Lydia Lunch, Kim Gordon mellett a nyolcvanas-kilencvenes évek New York-i posztpunk-nowave hullámának legfontosabb, központi alakja volt, a központi kifejezést szó szerint értve, irodalmi, zenei, közéleti és mit szépítsük, szexuális értelemben is. Énekesnőként, színésznőként, spoken word előadóként, iró-költőként - és, meglehetősen szabados hangvételű önéletrajza alapján, nem utolsósorban: nőként - lényegében a korszak minden jelentős művészét ismerte és dolgozott együtt velük, Thurston Moore-tól Henry Rollinson át William Burroughsig, Hubert Selby Jr-ig vagy az Einstürzende Neubauten tagjaiig.
Az eredetileg Lydia Anne Koch-ra keresztelt lány tizenhat évesen került New Yorkba, és azonnal bekerült a helyi művészkommunákba – a Lunch, azaz Ebéd név is itt és ekkor ragadt rá, mert gyakran kényszerült arra, hogy meglovasítsa lakótársainak ennivalóját. Évekkel később, befutott művészként ezt úgy viszonozta, hogy hatalmas vacsorákat rendezett művésztársainak – ezekből egy kötetre valót pár éve szakácskönyvként is kiadott.
Egészen fiatalon alapította meg Teenage Jesus and the Jerks nevű zenekarát, ami rövid működése ellenére a no wave színtér alapvető fontosságú, iránymutató együttese lett – bármilyen no wave válogatás elképzelhetetlen lenne legalább egy TJATJ-szám nélkül. Lunch később filmszerepeket vállalt, aztán a spoken word felé fordult.
Nehéz felsorolni a fantasztikus karrier legfontosabb állomásait: annyi biztos, hogy Lydia Lunch művész- és zenésztérsai között ott van Thurston Moore, Kim Gordon, Nick Cave és a Birthday Party, Omar Rodriguez-Lopez, az Einstürzende Neubauten, Marc Almond, megannyi fantasztikus név.
Aztán a 2010-es években Lydia Lunch egyre inkább érett, nagyszabású, összegző lemezeket jelentetett meg: ilyen volt a Big Sexy Noise nevű zenekarával kiadott azonos című lemez, amin varázslatos kavargásban vonult fel mindaz a zenei hatás, ami Lunch-ot pályafutása során érte: art-rock, posztpunk, koszos funk, varieté, spoken word és rap, Brecht és Lou Reed.
