"Olyan hűséges leszek hozzád, mint egy pokémon!"
Ha az elmúlt hétvégén esetleg méteres kardokat, abroncsos szoknyákat, pajzsot vagy ágyékkötőt hordó embereket látott a villamoson, nem véletlen: negyedévente van egy nap, amikor magyar fiatalok százai öltöznek rajzfilm-, játék- vagy akcióhősnek, és fürdenek az ezért kapott figyelemben és szeretetben. Megnéztük őket.
A Hungexpo füvén két szemüveges fiatal hungarocell kardokkal, zöld varázslópalástban küzd egymással. Egy másik úr egy, a Windows 98 kezdőképernyőjét ábrázoló monitorral a fején grasszál a parkban. Egy valamivel idősebb nő „Ingyen nyakamba veszek mindenkit 70 kg alatt” táblát tart, majd közli velünk, hogy ő „igazi, nem rajzfilmes nindzsának” öltözött, majd elmondja, hogy minden alkalommal kitalál valamit, legutóbb például ingyenes combon rúgást vállalt.
A Hungexpón rendszeresen megtartott MondoCon anime- és fantasy-rajongó seregszemlén mindez teljesen természetes és örömteli jelenségnek hatott a különféle jelmezek, színpadok, kipróbálható számítógépes játékok és animefigurás tárgyakkal teli standok között.
Szekeres András, a MondoCon főszervezője elmondta, a rendezvényt még egyetemistaként kezdték el szervezni szűk körben, és eleinte csak az animékkel, mangákkal foglalkozott. A japán rajzfilmek hazai terjedésével – például az azóta megszűnt Animax tévécsatorna segítségével – a rendezvény egyre inkább kinőtte magát, 2005-től a Petőfi Csarnokban, majd 2010 óta már a jóval nagyobb Hungexpo területén rendezik meg negyedévente, több ezer fős közönség előtt, akiknek persze csak töredéke öltözik be. Szekeres úgy tippelné, ma már a legtöbb gimnáziumi osztályban találni egy-két animerajongót: az ő tinédzserkorában ez persze még nem volt így.
A látottak megértéséhez Szekeres szerint tudni kell, hogy a japán popkultúra sokkal jobban épít az interaktivitásra és a rajongók bevonására, mint a nyugati: az egyes sorozatok franchise-nak számítanak, amihez a nyomtatott és filmes forma, a minél több évad és elágazás mellett a játékok és különféle gyűjthető tárgyak is hozzátartoznak. A sorozatoknak szinte egyenrangú része a fanfiction-szcéna is, ahol a rajongók kedvenc történeteiket maguk gondolhatják tovább, illetve egymás között is próbálnak valami konszenzust kialakítani a téren.
A cosplay, azaz a jelmezek elkészítése mellett a kreatív rajongás fontos formája például japánul tudók részéről a sorozatok feliratozása, főként az olyan, elérés szempontjából kevésbé szerencsés országokban, mint a miénk.
Ágyékkötők és rohamosztagosok
A MondoCon ma már nemcsak az anime/manga műfajokról szól, hanem bármilyen játék- vagy filmkarakternek be lehet öltözni, és a mindenféle tiniközpontú eseményen ott levő játékos standok is felbukkantak. A legnépszerűbb karakter idén a Chihiro szellemországban arcnélkülije volt, de nagy kedvencnek bizonyult a League of Legends valós idejű stratégiai játék csúcsra járatott ágyékkötős-baltás suttyó-fantasy esztétikája is. A Star Wars-osok pedig külön sarokban gyülekeztek, láttunk például egy teljes rohamosztagosnak öltözött családot is.
Az első dolog, ami feltűnik a tömeget látva, hogy napjainkban semmi nincs a fantasy-rajongást a szakmunkásbajszos, örökre barátnő nélkül maradó műszaki egyetemistákkal azonosító sztereotípiákban, a közönség nagy részét átlagosnak tűnő gimnazisták és kicsit idősebbek tették ki, akik között konkrétan éppen, hogy a lányok voltak többségben. A MondoConban a legmágikusabb, hogy a beöltözöttek nagy részéről ránézésre tényleg nem lehet eldönteni, hány évesek is lehetnek 14 és 35 között, ez egyfajta kimondatlan cél is lehet.
A színpadon jelmezversenyt is tartottak, ahol mindenki körülbelül harminc másodpercet kapott a karakteréhez illő koreográfia bemutatására, néhol darabosabb, néhol jól begyakorolt mozdulatokkal, de a lényeg az őszinteség. A jó részükhöz elengedhetetlen fegyverek általában PVC-ből és partvisnyelekből készülnek, információink szerint, aki jóban van a szervezőkkel és a versenyre készülődik, az valódi kardot is bevihet, de előfordul, hogy a túl veszélyes játékszerek nem jutnak túl a biztonsági őrökön.
Egy másik teremben eközben esküvőt tartanak, az eskü szövegében olyan mondatok szerepelnek, mint „olyan hűséges leszek hozzád, mint egy pokémon”, illetve „úgy fogok kitartani melletted, mint Naruto a hokagévé válás útján”. Az igen kimondása után a fiú a lányhoz fordul: „Ha már úgy is itt vagyunk…”, és átnyújt neki egy igazi gyűrűt. „Még ez sem az igazi lánykérés, ez csak a főpróbája” – teszi azért hozzá a meglepett tekintetek láttán.
Mindenki sztár
Az internetkor ideáljának megfelelően itt tényleg nem egyvalaki a sztár, hanem szinte mindenki. Jó, néhányan azért mintha inkább azok lennének, mint mások, a DC-képregények Harley Quinnjének öltözött lányt öt perc alatt körülbelül öt profi fotózásra és öt közös képre kérték meg, és ötféle ismerős társaság hívta el ötfelé, ő pedig lelkesen pózolt és fürdött a népszerűségben. De nincs olyan, aki egy tisztességesen megvalósított jelmezzel ne tudná elérni, hogy itt tényleg folyamatosan megállítsák, közös fotót kérjenek vele, megdicsérjék.
Az elismerés egyszerre szól a karakternek és a jelmez elkészítéséhez szükséges erőfeszítésnek: a ruháját ugyanis szinte mindenki maga készíti időt, pénzt nem kímélve, teljesen házilag. Aki egyszer rákap a beöltözés ízére, annak onnantól nincs megállás: mindenki, akivel beszéltünk, már a sokadik hasonló eseményénél tart.
Egynél többször felvenni egy jelmezt láthatóan cikinek számít, az általunk megkérdezettek közül csak egy valaki öltözött ugyanannak, mint negyedéve, és ő is erősen szabadkozott emiatt. A szeretet azért megállíthatatlanul áradt a pavilonok között, az is sokat mondó, hogy a jelmezeken túl a leggyakoribb tartozék az „ingyen ölelés” tábla volt.
Vannak olyanok is, akik kicsit távolabbról szemlélik ezt a lelkesedést. Egy huszonévesnek tűnő úriember például elmondása szerint azért öltözött Star Warsból Darth Maulnak, mert valami „morcosabbat, férfiasabbat” akart, mint a többségben levő animeszereplők.
„Én jelmezkölcsönzőből vettem a ruhám, nem fogok napokat szánni arra, hogy beöltözhessek, nekem ez már nem pálya. Régebben rengeteget ’World Of Warcraft’-oztam, ismertem embereket, akik napi 16 órában ezt nyomták. Legyél büszke arra, amit az életben elértél, ne egy karakterre, amit eljátszol” – foglalta össze nekünk a fantáziavilágokban túl mélyen elmerültek kétségeit.
Ártatlan erotika
Amennyire megfigyeltem, az animés diskurzusban elég gyakran előforduló érv, hogy a szülőknek ebben a szubkultúrában aztán tényleg nincs mitől tartaniuk, a furának tűnő külsőségek ellenére hótiszta, ártatlan eseményekről van szó.
Az általam látottak alapján ezt csak megerősíteni tudom, konkrétan például egy dohányzó embert nem láttam, és az „extrém” japán szexualitás szterotípiája is otthon maradt: még annak se volt semmiféle „romlott” felhangja, amikor yaoi-rajongó tizenéves lányok pórázon vezették egymást macskajelmezben.
A yaoi az animés szcéna egy vitatottnak számító leágazása, ami abból áll, hogy főként tizenéves heteroszexuális lányok drámai érzelmekkel telített férfiszerelmet rajzolnak vagy írnak le, általában animeszereplők között, de akár valós személyeket is belekeverve. Én például láttam már az interneten Kossuth és Görgey szerelmét taglaló yaoi-novellát is.
Többen is voltak, akik kitűzőkkel hozták a világ tudtára, hogy ők a rajongásnak ezt a vonalát képviselik, egy méteres yaoi-zászlón például több száz aláírás gyűlt össze, de egy korábbi Mondoconon állítólag az Anti Yaoi Club is felvonult.
Szekeres András szerint egyébként a japán szexualitás nem furcsább, vagy kevésbé prűd, mint a miénk, egyszerűen csak máshol húzódnak meg e kategóriák határvonalai. Például a távol-keleti „perverzitás” jelképeként a köztudatba beépült csápos pornót éppen annak köszönhetjük, hogy mivel a férfi nemi szerveket sokáig szigorúan tilos volt ábrázolni, így azokat csápokkal helyettesítették. A lányok közül sokan simán bevállalták a miniszoknyát és bikinifelsőt 10 fokban, ha a szerepük ezt kívánta meg, de egészen biztos, hogy többen kiabálták utánuk boldog felismeréssel a karakterük nevét, mint azt, hogy „jó a segged”.
Szex, drogok és rock and roll helyett ölelések, sushis-rámenes büfé és a parkban japánnak sminkelt fiúk-lányok által bájosan esetlenül, játékhangszerekkel spontán előadott anime-betétdalok várták tehát a fiatalokat.
Igazából az egész rendezvény leginkább „veszélyes” és az összképből leginkább kilógó momentumai az egy szem jegyre tarháló, inkább emósnak kinéző punk, illetve a két rockerpólós fiatalember zsebéből kilógó egy-egy dobozos Kőbányai voltak. Amik aztán biztos vagyok benne, hogy pedánsan összenyomva kerültek a Hungexpo szépen rendben tartott parkjának valamelyik kukájába.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
