstartalmat tulajdonítani neki. Szerintem inkább arról van szó, hogy az egyetemes szabadság utáni vágy előbb-utóbb kitör a művészekből. Nem csak a népzenészekből: gondolok itt populáris előadókra, underground művészekre vagy éppen színházi rendezőkre.

Manapság sajnos sokan asszociálnak arra, hogy ez kizárólag egy erősen nemzeti érzelmű, már-már nacionalista dolog lehet. Pedig szó sincs erről, az egészséges népzene propagandától és előítéletektől mentes.

hvg.hu: Most viszont egyszerű kampányeszközzé degradálódhat.

Salamon Soma: A nacionalizmus olyan fogalom, ami az egyszerű paraszti társadalomban élő emberek számára sokáig nem volt mérvadó. Amíg felülről nem kezdtek el nacionalista ideológiákat beléjük plántálni, addig a paraszti közösségben az emberek elég jól megvoltak egymással. Magyarok, románok, cigányok együtt éltek, mulattak a bálokban, megtanulták egymás táncrendjét, nem arról volt szó, hogy ki honnan származik, hanem kíváncsiak voltak egymásra, meg akarták ismerni a másikat.

Cs. S.: Városban kevésbé szólunk egymáshoz, kevésbé ismerjük egymást, vagy talán nem is akarjuk megismerni egymást.

É. M.: A város és vidék szimbolikus szembeállítása nem új keletű dolog Magyarországon, gondoljunk csak a huszadik század irodalmi életére. Ez pedig ma főképp igaz, ha belegondolunk, hogy Budapest világváros, melyben rengetegféle vallású, kultúrájú ember él együtt. Bár a zenénk valóban ebből a városi környezetből táplálkozik, talán nem is azt mondanám rá, hogy urbánus, sokkal inkább azt a szójátékot szeretem használni, hogy: „világi”.

Cs. S.: A lényeg, hogy közérthető legyen. Ha van egy Hajnali, az mindenkinek Hajnali. Amikor már megyünk ki az éjszakából, nincs akkora buli – az elektronikus zenében chill outnak hívják – szóval, amikor bedőlünk a puffokba. Ez mindenkinek ugyanazt jelenti.

A legfontosabb az lenne, hogy a népzene ne tűnjön erőltetettnek a városi környezetben. Ne legyen ismeretlen vagy akár ciki az, hogyha valaki megy az utcán, hall valami zenét, akkor fogja magát, és eltáncol egy legényest. Ha ez a városban természetessé válik, talán könnyebb visszacsepegtetni a városi trendeket követő vidéki régiókba is.

hvg.hu: Népzene esetében ez válik ellentétes irányú folyamattá?

S. S.: A népzenét és néptáncot Bartók és Kodály gyűjtőmunkája nyomán, majd pedig a táncház mozgalom meghatározó személyiségei által az eredeti vidéki környezetből városi környezetbe ültették át. Ez egy sikeres folyamatnak tűnik. Az elmúlt évek tanúsága szerint itt is megállja a helyét, ráadásul egyre nagyobb tábort gyűjt magának.

Ennek köszönhetően vidéken, ahol esetleg már épp kikopna a műfaj, a revival mozgalom hatására mégis fennmarad. Vidéki zenészek gyakorlatilag visszatanulják a városi revival zenészeken keresztül a saját népdalaikat, dallamaikat. Ezért mondom mindig azt, hogy a népzene egy élő hagyomány, nem egy dobozba zárt régiség, amiről néha lefújjuk a port. Tulajdonképpen ez a zenekar is egy kísérlet, hogy elszakítva a gyökerektől, a hagyományoktól, városi emberként képesek vagyunk-e ugyanazon motívumkészletből, eszköztárból valamifajta új jelentést létrehozni?

©

Cs. S.: Nem utánzásról van szó, hogy lenyúlom ezt vagy azt a figurát, és majd jól a magaménak érzem. Sokkal inkább a megélésen van a hangsúly, például azon, hogy tudjunk közösen énekelni. Kicsit furán hangzik ez ebben a világban, ahol ha megkérnénk egy embert az utcán, hogy énekeljünk valamit együtt, az valószínűleg a Happy Birthday lenne.

Egyébként is, szerintem illetlenség nem kihasználni a Kárpát-medence kultúráját. Mi mással tűnhetne ki egy ilyen kis ország, mintsem a kultúrájával?

hvg.hu: A kulturális kormányzat, ha egy valamit, hát ezt az exportcikket valóban támogatja, a ti lemezetek is részben NKA-s támogatásból materializálódhatott. Milyen előjogai lehetnek az államnak egy ilyen művészeti közegben?

É. M.: Nem szeretünk politizálni, sem egyik, sem másik oldal mellé beállni. Megpróbáltuk szerzői kiadásban megjelentetni a lemezt, ami nem sikerült. Az NKA pályázatát sikeresen hívtuk le, ha lett volna más pályázat, azt is megpróbáljuk, ha uniós támogatás lett volna, arra is pályázunk. Nem arról van szó, hogy az állam elkötelezettjei lennénk, de egy hasonszőrű zenekarnak, ha nem áll mögötte kiadó – valljuk be őszintén – ezek a lehetőségei vannak. A megjelentetés érdekében a pályázati források mellett szponzort kellett találnunk. Az állam a maga módján tesz azért, hogy a népzene nagyobb teret kapjon, a magyar rádióban például megemelték a sugárzott népzene százalékos arányát. Tehát elmondható, hogy a korábbi állapothoz képest jóval több népzenét lehet ma hallani, ami mindenképpen jó eredmény. Létezik népzenei rádió az interneten, illetve a cigányzenét sugárzó Dankó Rádió. Azonban még mindig nem beszélhetünk önálló, az éter hullámain mindenhol fogható népzenei rádió- vagy tv-csatornáról. Nekem lenne rá igényem, hogy jobbnál jobb európai színvonalú népzenei együtteseket, archív gyűjtéseket, magazinműsorokat hallgassak a nap 24 órájában.

S. S.: Erre volt példa Írországban is: ezt mind a mai napig ír példa néven tanítják. Ez úgy nézett ki, hogy pár évtizede Írország elég komoly gazdasági válságban volt, rengeteg kölcsönt vettek fel, és aztán gondoltak egyet, és a kultúrpolitikába, ezen belül is a turizmusba ölték a még elérhető forrásaikat. Szépen elkezdtek felépíteni egy komoly országimázst zöld rétekkel és tengerrel, ír népzenével és hagyományszeretettel. Ez olyan szintű profitot eredményezett az országnak, amiből ki tudták fizetni az adósságaikat, és képesek voltak talpra állni. Ez egy működő metódus.

Cs. S.: Az, hogy a népzenéről beszélnek, még nem jelenti, hogy feltétlen jól használnák ki ezt a kultúrát. Nem azt mondom, hogy mindenkinek bajszot kell növeszteni és subában kell járnia, vagy muszáj „széttarsolylemezezze” a ruháit. Az nem egészséges. Én a nemzeti rockkal is valahogy így vagyok. Az egészből kiragadják a bajszot, meg a hét vezért, és teljesen félrevezetik az embereket. Inkább ismerjék meg, hogy mi az, hogy népzene, és abban pillanatban nem kell megmagyarázniuk maguknak mi az, hogy nemzeti. De ugyanez jellemző manapság a szélsőséges politikai eszmékre is: botrányosan kicsavarják az egészet. Olyan dolgokat ültetnek el az emberekben, hogy az veszélyes is lehet.

©

hvg.hu: A népzene terelné vissza az identitás nélküli fiatalságot a helyes útra?

Cs. S.: Ez egyfajta – a városi fiatal számára is választható – szórakozási forma az összes többi mellett. Ha egyszer az ember eljut egy táncházba, akkor rögtön megérzi a közösség varázsát. Ez nem egyfajta zárt közeg, azok akik ott vannak – itt most nem akarom az elektronikus zenét ostorozni –, de hallják, hogy mit mond a másik. Kíváncsiak egymásra. Itt arról van szó, hogy együtt táncolunk: körtáncot, páros táncot. Már elmúltak azok az idők, mikor gimnáziumban megkérdezted, hogy lassúzunk? Mondjuk rég voltam diszkóban, de a lassúzás talán kezd ott is háttérbe szorulni.

É. M.: Ez egy nagyon befogadó közösség: volt olyan, hogy egy csapat holland punk érkezett hozzánk vendégségbe, és teljesen természetes volt, hogy magyar népzenére mulattunk együtt. Persze nem értették a szöveget, de megérezték a népzenében rejlő elemi erőt. Illetve van több japán, vagy éppen afrikai barátunk is, aki meglepő módon magyarul beszél, zenél és táncol. A népzene ad egy egészséges, befogadó gondolkodásmódot, nincs művileg megkonstruálva. Az ember maga dönti el, hogy ezzel mit akar kezdeni.

S. S.: A mai világban rengeteg forrásból érkezik iszonyatos nagyságú információáradat. Már-már feldolgozhatatlan, elveszünk benne. Ma az ember magányosabb, mint bármikor a történelemben. Nagyon hiányzik az egyik ember a másik ember életéből, elszoktunk attól, hogy egymásra figyeljünk. A népzene pedig pont erről szól, hogy megtaláljuk az utat egymáshoz.

Ha tetszett a cikk, kövesse a hvg.hu Élet-Stílus rovatát a Facebookon is!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Véletlenül találtak egy új szervet az emberi testben

Véletlenül találtak egy új szervet az emberi testben

Újabb építkezés indul Budapest belvárosában, eltűnik a Fontana-ház

Újabb építkezés indul Budapest belvárosában, eltűnik a Fontana-ház

Felmérés: Az európaiak jogállamisági mechanizmust akarnak

Felmérés: Az európaiak jogállamisági mechanizmust akarnak