hvg.hu: Mennyire politikai pozíció az Operaház főigazgatói pozíciója? Mennyiben függ a ház támogatása az ön politikai beágyazottságától, lobbierejétől?

Ókovács Szilveszter: A szó eredeti, közéleti értelemben minden kiemelt állami intézmény vezetése politikai pozíció: az Opera pedig 1884 óta Magyarország messze legnagyobb kulturális vállalata. Ahogy a minisztereket szakpolitikai szempontok alapján nevezik ki, és ez teljesen természetes, úgy nagy állami intézmények vezetőit is. Ezzel nincs semmi baj, szerintem. Sőt, akkor teszi jól a politika, ha ezt felvállalja, hisz a választáson egy értékrend, egy program képviselői szereznek jogot a köz szolgálatára, márpedig ennek része a kultúrpolitika is. Ezért béna dolog, ha feltétlen pályázatnak hívják a kinevezést megelőző folyamatot. Félreértés ne essék: nem azt mondom, hogy pl. ne írassák le a kiszemelt jelölttel, akár többel is, mit tenne, ez a késztetés mindenkinek hasznos. Andreas Homokival, a zürichi intendánssal ebédeltünk 2014-ben Budapesten, amikor hírül vette, hogy a városi tanács 2018-ban lejáró szerződését 2022-ig meghosszabbította, mert elégedettek voltak vele, semmilyen pályázatot nem kellett eköré szervezniük. Az opera világában mindenki nagyon előre dolgozik, és ilyenkor fokozottan számít a bizalom és a felelősség, ami vezetők között értelmezhető, bizottságosdival meg nem megy.

hvg.hu: Úgy tudjuk, elég sokszor jár az Operaházba a miniszterelnök.

Ó.Sz.: Most mondhatnám erre, hogy miért olyan nagy szám ez, hisz szerencsére rengeteg ember jár hozzánk, az utóbbi három évben megdupláztuk az előadásainkat és az eladásainkat is. Ugyanakkor abban igazuk van, hogy politikusok kevesen jönnek. A miniszterelnök kifejezetten érdeklődő, nem számolom az ittléteit, de kéthavonta biztos megfordul erre. Van, hogy a családjával, van, hogy barátokkal, máskor külföldi vendégekkel érkezik.

hvg.hu: Ha jön egy állami vezető, akkor egyszerűen idetelefonál, hogy „Szilveszter, ma este akkor mennék, készítsétek a királyi páholyt”?

Ó.Sz.: Már csak azért is érdemes idetelefonálni, mert többen jogosultak a Királyi Páholyra, és nem árt tudniuk, aznapra nem jelentkezett-e be már valaki más. Az öt legfőbb közjogi méltóság és családja foglalhatja el a páholyt egy, az én ciklusomnál régebbi rendelkezés szerint, nélkülük üres, legfeljebb a videósunk dolgozik ott – illetve a takarítónő.

Ókovács Szilveszter

Stiller Ákos

hvg.hu: Az operát a miniszterelnök nagyon szereti, és rengeteg pénz van rá. Lehet azt mondani, hogy „az opera a kulturális terület focija”? Nyilván ez egy drága műfaj, de az Opera állami támogatása a legnagyobb színházakénak is a sokszorosa, közel évi 10 milliárd, és akkor a felújítási pénzekről még nem is beszéltünk.

Ó.Sz.: Operát nem lehet prózai színházakhoz hasonlítani. Itt egy Aida-előadást 300-an hoznak létre, plusz az épület személyzete, a Radnóti Színházba pedig nem fér ennyi néző. Itt 1200 közalkalmazott bérét fizetjük, és csaknem 800 művésszel, művészpalántával, munkatárssal állunk más típusú szerződésekben, míg egy átlagos vidéki színházban bő százan dolgoznak. Tízszeres nagyságrendű különbség, és ha a támogatási összeg 9 380 millióját veszi alapul, több olyan színházról tudok, amelyik ennek nem a tizedéből gazdálkodik, hanem magasabb, 1 milliárd forint feletti összegből. Magyarán: ha mégis ragaszkodunk az összevetéshez, az Opera relatíve rosszabbul finanszírozott, mint jó néhány prózai társulat! Ráadásul mi nemcsak magyar művészeket alkalmazunk, hanem meg kell fizetni a világhírű karmesterek, koreográfusok, rendezők, énekesek tízszeres honoráriumát is.

hvg.hu: Akkor a korábbi éveket nézzük. Tíz éve még nem volt 6 milliárd az állami támogatás, mára közel 10.

Ó.Sz.: Amikor 2010-ben 5,7 milliárdból gazdálkodtak az elődök, akkor egy színházat kellett ebből fenntartaniuk, hisz az Erkelt előbb sorvasztgatták, majd 2007-ben be is zárták. Most – a pénzromlást tekintve – másfélszeres összegből két színházat tartunk fenn, sokkal nagyobb produktivitással. Azért küzdünk, és ez volt anno a pályázatomban is, hogy 2019 elejére az Opera állami támogatása 13 milliárd forint legyen. Ez abszolút értékben ekvivalens azzal a forrással, ami a 2001-es volt, tehát 18 évnyi hatalmas pénzügyi gödör szélére kapaszkodnánk ki. Fontos tudni, hogy a kormányzati ciklusok hosszú sora óta folyton megcélzott európai élvonal: mondjuk, a kétszínházas Opera de Paris csaknem 66 milliárdot költ. Ha saját bevételeinkkel együtt 2019/20-ra mi ennek a forrásnak a harmadáig elérnénk, saját tehetségünkkel, elhivatottságunkkal mégis a cél közelébe jutnánk.

Stiller Ákos

hvg.hu: Tisztábbak voltak a viszonyok akkor, amikor kormánybiztos volt, és közvetlenül Orbán Viktor volt a főnöke (2011-12 – a szerk.), mint most, amikor az Emminek, Balog Zoltánnak tartozik beszámolási kötelezettséggel?

Ó.Sz.: Volt egy előnye, hisz az Erkel újranyitásának előterjesztését a magam jogán vihettem kormányülésre. Ettől eltekintve viszont kuszább volt a helyzet, mert bár akkor valóban a miniszterelnök volt a közvetlen főnököm, de az intézményt ugyanúgy a NEFMI sorából finanszírozták a kulturális államtitkár kézjegyével, aki pedig engem nem utasíthatott volna. Ha az Eiffel Műhelyházé után most az Operaház korszerűsítési előterjesztése is átmegy a kormányon, illetve az imént említett középtávú finanszírozási tervet is tovább támogatják, semmilyen hátrányát nem látom annak, hogy betagozva élünk egy nagy minisztériumba. A szakmai önállóság még úgy is megvan, hogy az illetékes államtitkár DLA tudományos fokozatú karnagy: ahogy Balog miniszter úr is, ő is tiszteletben tartja az Opera útját. Különben visszatérve az előzőre: úgy vélem, nem az a baj, ha a szakpolitika valakiben bizalmat lát, és azt kinevezi egy színház élére, hanem az, ha az illető nem ért a színházhoz, vagy ha ért, a ciklusa vége előtt ok nélkül leszedik, csak mert a kormány színezete éppen megváltozott. Ezért volt mintaszerű, ahogy Szinetár Miklós 2001-ig kitölthette mandátumát az Ybl-palotában, és Alföldi Róberté is szimplán lejárhatott, valójában nem rúgta ki senki.

hvg.hu: Legutóbb a Trubadúr rendezői koncepciója nem nagyon jött be a közönségnek. Nem túl gyakori, hogy kifütyülnek a nézők bármit is az operában, de az Erkel Színházban ez történt: kifütyülték a rendezőt.

Ó. Sz.: Igen, sokan nem vették Galgóczy Judit rendezői koncepcióját. De érdemes megnézni, hogy a Trubadúrt milyen különböző, leginkább őrült kontextusban játsszák szerte a világban – nem véletlenül, hisz a librettó csábít erre. Szerintem egy vitára ingerlő, de tehetséges előadás született, és szembetalálta magát türelmetlen, időnként hecckampánynak is tűnő nézői reakciókkal.

Nekem az is fura, hogy a magyar látogatók az unalmat nem fütyülik ki, inkább békésen hortyognak, de egy új képi világot most megtoroltak.

Szívük joga, tegyék, nincs abszolút nézői vagy alkotói igazság sem, de tudni kell, hogy a klasszikus és zógenante modern kiállítás egálban van a színpadainkon, erre kifejezetten vigyázunk.  2003-ban Wagner kisasszony Lohengrinje még nagyobb búzást kapott, különbuszokkal jöttek németek az Erkelbe, hogy itt vívják meg a bayreuthi örökösödési meccset. Viszont mi most egyre több jegyet és bérletet adunk el. Ha ez kell hozzá… De esküszöm, nem én fütyülök.

hvg.hu: Igaz, hogy három év alatt, amiből most tartunk a másodiknál, le akarják cserélni az egész repertoárt?

Ó. Sz.: A mi repertoárunk középidősen is 30 éves volt: amit nem játszottunk, az 30 éve nem volt műsoron, amit igen, azt 30 éve mutatták be. Minden darabot nem veszünk le, pl. Kovalik Balázs vagy Vidnyánszky Attila rendezései maradnak, ám – hogy stílszerű legyek – a darabok kétharmadát igen. Az „örök” Nádasdy–Oláh-féle Bohémélet is marad, de a 80 éve futó produkció mellé tettünk az Erkelbe egy másik, maias verziót: az Opera nem múzeum.

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

hvg.hu: Régi és ma is aktuális vita, hogy a politika mennyire való a színházba. Az Opera ebben nem annyira jár élen, bár említhetnénk a Kovalik-féle Mefistofelét, amelyben megjelenik az EU-zászló…

Ó. Sz.: Ó, mennyit kaptam én ezért! Operai visszatérésem előtt egy évvel született a rendezés. Mégis nekem szegezték – éppen nagy EU–Magyarország-asszó zajlott –, hogy képzelem az uniót rossz színben tüntetni fel, miért raktam bele direkt a zászlót, amelyből az ördög palástja lesz?! De hát ez benne volt, majd ha Balázs úgy gondolja, akkor eltüntetjük. Ugyanakkor ez a zászló nagyon ritka kivétel, tényleg. Nem szólok bele a rendezők munkájába, de ha látnék ilyet, kénytelen volnék, mert az Operában sem a nokiásdoboz, sem a vak komondor nem él meg. Egyrészt mindkét nagy házunkba sok külföldi jár, akik számára a belpolitikai szimbolizmus érthetetlen. Másfelől ezek a darabok ha már nem is harminc, de tíz évig minimum élni fognak még a mai, felpörgött repertoárműködésben is. A nokiásdobozt ma sem sok antenna venné, a kutyára is igaz lesz ez két év múlva, ezek a dolgok gyorsan avulnak. Prózai színházba talán inkább valók, hisz ott gyorsan kijátsszák a friss darabokat, és jóval kevesebb a kötöttség, direktebb a színpad, a szöveg például nem szent, míg nálunk a partitúra az. Az ország legnagyobb színpadaira komoly befektetéssel készülő és csak komoly ráfordítással előadható produkcióinkról van szó.

Stiller Ákos

hvg.hu: Korábban arról hallottunk, hogy a Székely-termet lezárják a látogatók elől. Most viszont vannak előadások. Mégis látogatható marad ez a különleges terem?

Ó.Sz.: Nem volt arról szó, hogy bezárnánk. Minden hétvégén vannak itt rendezvények, minikoncertek, gyermekfoglalkozások. Használjuk a másik királyi fogadóhelységet, a Vörös Szalont is. Ugyanakkor a Székely-terem mindössze 100 négyzetméteres, tehát sokat várunk az utcafront ötödik emeletén kialakítandó kamarateremtől, amely ennek a háromszorosát tudja majd, és új liftekkel szinte az utcáról lehet majd megközelíteni.

hvg.hu: Megnőtt a vendéglátóhelyek száma az Operában, megnyílt a kávézó, most már terasza is van, és a Nagybüfé is felfejlődött. Utóbbi üzemeltetését Zsidai Zoltán Roy nyerte el, akiről tudható, hogy jó barátja Orbán Ráhelnek, legutóbb helyette is ő tartotta meg az előadását a Corvinuson. Ilyenkor az embernek azért önkéntelenül is beugrik, hogy miért épp az ő pályázata nyert. Miért?

Ó. Sz.: Eddig minden évben pályáztatnunk kellett, mert mindig kikoptak a bérlők. Az Opera rendszere ugyanis hét vagy nyolc büféből áll, ennek a nagyobbik része dolgozói büfé, amely kapcsán a szakszervezetekkel is kell tárgyalni. Ők gyakran joggal golyózták ki a bérlőket, mert aszott volt a szendvics a dolgozói büfében – a bérlők meg azon szenvedtek, hogy amit megnyernek este a Nagybüfén, azt elvesztik reggel a művészbüfén, mert ott fix, nyomott áron kell adni a dolgokat, ezért a minőséget kezdik elfelejteni. 2015 szeptemberétől érkeztek Royék, akiket a pályázat előtt egyáltalán nem ismertem. Azt látom rajtuk, őket tényleg érdekli az Opera, annak patinájával és progressziójával együtt is. Kilenc hónapja folyamatos a fejlődés, nem keveset be is ruháztak ide, most épp a Szfinx-terasz vált kiülős, klassz hellyé, ezt mindig szerettem volna. De úgy gondolom, nemcsak nekem tetszik, hogy pezsgő élet lett kint és bent is: a nagy, bordó ernyők alá ülők a mi potenciális jegyvásárlóink, lehet, hogy fagyi, ital után veszik a jegyet. Bejött a nagystílű operaházi ajándékbolt ötlete is, amely ugyancsak pénzt termel, és a büfével ellentétben saját kézben van, mert annak a know-how-ját mi is értjük – a vendéglátás azonban más világ.

hvg.hu: Tehát Zsidaiék adták be a legjobb pályázatot.

Ó. Sz.: Persze, magasan. Többen pályáztak, volt, aki azt gondolta, hogy az operaházi nagybüfében jól menne a kocsonya, vagy a rózsaszín puncsos minyon a lényeg. Zsidaiék gasztronómiai hitele más lábakon áll, széles körű külföldi tapasztalatgyűjtés után írták az anyagukat is. A vagyonhasznosítási pályázat lezárulta után velük kötöttünk szerződést, mert első osztályú helyre első osztályú kínálatot akartunk: így ők nyerték a jogot, hogy az Operának havonta komoly pénzeket utaljanak.

hvg.hu: Azt nyilatkozta, hogy szeretné megtörni, hogy Kádár János személye tabu legyen, ezért mutat be egy darabot Kádár utolsó beszédéből.

Ó. Sz.: Valóban, ez is zavart, de még fontosabb, hogy habár az Operaház mindig természetes terepe volt a protokollnak, a parvenü kommunizmus képviselői mégis úgy foglalták el, ahogy a megelőző Horthy-kor vagy pláne a dualista monarchia képviselői sohasem. A sokat látott nézőtér alatti térbe tervezett kamaradarabban két, 40 év különbséggel elhangzott Kádár-szöveget rakunk egymásra a forradalom 60. évfordulóján, puritán kiszerelésben: végül is akkor, november 4-én vajúdta magát világra a kádárizmus. A Rákosi-érában évente legalább 14-15 eseményt rendeztek itt, Sztálin és Lenin születésnapjai, utóbbi halálévfordulója stb., nem ragozom: tele volt ünnepi gálaesttel az Operaház, be kellett mutatni szovjet műveket, Mejtusz Ifjú gárdájában szegény Simándynak volt muszáj énekelnie Oleg Kosevoj szerepét... De Kádár is szeretett ide járni, Rákosi 60. születésnapját pedig direkte itt ünnepelték, és nehogy bárki azt higgye, hogy a két baloldali párt egyesülése nem itt zajlott 1948-ban, mert persze, hogy igen. Döbbenetes, hogy a nagytőkések elleni harc másnapján miként rohantak fel az arany kariatidák közt, és ültek be ütöttek tábort a páholyokban.

Stiller Ákos

hvg.hu: Nem érzi ezt valamennyire most is, hogy a miniszterelnök és egész minisztériumok felköltöznek a Várba, amit semmi nem indokol? Hogy csomó szimbolikus helyszínt az államhatalom vesz birtokába, és hogy magának az Operának is növekszik a reprezentációs funkciója? Hogy a Székely-terem is az ön tárgyalóhelyisége lett?

Ó. Sz.: Miközben sokak számára ma is egyértelmű, hogy az Operaház az ország első színháza, az Andrássy úti palota reprezentációs funkciója nem növekszik, utoljára több mint 4 éve volt nálunk állami ünnepség. Ami pedig a Székelyt illeti: míg mi beszélgetünk, ez a terem üresen állna. Miközben ki is lehet venni külső partnereknek, ki is veszik, fura volna, ha maga az Opera nem használhatná a saját termét az üresen maradó időben. Szerintem jó döntés, hogy itt fogadom az újságírókat, diplomatákat, intézményvezetőket: ez egy fogadószalon, ennek épült, és ha érkezik a finn nagykövet, és feljön a királyi lépcsőházon, mire ideér, átérzi a súlyát az Operának – kár lenne tagadni az épületek létező és eleve eltervezett funkcionális pszichológiáját. A mienk komoly méretű intézmény, aktivitása, előadásszáma és repertoárja révén mára a világ egyik nagy Operája.

hvg.hu: De épp valami olyasmi zajlik most a Várral, amiről Ön beszélni akar Kádár és az Operaház kapcsán, ezt nem tartja érdekesnek?

Ó. Sz.: Én az Operát vezetem, és onnan sok minden látszik, például Ybl másik épülete, a Bazilika, de a Vár nem. Tényleg nem vagyok kompetens az ügyben.

hvg.hu: A Liget első beruházása a Magyar Zene Háza. Jól el vagyunk látva hangversenytermekkel, kell ide még egy zenei létesítmény?

Ó. Sz.: Amennyire tudom, interaktív kiállítótér lesz, van bécsi előképe, ahol mindenféle érdekességet lehet csinálni, virtuális zenekart vezényelni, zenetörténeti eseményeket megidézni. Magyarország zenei tehetségben rendkívül gazdag. Nem értek az épületekhez vagy a fák szakszerű számlálásához sem, de hogy a magyar zene értékeit bemutassuk, azt mintegy két kilométerről bár, de támogatom – Ligeti, Kurtág, Eötvös által három nagy kortárs zenei pápánk volt/van Liszt, Erkel, Kodály és Bartók mellett, és Batta András zenetörténészi minősége számomra garancia.

hvg.hu.: 2014-ben volt itt egy Tankcsapda-klippremier, a Köpök rátok című dal premierje volt a Nagybüfében. Ezt ma is bevállalná?

Ó. Sz.: Baleset volt az: a büfé akkori bérlője valamiért azt gondolta, jogosultsága van a sütemények mellett egyéb rendezvényeket is befogadnia, csak utólag értesültünk a dologról. Egyébként szoktunk ilyesmiket vállalni, de csak a történelmileg is színes palettájú Erkel Színházban: most jön a Kiscsillag, volt Quimby, két Ákos-koncert, Hot Jazz Band, több Pilvaker, Lajkó Félix, KFT, sok minden, most jön a Solaris is. És oda akár a Tankcsapdát is várjuk, hisz a saját műfajukban igazi tehetségek. Födémtesztnek se lenne semmi!