Életveszélyesen megsérült a minap egy díszletmunkás a Pesti Magyar Színházban, ezért két hétre be is zárt a Hevesi téri épület. Történt ugyanis, hogy miközben pakolták az egyik színdarab súlyos díszleteit, megindultak annak elemei, és egy díszletmunkásra dőltek, akinek eltört két csigolyája, két bordája és a medencecsontja. Két napig intenzíven ápolták, végül egy hét után elhagyhatta a kórházat, de még hónapokig nem fog tudni újra munkába állni.

A színház új igazgatója, Zalán János a balesetről csak annyit mondott, hogy nem a színház alkalmazottja a sérült, hanem a velük szerződésben álló, díszletezéssel foglalkozó cégé. A hárítás jogos, ugyanis – hasonlóan több színházhoz – a Pesti Magyar Színház is kiszervezte a műszaki részleget egy külsős vállalkozónak. Utóbbi alkalmazta a díszletezőket, ide adtak számlát a munkások. Az eset után a színház felmondott a külsős cégnek, az intézmény most keres – közalkalmazotti státuszba – műszaki dolgozókat.

A kiszervezett műszakis csapat felállásnak – ami hangsúlyozzuk: nem csak a most vezetőváltáson átesett teátrumra volt jellemző – kétségtelen előnye az anyaszínházak szemszögéből, hogy így az kifizeti a kialkudott összeget a külső vállalkozónak, és további gondja nincs a műszaki gárdával. A munkások viszont nem biztos, hogy jól járnak. Több helyről is hallottuk például, hogy sokszor az ő bérüket már késve és nem pontosan fizetik tovább az ilyen vállalkozók.

Napi 18 óra

De nem ez az egyetlen problémájuk a színházak műszaki dolgozóinak, akár be vannak jelentve a színházhoz, akár ilyen külsős cégen keresztül kapják a meglehetősen alacsony, 120-150 ezer nettós bérüket. Lapunknak több fővárosi színház hasonló munkakörben dolgozó munkatársa is – név nélkül nyilatkozva, hiszen féltik az állásukat – panaszkodott az áldatlan munkakörülményeikről, a sorozatos kisebb-nagyobb balesetekről.

Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok című előadás díszletének építése 2006 májusában

Túry Gergely

Mint megtudtuk, az egyik jellemző – és munkajogi szempontból aggályos – probléma, hogy a díszletezők fix bérre vannak bejelentve (van, ahol hatórás munkára), amiért alapvető elvárás a napi 12-18 órás munkavégzés. Nekik már reggel be kell menniük a színházba a próbákra, majd esetleg kis szünet után délután újra szükség van rájuk, és természetesen az esti előadásokon is dolgozniuk kell. A túlórákat azonban általában ma már nem fizetik nekik. A kompenzáció esetleg a heti két pihenőnap, ami nem biztos, hogy hétvégére esik.

A túlmunka abból is adódik, hogy gyakorlatilag minden általunk megkérdezett színházban a szükséges létszám alig fele áll rendelkezésre, igaz, a nagyobb, gazdagabb színházaknál nem ennyire rossz a helyzet. A munkavédelmi és tűzvédelmi oktatást azonban szinte sehol nem veszik komolyan: „Persze lepapírozzuk, de oktatás nincs.”

Veszélyes üzem

Pedig a színház egy kifejezetten veszélyes üzem. Az egyik, már több évtizede a szakmában dolgozó forrásunk szerint egyenesen a világ három legveszélyesebb szakmája közé tartozik. Még ha ez túlzásnak is tűnik, de az biztos, hogy rengeteg a baleset és a sérülés.

Egy korábbi tanulmány szerint nem egy esztendő volt a kétezres években, amikor évi több mint száz, három napon túl gyógyuló sérülést okozó munkahelyi baleset történt, 2002 és 2010 között például összesen 631. Ezek áldozatai között kiugróan magas volt a díszletezők száma, de sok színész, zenész és takarító is szenvedett balesetet.

Megkérdeztük a ma már a Nemzetgazdasági Minisztérium alá tartozó Munkafelügyeleti Főosztályt is, hogy mik a tapasztalataik, mennyi balesetet vizsgáltak, miként zajlik a munkavédelmi ellenőrzés a színházakban, de választ egyelőre nem kaptunk.

Leesett Alföldi, ujjait roncsoló Blaskó

A lapok arról rendszeresen írnak, ha egy színésszel történik baleset próbán vagy az előadáson. Emlékezetes eset volt még 2009-ben például, amikor Alföldi Róbert a Koldusopera Bárka színházbeli előadásán egy akasztási jelenetben a magasból a színpadra zuhant, mert leszakadt a színészt rögzítő heveder. Alföldit mentő vitte a Fiumei úti kórházba. A nyolcvanas évek végén Gálffi László volt az áldozat, amikor a Vígszínházban egy tőr ment tönkre, s a penge – valóságosan is – a színészbe fúródott a II. Richárdban. De beszámoltak a lapok Cserna Antal, Pápai Erika balesetéről is, vagy arról, amikor 2005-ben Blaskó Péter kézfejét csípte be a Nemzeti Színház számítógép által vezérelt mobil színpada.

Még nagyobb veszélynek vannak kitéve, s ennek megfelelően nagyon sok balesetet szenvednek a színházak műszaki dolgozói – erről azonban kevesebb szó esik. A kiugró esetekről – mint a mostani, vagy mint korábban a pesti színházibeli eset, amikor egy világosító esett le a létráról és meghalt (úgy tudjuk, ott nem baleset történt, betegség miatt hunyt el a világosító) – még tudomást szerez a közvélemény, de a legtöbb ilyenről semmi hír nem szivárog ki.

Viszik, mert különben nincs előadás

„Itt mindig van a fejed felett lógó díszlet, lábaidnál mindig van valami akadály” – foglalja össze lapunknak a veszélyeket az egyik fővárosi kisszínház díszítőmunkása. Hangsúlyozza, hogy ennek ellenére egyáltalán nincs megbecsülve a munkájuk. „A 70-80-as években még volt valamilyen szintű elismerés. Mára ez a szakma a színházi világ legalja, pedig nélkülünk nem működnének az előadások. Tény, hogy a folyamatos emberhiány és a szabályozatlanság miatt sok a link alak, akik kényszerből jönnek ide dolgozni, de vannak, a klasszikus díszítők, akik beleállnak: 100 kiló, 200 kiló, lesz*rják, viszik, mert különben nincs előadás.”

Több szakember jegyezte meg, hogy a legtöbb színházban nincs megfelelő minőségű színpadmesteri (a díszletezők főnökei) társulat sem. Az egyik kisebb színházban a három színpadmesterből csak egynek van végzettsége. Itt egyébként összesen nyolc díszítő van, noha „egy komoly színpadi felálláshoz mindkét oldalra kellene ennyi, plusz 3-4 zsinóros, és 2-3 színpadmester”. Két éve ugyanitt még kétszer ennyien végezték el ugyanezt a munkát.

A bérezés is egyre rosszabb. „A hetvenes években, fiatalemberként kezdetem, és akkor jóval többet kerestem édesanyámnál, aki akkor már 25 éve dolgozott. Volt alapfizetés, statisztapénz, és túlóra, plusz a nem kiadott szabadnapokat is kifizették. Jól lehetett keresni, főleg a nagyobb színházakban. És ráadásul sokan voltunk. Aztán mind a létszámot, mind a fizetést erősen lecsökkentették. Kitalálták az általányt: ebbe minden belefér. Így akár 16 órát is dogozunk, sokkal kevesebben, ugyanazért a pénzért” – mondta egyik forrásunk.

Másutt duda szól

Korponai Ferenc színházi műszaki szakértő számos színházat vizsgál rendszeresen. Ő is hangoztatja, hogy ez egy nagyon veszélyes üzem. „Ha egy üzemben, építkezésen daru vagy emelőgép működik, elküldenek alóla mindenkit, duda szól, csengő szól. Itt viszont a művészek akár több száz kilós díszletek alatt állnak, amelyek adott jelre leereszkednek, ha nem jó helyen van a színész, akkor a fejére is engedhetik.”

Az East Balkán című darab egyik jelenete a Bárka Színházban

Túry Gergely

Mint mondja, a balesetek döntő többsége emberi gondatlanságokból fakad, nem műszaki hibákból. A műszaki szakértők folyamatosan vizsgálják a berendezéseket, de az emberi figyelmetlenségeket nem lehet kiszűrni.

Meg kell várni, amíg vér folyik

„Rám dőlt egy díszlet úgy, hogy színpadmester nélkül kellett dolgoznunk. Ez tilos, de a műszaki igazgató azt mondta, hogy kezdjünk neki. Nyílt koponyatörést szenvedtem, de miután nem volt ott a színpadmester, nem igazolta senki a sérülést, visszavonták tőlem utólag a kifizetett a 100 százalékos táppénzt. Nem nyilvánították üzemi balesetnek” – panaszkodik egy több mint 20 éve a szakmában dolgozó díszletező. Az általunk megkérdezettek szerint szinte mindennapos a baleset a színházakban. Főleg, ha beszámítjuk a deréksérüléseket, húzódásokat. „A díszlet sokszor olyan nehéz, hogy a harmincéves, erős emberek dereka szét van csúszva. Kezelésre kell járnunk.”

„Egyszer az Operettszínházban mellettem majdnem meghalt egy kolléga, újjá kellett éleszteni. Nem volt a Miss Saigon fémből készült díszletein védőföldelés, miközben ott vezették az áramot. Senki nem volt érte hibás. Rá két nappal viszont hirtelen megjelent a zöld-sárga kábel, és minden más biztonsági elem” – vázolja egy azóta rég más teátrumnál dolgozó díszletes. Itt szerinte a díszlet műszaki átadás-átvételénél hibáztak a felelősök.

Úgy fogalmazott, bevett színházi szokás, hogy addig nem változtatnak, amíg baleset nincs. „Meg kell várni, amíg vér folyik.” Állítólag a Pesti Magyar Színházban is a baleset másnapján osztottak ki gyorsan megfelelő munkavédelmi bakancsokat a munkásoknak, néhány nap múlva pedig felmondtak a külsős cégnek, és mint láttuk, már keresik az új – immár saját – csapatot.

És, hogy mi van a munkavédelmi ellenőrzésekkel? „Mindenki mindig meg van kenve. Tudják, mikor jön az adóellenőr, a munkavédelmi, a tűzvédelmi ellenőr. És először ezek mindig először fölmennek az irodába, ott kapnak egy borítékot, csak aztán jön le a színpadra” – hangoztatja véleményét.

A műszakiak nem tudják az érdekeiket képviselni, nincs szakszervezet, a legtöbb helyen nincs üzemi tanács sem. Ha reklamálnak, akkor rendszerint az a válasz, hogy „nem kötelező itt dolgozni”.