szerző:
Takács Róbert
Tetszett a cikk?

Az első világháború éveiben először a hazafias, a háborút igenlő, lelkesítő darabok futhattak a pesti színházakban. Az 1915-ben, először Bécsben bemutatott Csárdáskirálynő már inkább feledtetni próbált. A darab világsiker lett, de a Broadway-en megbukott. Az Anno Filmklubban legutóbb Szinetár Miklós operettfilmjét vetítették.

1914 szeptemberében, amikor a háború kitörése miatt a budapesti és bécsi színházak jelentős része bezárt, a közönség azt remélte, hogy 1915-ben már a megszokott módon élvezheti tovább azt a szórakozást, amit a Monarchia két fővárosának sokféle mulatóhelye nyújtott számára. Ez nagyjából így is lett, de nem azért, mint hitték, vagyis, hogy a háború 1914 késő őszére eldől, hanem mert az elhúzódó állóháború körülményei között az élet ment tovább a maga módján.

1914-ben a színházi idény ugyan nem maradt el teljes egészében, és a varieték, kabarék sem zártak be, ám a két nagy állami fenntartású intézmény, a Nemzeti Színház és az Opera több hónapig nem játszott – ahogy Bécsben a Hofoper és a Burgtheater sem.

Csárdáskirálynő

Tóth Imre igazgató így foglalta össze egy színházigazgató hirtelen megszaporodott műsorpolitikai gondjait: „Francia darabot nem adhatunk; angol darabot nem adhatunk és a régi magyar írók műveiből sem igen állíthatjuk össze műsorunkat, mert a régi hazafias darabok tele vannak szitkokkal az osztrákok ellen”.

A francia és angol szerzők nemkívánatossá váltak, így eltűntek a zsákszámra importált könnyed vígjátékok is. A Vígszínház például kifejezetten hangsúlyozta 1914 októberében, hogy Edward Knoblock bizony Knoblauch, és amerikai állampolgár Monarchiabeli felmenőkkel, így Mária testvér című darabját lelkiismeret-furdalás nélkül élvezheti a hazai publikum. Ám a naiv, gyermekre vágyó apáca történetéből – aki a katonák közé keveredve részesül is a gyermekáldásból – a katolikus egyház is lelkiismereti kérdést csinált, így hamar levették a műsorról.

Anno Filmklub
A Politikatörténeti Alapítvány és Intézet Anno Filmklubjának „1914 – 1918” című évada ezúttal az elmúlt száz év I. világháborút feldolgozó filmjeit mutatja be 14 részben. A tízedik vetítésen László Ferenc kritikus volt a filmklub vendége, aki a Csárdáskirálynő című NSZK–magyar–osztrák operettfilmet követően beszélt az alkotásról.

A Király Színház, ahol két évvel később a Csárdáskirálynőt bemutatták, sajátos „gebines” konstrukcióban nyitott ki, ahol a színészek konzorciuma működtette a színházat. Hazafias darabokkal egyszerre lelkesítették a publikumot, illetve lovagolták meg a háborús közhangulatot.

A Ferenc József azt izente című színmű még azokban a hetekben színre került, mikor mindennapos volt a pályaudvarokon zászlókat lengető, a frontra indulókat lelkesen ünneplő tömeg látványa. Erre rímelt a Vígszínháznak a Hegedűs Gyula és Faragó Jenő által hirtelen összedobott új darabjának a címe: Mindnyájunknak el kell menni. Mindkettő azt az igyekezetet tükrözte, ami a háború propaganda más formáiban is előtört, miszerint ívet húzni 1848/49 és 1914 oroszellenessége közt, a világháborút kvázi a szabadságharcért veendő revansként tálalni. A Borsszem Jankóban például vén Kerekes közhuszár rohamozott keleten, hogy bosszút álljon az 1849-ban nagyapjától elkötött lovakért. Egyúttal végre összebékíteni Kossuthot és Ferenc Józsefet, avagy a nemzet két atyját.

A Király Színház következő előadása, a Varsótól az Adriáig már a háborús eseményeket – természetesen győzelmeket – vitte színre, Lengyelország „felszabadítását” a magyar huszártiszt és a lengyel lány egymásra találása tette teljessé. A hazafias buzgalom olyan tettekben is megmutatkozott, mint Erényi Béla gyógyszerész felajánlása, aki a Ferenc József azt izente egyik előadására minden jegyet felvásárolt, hogy azt a frontokon szolgáló katonák hozzátartozói közt ossza szét.

1915 elejére már nagyjából helyreállt a rend. A Nemzeti az akkor lassan három évtizedes történelmi drámát, a Thurán Annát játszotta. A Népopera műsorán egy amerikai operett, a Rip van Winkle és A vörös ördögök szerepelt. A Király Színházban egy bécsi operett, a Nadmé futott, míg a Magyar Színházban egy dramatizált amerikai regény, a Helén. Február első napjaiban a Vígszínházban Bródy Sándor Tímár Lizája mellett egy alkalmi háborús vígjáték, a Délibáb utca 7. volt látható, amelynek komikus alaphelyzetét, a frontról hazatérő tiszt hátországi megpróbáltatásait, Heltai Jenő így foglalta össze a Figyelőben: „A tiszt enni akar, inni akar, aludni akar, mosakodni akar, sőt még egyéb nagyon is emberi s el nem titkolt szükségletei vannak, a baronesszkék pedig tönkre akarják vigasztalni, nyomorékká akarják beszélni, bénára akarják flirtelni és mindenáron hősi halálba akarják őt agyonápolni. A szegény tiszt tehát nem kap enni, nem alhat, nem nyughat s a fürdőkádba se mer ülni, mert szégyenleni magát az önfeláldozó, finom hölgyek előtt.

A Csárdáskirálynőt azonban csak akkor mutatták be – 1915. november 17-én –, amikor a levelek már másodszor is lehullottak anélkül, hogy ezzel bármiféle hatást gyakoroltak volna a háború végére. És ekkor is csak Bécsben – mint Csardafürstin. A kétnyelvű, Bécs és Budapest nyelvét, ízlését is értő Kálmán Imre egy jellegzetesen bécsi operettet írt, amit aztán a magyar közönség számára Gábor Andor kabarészerzőnek 1916-ban „magyarítani” is kellett. Nemcsak a bécsi vicceket kellett kicserélni benne pestiekre, meg egy-egy dalbetétet, amely Kálmán más Budapesten játszott operettjeiben már feltűnt, de például nem jól vette volna ki magát Pesten, ha maga a csárdáskirálynő erdélyi román lány, az eredeti szerint Silvia Varescu, marad. Így lett a pesti Orpheum – a nagy franciaellenes nekibuzdulásban ekkoriban Royal Orheumból Nemzeti Orpheumra átkeresztelt mulatóhely – énekes-táncosnője Vereczki Szilvia.

Csárdáskirálynő

A Csárdáskirálynő már egy másik vonalat képviselt: nem a háborúra lelkesített, nem a hazafias kötelességekre emlékeztetett, hanem inkább feledtetett. Igaz, a bécsi bemutatón még az ideiglenesen ácsolt fa kapuval, az egyenruhába öltöztetett, derekukon fa bajonetteket viselő jegyszedőkkel a frontra utaltak, és az orfeumi lányokat görl helyett görlicének nevezték, hogy a keleti fronton elért, akkor már többhónapos sikert, a gorlicei áttörést idézzék fel. Bóni gróf pedig folyton kuglert kínált mindenkinek, mindenféle töltéssel, amiből a bécsi közönség világosan értette, hogy a háborús élelmiszer- és egyéb beszállítók csalásaira utalt. Gábor Andor kabarétréfája ebben az időben három egérről szólt, akik megszokott élelmiszerüket ették, de beledöglöttek, kivéve azt, amelyik mérget evett, mivel az pont ártalmatlanná vált a hamisítás révén.

Kálmán operettje a világháborús körülmények ellenére is hatalmas világsiker lett. Bécs és Budapest után meghódította Berlint is. Az első másfél év során Európa szerte 17000 előadást ért meg, és a magyar és osztrák katonák emlékezetből játszották a hadifogolyszínházakban, sőt a háború végén a volt hadifoglyok Budapesten is előadták a Csárdáskirálynőt – jótékonysági gyűjtés céljával – úgy, ahogy a táborokban, ahol a női szerepeket is férfiak játszották.

Nemcsak semleges államokba jutott el – így elsőként Koppenhágába –, hanem Oroszországba is 1917-ben Szilvia címen. Az USA-ban is bemutatták, de egy teljesen amerikanizált kiszerelésben (az 1971-es filmváltozatban Szilvia nagy észak-amerikai turnén szerepelt, ám az eredetiben erről szó se volt, csak Triesztig jutott) Riviera Girl címen, pattogós amerikai dalokkal.

A Broadwayn bukás lett a vége, mivel a világsikert vélhetően az hozta meg, amit ott kilúgoztak belőle, és amit 1916-ban a kényesebb magyar közönség is kifogásolt: az a gulasch–puszta–csárdás magyar imidzs, ami az 1971-es filmváltozat elkészítésekor is a siker zálogának tűnt.

A vörös báró
A következő vetítés alkalmával – 2015. március 4-én –A vörös báró című 2008-ban bemutatott német–angol akciófilmet tekinthetik meg az érdeklődők az

 

 

 

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!