hvg.hu: Isten. Haza. Csal. című legújabb, huszonharmadik kötetének novellái napjainkban játszódnak, és tele vannak gyilkos indulattal, halálvággyal: a szereplők vagy magukat vagy egymást akarják elpusztítani. A mai közhangulatból merített írás közben?

Darvasi László: Nem annyira a közhangulat, hanem a saját tapasztalataim vezéreltek. Kevesebb fantázia, és több a híradás arról, hogy ma milyen országban élünk. Arról például, a magyar vidék hogyan van tönkretéve, leszegényítve és kifosztva. Törökszentmiklósról származom, ott éltem tizennyolc éves koromig. A mai napig visszajárok, és figyelek, mert érdemes. Jó, most már szinte pesti vagyok, de az igazi otthonom az Alföld és a vidék marad. Mondjuk, ebből programot, vagy írói problémát soha nem csináltam. El tudtam jönni, elég messze tudtam menni, viszont bármikor vissza is tudok menni úgy, hogy nem érzem magam idegennek.

hvg.hu: Pedig talán mégis az valahol, nem?

D. L.: Hát igen. De a gyerekkorom odaköt mégis. Termékeny vidék: az ember betéved a kocsmába, és biztosan történettel, novellával lép ki a sűrű, hangtalan estbe. Bent találkoztál egy helyi földesúrral, aki lelőtte az egyik vizsláját, mert nem fogadott neki szót, és aki szerint minden ötödik ember felesleges. Meghallgatod a történeteket, amik panaszok, fájdalmak, vádak. Nem vitatkozol, amikor cigányoznak. És amikor kilépsz az ajtón, még megkérdezik, mi vagy te, kommunista? Ez a puszta realitás. Illetve a realitás valamiféle őrülete, hogy már mi magunk, úgy értem, az ország is egy szögesdróton belül van. És azok hirtelenjében fölhúzott szögesdrótok nem a semmiből jöttek. Azok bentről jöttek, a magyarok mentalitásából és szocializációjából, hogy ezzel a képzavargyanús megfogalmazással éljek, csak ki kellett hordani onnan. Nem leépítették, elbontották őket, hanem odahordták a határra.

Túry Gergely

hvg.hu: Novellái voltaképpen, ahogy a kötet címe is utal rá, jelentések erről a „csonka” Magyarországról. A címet provokációnak szánta?

D. L.: A címet, vagyis az Isten, haza, család jelmondatot előszeretettel használják ideológia és politikai eszközként. Ehhez a szentháromsághoz véletlenül sem akartam politikai módon hozzányúlni. Megcsonkítottam ugyan, végül is egy csonka, sebesült világot csináltam belőle, de ez inkább esztétikai, dramaturgiai csonkítás volt. Úgy alakult, hogy most már sokszor akkor is világnézeti tettet viszünk véghez, amikor csak egyszerűen az illúziók ellen beszélünk. Vagyis csak arról beszélünk, ami van, azt árnyaljuk, bonyolítjuk. Egyébként pedig a szép természete szerint alapvetően provokáció.

hvg.hu: De ez nem egy szép világ. Hogy is van ez pontosan?

D. L.: De bizony szép. Csak nem úgy szép. Ez egy gyönyörű világ, gyönyörű a reménytelensége, a megátalkodottsága, a mozdíthatatlansága, a konoksága, a butasága és a túlélési képessége. Állítsuk oda Adyt a sarokra, dőljön a falnak, nézelődjön, végül csak azt hallanánk, hogy maga elé dörmögi, hát ilyen sokáig nem lehet igazam, és hogy Mohács, Mohács.

hvg.hu: A valóságot megírni önmagában politikai állásfoglalás. Jól gondolom, hogy felértékelődik ennek a kijelentésnek az igazságtartalma, amikor egyre nagyobb torzítást látunk a médiában, a politikában, sokszor még az irodalomban is?

D. L.: Óhatatlanul, önhibáján és célján kívül mindenképpen fölértékelődik, ha valami valójában fekete, feketének látom, ezért azt állítom róla, hogy fekete. Járunk színházba, ugye? És egyre inkább azt látjuk, hogy, például a színház is egyre konkrétabb metaforákkal dolgozik. Kikacsint, kócosan, elnagyoltan, de megfeleltethetően ábrázol, az alakokat, a figurákat, a rendszert be tudod helyettesíteni. Ez inkább nem jó. A kérdés a művészet számára mindig az, hogyan használod a szabadságodat, ami eredendően van, mert azzal születsz, és a szabadságtalanság különböző formáit csak később tanulod. Marad szabad. Miért? Mert az nehezebb.

Túry Gergely

hvg.hu: A kötetben szerepel a Dobszó ápoltaknak című novella, ami nem áthallásos céllal készült, szögesdrót motívuma mégis hátborzongató párhuzam a magyar valósággal. A történetben egy olyan őrültek háza szerepel, ahol az ápoltak szögesdróttal elkerített házban laknak. Milyen érzés, amikor a valóság utólag ráúszik a műre?

D. L.: A Virágzabálók című regényemben szerepel egy terjedelmes cigány fejezet, egy buja cigány legendárium. Sokan ezt a részt szerették a legjobban a kötetből. Egyszer azt mondta egy okos kritikus barátom, bizonyára politikai célzattal írtam a kötetbe, mert épp akkor történtek a cigánygyilkosságok. Néztem rá értetlenül, a Virágzabálók, ahogy a regények többsége, évek hosszú sora alatt készül. Amikor gyűjteni kezdtem a cigány vonatkozásokat, legendákat, meséket és történeti följegyzéseket a regényhez, ez a szörnyűség legfeljebb lappangott. Aztán van egy félbehagyott regényem, ma játszódik. De már három éve nem nyúltam hozzá. Szerepel benne egy embercsempész kapitány, aki egy kisváros körül kering a menekültjeivel. Néha be is vonulnak a városba, áthaladnak, eltűnnek. Jönnek megint. Ezt írtam három és fél éve, és ki hiszi el nekem, hogy nem a mostani menekülthelyzet inspirált. Persze lehet, hogy hazudok. S így igyekszem utólagos alibit kreálni. Írók képesek ilyesmire.

hvg.hu: Szóval hazudik?

D. L.: Ha sikerül megírnom azt a regényt, mindegy. Akkor már csak az az érdekes, jó-e, lapos-e, egyebek. De hogy a kérdésre visszatérjek, például Kafka A pert röhögve írta: jól szórakozott a bürokratizálódó világ látképének ábrázolása közben. És hiába szánta humoros műnek, néhány évvel később már borzongva olvasták az emberek. Csehov is nevetgélt, amikor a drámáit írta, aztán milyen komolyan kellett venni. Valóság és mű ilyen találkozása különben nagy ajándék. Még ha nem is feltétlenül örvendetes ajándék. Igazad lett, cseszd meg, de azért ne örülj!

hvg.hu: A göteborgi könyvvásár botrányai, Magyarország negatív megítélése külföldi értelmiségi körökben, hogyan hathatnak a magyar írók műveinek külföldi kiadására, és annak esélyeire?

D. L.: Nem tudom pontosan, mi történt Göteborgban, nem voltam ott. Lehet, hogy a magyar kultúrpolitikusok el- vagy kivonulása helyett érdemesebb lett volna inkább felvenniük a kesztyűt, és megvédeniük az általuk képviselt álláspontot. Illetve dehogyis. Mekkora butaságot mondtam. Mert az még kínosabb. Hallgass, pirulj, tűrj. Maradj ülve, ha már illiberális cvekedli a legkedvesebb csemegéd.

hvg.hu: Az íróknak lehet valami hátrányuk az ilyen esetekből?

D. L.: Szerintem nem, sem a göteborgi esetből, sem egyéb botrányokból. Bármit is mond a kultúrpolitika, és bármi is történik a könyvvásárokon, az olvasókat nem lehet becsapni, mert a jó olvasó pontosan felismeri azt a művet, amiből a szabadság árad, és azt is, amiből csak az író hagymázas lázálmai gőzölögnek. És azt hiszem, a nyugati könyvkiadás sem hülyék és ízlésficamos emberek gyülekezete. De lehet, hogy az izgalmas azeri irodalmi életbe be lehetne törni.

Túry Gergely

hvg.hu: Tehát önben nincs félelem?

D. L.: Már hogyne lenne. Én nagyon félek. De én nem hatalomtól, nem meghurcoltatástól, negligálástól félek. Magamtól félek. A hajnaltól és az éjszakától. A nőktől. Meg a mondattól is mennyire félek. A magyarságomtól félek.

hvg.hu: Csak hát éppen más megítélés alá esik, hogy magyarok vagyunk.

D. L.: Több könyvem megjelent Németországban, meg másutt is, nem hiszem, hogy bármilyen kiadói, fellépési publikálási vagy más hátrány érne amiatt, hogy magyar vagyok. Magyarnak lenni, jó, jöjjön a kövezés, nem érdem, nem is kiváltság, nem kitüntetés, hanem probléma. Olyan bonyodalom, ami nem föltétlenül megoldható. Aki megoldja, elrontja. Ne oldd meg, hogy magyar maradhass. Magyarnak lenni Esterházy Egerben, könyvhéten. Meg hát a cuki Dippold Pál is magyar, nem? Három évvel ezelőtt Svájcban időztem egy ösztöndíjjal, ahol egy helyi társasággal fürödtünk hajnalban, a zugi tóban, illetve én nem, de ők igen, én csak néztem, mínusz tíz fok volt, a tó nem fagyott be, és a svájciak pancsoltak. Az úszás után odajött hozzám a helyi patikus, meztelen volt, gőzölgött, mint egy látomás, és megkérdezte, hogy tényleg Magyarországról jöttem-e. És hogy mit csinálnak ott maguk?

hvg.hu: És mit mondott erre?

D. L.: Tényleg úgy bámultam rá, mint egy jelenésre, majd azt mondtam, hogy azt hiszem, onnan jöttem, de ami van, nem én csinálom. Én talán valami mást csinálok. A külföld sokkal disztingváltabb és kifinomultabb, sőt, megengedőbb, kellemetlenségei egy írónak inkább itthon lehetnek, ha túlságosan előtérbe tolja magát politikailag, tüntetéseken szól, vagy radikálisan dörgöli a hatalom orra alá, amit aktuálisan gondol. Fölkerülhet bizonyos listákra. Hallottam már olyan listáról, amin azok szerepelnek, akiket már nem szabad hívni. Nem engem érintett, de több barátom a már megbeszélt föllépését váratlanul, különösebb ok nélkül lemondták, többé nem hívták őket. Hát mert a meghívók, kultúrházak, művelődési otthonok megijedtek. És alkalmazkodtak.

Túry Gergely

hvg.hu: Újratermelődött a kádárista, szocialista időket idéző félelem?

D. L.: Igen, ez a furcsa, nehezen körülírható, behatárolható félelem jött vissza. Én még ismertem a Kádár-rendszert, benne szocializálódtam, a korra jellemző kettős beszéd, az államhoz való dörgölőzés késztetése, a felelősségvállaló polgár és a polgári magatartás hiánya ma újra jellemző. Meg hogy, már bocsánat, jönnek a bunkók. Te jó Isten, mennyi jól fésült, nagyreményű, szapora beszédű bunkó! Ez mondjuk, a bunkóság modernizált, nemzeti-yuppi-labdarúgó változata újdonság, de ők is a régi félelmekre alapoznak. Hogy például ezért is kapjuk Göteborgban azt, amit.

hvg.hu: Ezt ön is érzi, tapasztalja közvetlenül a saját bőrén?

D. L.: Három évvel ezelőtt a Népszava készített velem interjút, amiben irodalompolitikai kérdésekről kérdeztek. A helyzet akkor sem volt rózsás, én pedig elmondtam, mit gondolok. Két nap múlva üzentem az újságírónak, aki már elkészült a szöveggel, hogy ne haragudj, nem szeretném, ha lejönne a cikk. Kérdezte: azért, mert félsz? A félelemről már beszéltünk. Akkor sem attól féltem. Mint gyakorló újságíró, tudom, hogy csúnya lépés volt részemről, és nagyon sajnálom, de azt éreztem, hogy ez a kabát nem rám való. De ahogy most beszélgettünk, azt hiszem, csak fölpróbáltam néhányszor. Pedig higgye el, nem akartam.

Darvasi László a Délmagyar és az Élet és Irodalom munkatársa.