szerző:
Bicsérdi Ádám - Bodnár Zsolt
Tetszett a cikk?

Legalábbis ha filmekről beszélünk, a címbeli állítás biztosan igaz. A számkivetettség, az idegen kultúrák találkozása, a bevándorlók kalandos, nem egyszer tragikumba forduló útjai sokszor szolgáltattak már alapanyagot a filmes alkotóknak. Bemutatjuk szubjektív top tízes listánkat bevándorlás-témában, Chaplin rövidfilmjétől napjaink ünnepelt rendezőinek munkájáig.

Kikötői történet (2011)

A finn Aki Kaurismäki egyedi, sajátos humorú filmjeivel vált kultikus alkotóvá, az eredetileg Le Havre kikötővárosról elnevezett mozija azonban tőle szokatlan nyíltsággal foglalt állást menekültügyi kérdésben.

©

A film a cipőpucolóként a társadalom peremén élő, középkorú Marcel Marx és a kikötővárosba teherhajón érkező, fiatal afrikai bevándorló, Idrissa különös barátságának története, melyben Kaurismäki a lehető legegyszerűbb eszközökkel tiszteleg az emberi nagylelkűség és empátia előtt. Persze Le Havre-ban sem nézi mindenki jó szemmel az idegenek befogadását, de ebben a balladaszerű történetben néha még a rosszfiúk szíve is aranyból van.

Biutiful (2009)

Még mielőtt minden lehetséges díjat bezsebelt volna a Birdmannel, Alejandro González Iñárritu rendezett egy zavarbaejtően komor drámát egy különös alvilági figuráról, Uxbalról, aki mindennapjait a Barcelonában illegálisan tartózkodó menekültek között tölti. Pontosabban belőlük él, mígnem egy tragédia miatt jelképesen örökre vele is maradnak a vendégmunkások.

©

Van olyan vélemény, hogy a házasságából menekülő, halott szellemekkel viaskodó Uxbal szerepében Javier Bardem élete alakítását nyújtja, és bár ez a kijelentés nyilván túlzó, ettől még tény, hogy főleg a spanyol színész teljesítménye emelte ki ezt a filmet az elmúlt évek terméséből. A bevándorlás kérdésköre ugyan nem központi elem a filmben, az illegalitás, a lebukástól való félelem és a kiszolgáltatottság szinte végig tapintható, ahogy a kamera Barcelona sötét bugyrait pásztázza.

Sin nombre (2009)

A cím szó szerint azt jelenti, hogy "Név nélkül", ami tökéletesen leírja, mit is lát az emberek egy jelentős része a bevándorlókban – egy névtelen tömeget. Cary Fukunaga (Jane Eyre, True Detective) rendező egy svéd és japán felmenőkkel rendelkező kaliforniai családba született, nem állt tőle nagyon távol a téma, és rendesen bele is ásta magát a bevándorlók világába, mielőtt nekiült a forgatókönyvnek – maga is felült Közép-Amerika tehervonataira.

©

Dokumentumfilm-szerű hitelességet árasztó alkotásában két történet szövődik össze: az egyikben egy hondurasi család száll fel a vonatra, annak reményében, hogy Guatemalán és Mexikón keresztül valahogy eljussanak New Jersey-i rokonaikhoz, a másikban pedig egy mexikói bűnbanda működésébe tekinthetünk bele, akik épp a migránsokkal tömött tehervonatok kirablására utaznak.

Fukunaga sikeresen elkerüli a témában rejlő szentimentális szájbarágást, helyette a látványvilággal mutatja be a mexikói határon való átjutás pokoli miliőjét.

Lorna csendje (2008)

A Cannes-kedvencnek számító Dardenne-fivérek (Két nap egy éjszaka, Srác a biciklivel) a Lorna csendjében nem egy Nyugat-Európába frissen érkező menekültet tettek filmjük főhősévé, inkább arra keresték a választ, hogy mi történik a "jövevény" látszólagos beilleszkedése után.

©

Az Albániából érkező Lornát a filmben már úgy ismerjük meg, mint aki beszéli a (francia) nyelvet, munkája van, tehát már nem kell a nulláról indulnia. Az érvényesüléshez azonban folyamatosan kompromisszumokat köt, így miután a belga állampolgárságért cserébe érdekházasságot kötött, álmai beteljesüléséhez (saját vállalkozás indítása) már el kellene válnia, hogy egy gazdag orosz maffiózó férje legyen.

A Lorna csendje megrendítő erkölcsi tanmese, mely nemcsak a bevándorlók, hanem minden egzisztenciálisan kiszolgáltatott ember sorsáról ad közelképet, és kíméletlenül szembesít a kérdéssel: milyen áron akarsz eljutni saját érdekeid érvényesítéséhez?

A látogató (2007)

Talán a listán a legegyszerűbb, ám mégis az egyik legszerethetőbb film A látogató, az alulértékelt, ám ebben a moziban is kimagaslót nyújtó Richard Jenkins főszereplésével.

©

Az alapfelállás pofonegyszerű: adott egy kiégett, magányos egyetemi tanár, Walter, aki szó szerint már csak vonszolja magát egyik kötelességből a másikba. Egy nap azonban ismeretlen fiatal párt talál New York-i lakásában. Walter végül menedéket ad nekik, és az utcán zenélő Tarek újra élettel tölti meg a tetszhalott értelmiségit. A fordulat természetesen ott jön, amikor Tarekről kiderül, illegálisan tartózkodik az USA-ban, és kitoloncolják az országból.

A látogató még épp elkerüli az amerikai filmekre jellemző sziruposságot, így marad meg egy egyszerűségében is kifejező mesének arról, hogy néha onnan is meríthetünk életerőt, ahonnan nem is számítanánk rá.

Lilja 4-ever (2002)

Ezt a filmet nem a cselekménye, sokkal inkább a nézőre gyakorolt hatása miatt nem lehet elfelejteni. Lukas Moodysson (Redvás Amal, Mammut) ezúttal egy lepukkant, exszovjet lakótelepre kalauzol minket, egy olyan helyre, ahonnan mindenki elvágyódik, ám szinte mindenki végleg ott ragad.

©

A film tinilány-hőse, Lilja is jobb életet szeretne magának, és miközben arról álmodozik, hogy Amerikába lelécelt anyja végre érte jön, a megváltás végül – látszólag – egy Svédországban dolgozó férfi képében érkezik. A film innen még durvább fordulatokat vesz, hiszen Lilját a földi pokol várja Svédországban.

Moodysson pályája során többször is foglalkozott a témával, de ennyire, már-már elviselhetetlenül közelről később sem sikerült megmutatnia egy idegen országban (is) kisemmizett ember életét.

Gyönyörű mocsokságok (2002)

Okwe (Chiwetel Ejiofor) orvos volt Nigériában, Londonban viszont taxisként és éjszakai szállodai munkásként kénytelen boldogulni – illegális bevándorló. Katlevelet rágcsál, hogy ébren maradjon, persze ezt is illegálisan szerzi be. Amikor alszik néhány órát, a török Senay (Audrey Tautou) kanapéján dől le – a hotel szobalánya vallási okokból csak akkor engedi ezt, amikor nincs otthon. A bevándorlási hivatal emberei akármikor kopogtathatnak az ajtón, a félelem konstans.

©

Stephen Frears (Veszedelmes viszonyok, A királynő) korábban már két filmet is szentelt a témának: az Én szép kis mosodám a thatcherizmus jóléti ígéretére Londonba érkező pakisztániakról, a Sammy-t és Rosie-t ágyba viszik pedig a londoni indiaiak kultúrsokkjáról szólt. A Gyönyörű mocsokságok azonban az egyéni sorsok bemutatása mellett tágabb kontextusba helyezi a bevándorlók helyzetét: a legális=jó, illegális=rossz logikát a fejére borítva.

Vagy markánsabban, ahogy Okwe fogalmaz a filmben, egy angolnak címezve: „Mi vagyunk azok, akiket nem lát. Pedig mi vezetjük a taxiját, mi tisztítjuk a szobáját. És mi szopjuk a farkát.”

Amerikai rapszódia (2001)

Gárdos Éva saját élettörténetét vitte filmre ebben a nemzetközi sztárokat (Natassja Kinski, és az akkor még nagyon fiatal Scarlett Johansson) felvonultató produkcióban, mely itthon megosztotta a közönséget, Amerikában és általában a nyugati világban viszont óriási sikerrel vetítették.

©

A történet szerint a Rákosi-rendszer elől menekülő négytagú magyar családból csak hárman jutnak át a határon, az alig pár hónapos kislány, Zsuzsi Magyarországon marad, és csak évekkel később jut ki szüleihez.

A magyar valóság bemutatása az amerikai produceri igények miatt persze rendkívül elnagyolt és közhelyes lett, de ettől az Amerikai rapszódia még fontos film, mely a mostani bevándorló-vitában arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen sok magyar család élt át a most a határainkhoz közeledő menekültekhez hasonló, életveszélyes, sorsfordító pillanatokat.

Good News (1990)

Egy szinte elfelejtett kis dokumentumfilm ez, a mára már az európai film fenegyerkeként és aktuális provokatőreként számon tartott Ulrich Seidltől (Import/Export, Paradicsom-trilógia). Az osztrák rendező sohasem riadt vissza az európai kultúra kifigurázástól, és általában jó érzékkel mutatja be a jóléti társadalmak abszurd hétköznapjait – nem tett másként korai alkotásában sem.

Első, egész estés dokumentumfilmje észak-afrikai, közel-keleti, Ausztriában újságárusként dolgozó bevándorlókat kísér végig. Seidl ezúttal sem kommentálja a felvett képeket, ám mégis érezhető véleménye, arról az elképesztő különbségről, amely az egész nap az utcákat járó árusok és az újságot az irodákban olvasó osztrákok között feszül. Ne felejtsük, ekkor még csak 1990-ben járunk.

A bevándorló (1917)

Talán Charlie Chaplin rövidfilmje az első igazán komoly feldolgozása a témának, mi másról, mint egy Amerikába tartó, majd ott beilleszkedni próbáló figuráról, akit maga Chaplin alakít. A bevándorló persze csak a burleszk-felszín alatt értelmezhető drámaként, ám egy bizonyos jelenet miatt Chaplint utólag még Amerika-ellenességgel is megvádolták.

©

Az ominózus részletben a főhős belerúg a bevándorlási hivatal egyik alkalmazottjába, és sokan ezt jelzésértékűnek tartották, hiszen Chaplint a film után jóval később, 1952-ben kiutasították az Egyesült Államokból. Mára azonban már az amerikai kultúra egyik fontos kincseként tekintenek erre a műre tengerentúlon.

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Rusvai Miklós: Ne legyenek illúzióink, a vírus még évtizedekig velünk marad

Rusvai Miklós: Ne legyenek illúzióink, a vírus még évtizedekig velünk marad

Hétfőtől komoly dilemma elé kerülnek a magánellátásba is járó betegek

Hétfőtől komoly dilemma elé kerülnek a magánellátásba is járó betegek

Halálra gázoltak egy gyereket Eperjes közelében

Halálra gázoltak egy gyereket Eperjes közelében