Erősen túloz az április 13-án bemutatkozó Kabaré. A 18-as karika, vagy a darab néha giccsig jutó harsánysága egy dolog, az elemelés a mai Magyarországra pedig egy másik. A konferanszié (Bercsényi Péter) bemutatkozásakor már elhangzik egy Je suis Charlie, a színészek kórusban énekelnek „szebb jövőt”, a zsidóból “bocs, cigány” lesz. De például feltűnik egy vészesen ismerős, napszemüveges, ősz, szivarozó fej is, mint a hírnévre vágyó Sally Bowles (Mórocz Adrienn) gyámolítója.
A színészek egyszerre énekelnek, táncolnak és báboznak, a bábmozgatás pedig nem kerül kötelezően takarásba. Két figurát (Schultz urat Ács Norbert, Schneider kisasszonyt Pallai Mara mozgatja) kivéve folyamatos a kettős játék a hús-vér színészek és bábjaik között.
Alföldi rendezett már korábban is a Bábszínházban, ez volt a hasonlóan felnőtt-darab a Sade márki 120 napja. A nyomasztó hangulat most is adott, megkeverve egy adag pesti romkocsma-feelinggel. De ez nem a felszabadult mulatozásé, hanem a reggelbe fulladós, cigi füsttől keserű, felfordult gyomros mulatozásé.
A Kabaré az egyik a legismertebb Broadway-show. Az 1966-ban bemutatott eredeti darabot az 1972-es film – Liza Minellivel a főszerepben – beemelte az abszolút megkerülhetetlenek közé. A Bábszínház előadása kétzongorás verzióban megy, a bábokat Hoffer Károly tervezte, a díszlet és a jelmez Zöldy Z Gergely munkája, a dalszövegek fordítója pedig Varró Dániel.
