szerző:
BI
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Sárga lufis iskolarendőr, az egzisztenciájukért hivatásukat feláldozó pedagógusok, indulatok az integrált neveléssel kapcsolatban, az oktatásvezetés sikereinek sulykolása az államtitkár részéről, továbbá eldalolva az utóbbi években megismert rövidítések - EMMI, KLIK, KELLO. A magyar oktatási rendszer tablója egy órában a PanoDráma előadásában. Színház az egész világ, s benne az iskola is.

Fura műfaj a verbatim, amelyben az a fő szabály, hogy a színpadon elhangzott minden egyes szó eredeti szöveg. Azaz a színészek interjúkban, közleményekben, írásos dokumentumokban már korábban megjelent, vagy a dramaturgok által készített célzott interjúkban elhangzott gondolatokat idéznek. Ez elvileg biztosítja a teljes objektivitást, ugyanakkor nyilván a darabba beszerkesztett szövegekkel már eleve véleményt mondanak az alkotók az adott témában.

És miközben dől ránk a sok információ, kirohanás, elkeseredett vallomás – az egésznek össze is kellene állnia színházzá. Ez utóbbi a PanoDráma mostani bemutatóján kevéssé sikerült, a lépcsőzetes dobogón eljátszott mozaikdarabkák nem adtak igazi színházi élményt.

©

Idézetek a darabból - idézetek való szereplőktől

“Anyukám és Apukám! Viselkedésemmel szégyent hoztam rátok és az iskolámra. én szaladgáltam.” (ellenőrző-bejegyzés, 2014)

"Vitassátok meg, hogy egy népnek vagy az egyénnek javára szolgál-e a végtelen nyitottság, a határtalan tolerancia!” (Erkölcstan 5. osztályosoknak)

A téma – a Hátsó kapu nevű bárból képzett alkalmi színházban – ezúttal a magyar közoktatás volt. Egy korábbi darabot, a Tanulni, tanulni, tanulni című dokumentumdrámát töltöttek újra TTT 20103-14 címen. Az újragondolás jogos volt, hiszen a - közneveléssé átkeresztelt - közoktatásban olyan változáscunami zajlott az utóbbi hónapokban-években, annyi új fogalommal ismerkedtünk meg, és szenvedtünk el tanárként, szülőként, gyerekként, hogy igencsak volt mivel bővíteni a két éve bemutatott előadást.

Feuer Yvette, Hárs Anna, Ördög Tamás, Schermann Márta, Szamosi Zsófi, Urbanovits Krisztina felváltva tárta elénk azokat az ügyeket, amelyeket újságolvasóként, tévénézőként, és egyáltalán ebben az országban élőként nap mint nap hallunk az iskolával kapcsolatban.

A pedagógusok egzisztenciális kiszolgáltatottsága (és emiatt a pálya felcserélése például a kolbászárus, könyvkereskedő, angliai mosogató állásra), a tanárverések, diákok egymás elleni erőszakos cselekedetei, pedagógusok gyerekverései. "Nem mindenki csépeli a gyereket, van, akinek más a munkamódszere… Én elmondtam százszor a kollegáknak, hogy mindenki saját felelősségére üti meg a gyerekeket" – hangoztatja az igazgató szerepében az egyik színész. (És verbatimről van szó: mondta nemrég egy valós igazgató!)

Hol egy tantestület életébe pillanthatunk be, ahol épp az egyik tanár kel ki kollégái erőszakossága ellen, ezzel maga ellen fordítva őket, hol egy 100 százalékban cigányiskola pedagógusa mesél arról, hogy az intézményben volt ugyan roma tanáruk, de a szülők kiutálták, hol egy dühös szülő üvölti trágár hangnemben, mennyire szükséges a testi fenyítés engedélyezése. Hallunk az elhíresült gyöngyöspatai iskoláról. Egy sárga lufit osztogató iskolarendőr pedig groteszkbe hajló előadásában az "alkoholos befolyásoltság" elkerüléséről beszél, és hogy a cukrosbácsitól ne fogadjunk el semmit (mi gyerekek). Órarészleteket látunk a botrányos hírű erkölcstankönyv alapján tartott foglalkozásból, és idézeteket ismerünk meg különböző tanári intőkből, beírásokból. 

Mondom, semmi új: csak amit az újságokból amúgy is ismerünk, amit az iskolában amúgy is tapasztalunk. Az egészből kirajzolódik viszont egy szomorú kép az elkeseredett pedagógusokról, az évtizedek óta egyre romló magyar iskoláról, ami a mostani változások miatt kaotikusabb ingoványba süppedt.

Megjelenik persze maga Hoffmann Rózsa is mosolyogva és elmondja, hogy biztos az eljövendő győzelmükben, hiszen itt végre minden jó irányba indult el, s közben félti, hogy a fotós bemutatja kis titkát, hogy az interjú során nem volt rajta cipő. "Az iskolának kell gondoskodnia a diákokról, különben elkallódnak, rossz útra térnek, elkezdenek bandázni, rengeteget interneteznek, ülnek a gép előtt, rossz hatások érik őket, ne adj Isten, odáig fajulhat mindez, hogy devianciába torkollik az életük" – mondja, és mosolyog. A sikerekről beszél és mosolyog. Állandóan mosolyog.

Idézetek a darabból - idézetek valós szereplőktől

“Ide jár nekem is a középső gyerek az emeletre a B-be, de bevallom őszintén a tanár kicsinálja őt, kiveszem, jobb lesz neki a cigány osztályban. Okos gyerek, a másodikba jár, de többet tud mint a bátyja, a harmadikos lent. De nem bírja már, rendesen remeg a tanárjától.”  (egy gyöngyöspatai roma szülő)

  

“Mikor én voltam diák, ha nem figyeltem órán, csak úgy repült a kilós kulcscsomó és eszembe se jutott a feljelentgetés a kurva életbe! Több ilyen tanárt! Majd tiszteletet tanul a sok szarházi!” (felnőtt vélemény a fizikai fegyelmezésről az iskolában)

 

“A hatályos szabályozás alapján az utcán csellengő diákot a rendőr igazoltathatja, és abban az esetben, ha a diák az intézkedésnek ellenszegül, akkor vele szemben a Rendőrségről szóló törvény alapján a rendőr testi kényszert és bilincset alkalmazhat”

 

A sikerjelentést olykor megszakítja egy-egy "rózsás" dal (pl."„Egy rózsaszál szebben beszél, mint a legszerelmesebb levél"), amelyet a hallgatói tüntetéseken szoktak énekelni ugyan a diákok, tehát helye van a verbatimban, de ez ott is és itt is lapos, kevéssé ízléses, kevéssé humoros.

A több mint egy órás előadás közepén néhány középiskolás diák is szerephez jut, akik egyfajta vita-játék keretében érvelnek/improvizálnak az integráció mellett és ellen. A közönség választja ki, melyik csoport, melyik vélemény mellett álljon ki, majd a végén megszavazza, ki nyert. (Döntő többségben az integrációpártiakat szavaztuk meg – ki tudja, talán csak az illem kedvéért.)

Nevetni is tudunk olykor – mondjuk a kezében lufikat tartó, szörnyű szakzsargonnal a gyerekeket kioktató szigorú iskolarendőrön, vagy a diákok unott, motiválatlan, illetve stréber viselkedésén az erkölcstanórán. Talán a legviccesebb rész az a rendszer- és reformfüggetlen helyzet volt, amikor az igazgatók évzáró/évnyitó/szalagavató/ballagási beszédeket tartottak – a közhelyes, ál-jópofa szövegeket mindannyian hallhattuk már gyerekként és szülőként is. A rendezőt dicséri, hogy a beszédeket egyszerre mondják a színészek, így a közhelyek hangkavalkádba torkollnak.    

Az új előadás nem hagyta ki a Nemzeti Pedagóguskarról való megemlékezést sem - zenés betétszámokat hallhattunk a még meg sem alakult, de már a pedagógusok számára kötelező szervezetről.

Fura műfaj ez a verbatim. Hihetetlen kutatómunka áll mögötte (ami Garai Juditot, Hárs Annát, Lengyel Annát dicséri), a felgyülemlett dokumentációt szelektálni és szerkeszteni kell, és egységessé kell gyúrni, végül pedig az előadást meg kell rendezni és elő kell adni. Ez még akkor is tiszteletet érdemel, ha ezúttal  - ellentétben a sajóbábonyi "fordított rasszizmus"-esetet és annak bírósági tárgyalását feldolgozó Az igazazság szolgáival - maga az előadás színházilag nem is sikerült hibátlanra.  

Interjú a PanoDráma vezetőjével, Lengyel Annával itt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Brutális sáskajárás van Kenyában és félő, hogy nem állnak meg

Brutális sáskajárás van Kenyában és félő, hogy nem állnak meg

Természetközeli készházakat kínál egy japán cég

Természetközeli készházakat kínál egy japán cég

Gwyneth Paltrow vaginája készen áll a világ meghódítására

Gwyneth Paltrow vaginája készen áll a világ meghódítására

Hableány-tragédia: nem ismeri el felelősségét a Viking Sigyn üzemeltetője

Hableány-tragédia: nem ismeri el felelősségét a Viking Sigyn üzemeltetője

Gazdát keresnek a világ legrosszabb macskájának

Gazdát keresnek a világ legrosszabb macskájának

Margaritisz Szhinasz: Auschwitz, az emlékezésen túl

Margaritisz Szhinasz: Auschwitz, az emlékezésen túl