Mint írtuk, a magyar beatzenekaroknak enyhén szólva nem volt könnyű útja a rádióba a Kádár-rendszerben, mint ahogy a Beatles, vagy Rolling Stones sem volt magától értetődő választás egy zenei szerkesztő számára. A kor rádiós kulisszatitkairól szóló könyv alapján készült cikkünk kiegészítéseképp emlékezünk meg most ugyanennek a kornak egy másik legendás rádiójáról.
„A mikrofonnál és a lemezjátszóknál: Cseke László!” Ezzel a mondattal indította hódító útjára rádióműsorát 1959. május 31-én az első magyar disc jockey. Az ideológiai fellazítás fellegvárából, a Szabad Európa Rádió (SZER) müncheni székházából vasárnap esténként a kilencórás hírek után surrogva, sipákolva, hol elhalkulva, hol felerősödve 35 percen át ömlött az éterből a könnyűzene. Az angol és amerikai sikerlisták éllovasai, Bill Haley, Brenda Lee, Chuck Bearry, Little Richard és a többiek új dalaival ismerkedhetett meg a vasfüggöny mögé zárt ország.
Azonban korántsem háborítatlanul, merthogy Magyarországon – a Szovjetunióhoz és más szocialista országokhoz hasonlóan – 1952 márciusa óta 22 nagyteljesítményű, úgynevezett rádiózavaró-állomás próbálta hallgathatatlanná tenni „az imperialisták aknamunkájának” is titulált SZER-adásokat.
A „legártalmatlanabbnak” kezdetben éppen az a könnyűzenei blokk tűnt, amely végül példátlan karriert futott be. 1962 tavaszára a SZER ifjabb szerkesztői közé sorolható, de tinédzserként már túlkoros, akkor 35 esztendős Cseke László – hosszú évekre – derekas műsoridőt hasíthatott ki magának: hétköznaponként két órán át szólt a Délutáni randevú, szombat-vasárnap pedig ugyanebben az időben a Teenager Party kívánságműsorára invitálta hallgatóit a 13, 16, 19, 25, 31, 41, 49 méteres rövidhullámhosszok közül arra, amelyiket éppen nem, vagy nem eléggé zavartak.
A hazai pártvezetés viszonylag korán aggódni kezdett a mind hallgatottabb Cseke miatt, ám „a fiatalokba a burzsoá életszemléletet csepegtető méreg” elleni vakcinát nem találta. A kommunista istenek tanácsa, a politikai bizottság 1965-ben újólag áttekintve a kérdést szokatlan módon még vitába is keveredett. A pártvezér, Kádár János a „csábító” Teenager Party nevezte a fő felelősnek azért, hogy a disszidálások száma – a nyugati utak háromévenkénti engedélyezésével párhuzamosan – ugrásszerűen nőtt.
Fortepan
„Kemény kézre lenne szükség” – kontráztak rögvest a keményvonalasok, akikkel szemben a nem éppen a liberalizmusáról elhíresült belügyminiszter, Benkei András így érvelt: „Ha mindenütt, ahol nyíltan hallgatják a Szabad Európát, a Belügyminisztérium szigorúan járna el, akkor minden középiskolát be kellene csukni...”
Szavait a pb asztalára tett belügyi jelentéssel támasztotta alá. Eszerint – „60-70, esetenként ennél is több levél megy naponta a magyar fiataloktól a SZER-nek. A fiatalok döntő többsége ténylegesen csupán a zenei műsor iránt érdeklődik, ugyanakkor figyelemreméltó, hogy az utóbbi időkben elszaporodtak a kifejezetten ellenséges levelek. Egyes levélírók pl. ilyen jeligék alatt írnak: »Kontár lett úrrá Hunnián«, vagy: »Egy társaság, aki utálja a kommunistákat...« Az 1964-es évben mintegy 44 000 db ellenséges tartalmú küldemény került nemzetközi postaforgalomba, ebből 16 000 kifelé menő volt...”
Az éteri zavaráson túl az ellenintézkedések közé tartozott, hogy a Magyar Rádió 1964-ben, Cseke vetélytársaként bedobta Komjáthy Györgyöt és az ő Tánczenei koktélját. Ez azonban már sok volt a Népszabadság főszerkesztői posztjáról éppen akkor külügyi kb-titkárrá emelkedett – s még pártkörökben is fafejűnek csúfolt – Nemes Dezsőnek.
„A magyar tévé és rádió műsora tele van tánczenével – fakadt ki –, s ha mi úgy akarjuk csökkenteni a nyugati propaganda hatását, hogy mi népszerűsítjük a Beatleseket, akkor nem érünk el semmit (...) Nekünk is vannak saját tömegdalaink, de nem lehet ezeket hallani. Mi szégyelljük ezeket. Mit csinál a fiatal? Kikerül az úttörőmozgalomból, s azután nem kapja meg a tömegdalokat, csak a slágereket (...) akkor miért csodálkozunk, ha a Teenager Partyt hallgatja?!”
A javasolt tömegdalok, így például Az amuri partizánok dala vagy a Bunkócska végül is a Magyar Rádióban sem szorította ki a slágereket. Az imperialista felforgatókkal szemben a pb más fronton kényszerült harcot indítani. A sajtó, a rádió és a televízió, valamint a filmgyártás feladatul kapta, hogy a belügyi szervekkel együttműködve „tudatosítsák a közvéleményben, hogy (...) a SZER műsorainak terjesztése törvénybe ütközik”.
Ezen ideológiai projekt jegyében született 1967-ben – egy demonstratív SZER-ellenes perrel párhuzamosan – a Teenager Party című dokumentumfilm is. A Kárpáti György rendezte agitációs propagandaanyag forgatókönyvét a nem sokkal később Mikroszkóp Színpad igazgató konferansziéjaként ismertté vált egykori államvédelmis elhárító tiszt, Komlós János, valamint a Népszabadság SZER-szakértő újságírója, Pintér István írta. A gúnyos hangú film egyebek mellett felvonultatta a nemzeti színészidolt, Sinkovits Imrét, a csak Kiskabosként becézett nagy nevettetőt, Kabos Lászlót és a már említett Komjáthy Györgyöt.
A filmíró Komlós fizimiskájával is feltűnt a celluloidon. Nem sokkal későbbi konferansziéi erényeit megcsillogtatva például az amerikai katonák részére összeállított állítólagos speciális, a magyarországi megszállást előkészítő szótárban tallózott, és abból a „Nyissa ki az ajtót, vagy betörjük” mondat mellett a „Van tetűje? Tessék itt van egy szer. Spriccelje a testére!” mondatokat emelte ki, félreérthetetlenül megnyomva a „szer” szócskát. Nem maradt el a tanulság levonása sem: „Hát, íme, mennyi mindent kaphatunk tőlük, tánczenétől a rovarirtóig...”.
A népszerűsége csúcsára érkező Cseke Lászlót azzal leplezték le, hogy az eredeti neve nem is Cseke, hanem Ekecs Géza. Ami egyébként igaz volt. A film ezen kívül nem kevesebbet állított, mint hogy a kívánságokat közvetítő levelezés kiterjedt kémhálózatot fed. Bizonyítékként azt a levelet hozták fel, amelyben egy fiatalember állítólag öt pisztolyt kért ellenállási csoportjának.
Cseke László a rendszerváltás utáni nyilatkozataiban többször is kifejtette, hogy ez a bizonyos levél vagy hamisítvány vagy provokáció volt. Annyit azonban a film mindenképp elért, hogy a SZER vezetése úgy döntött, hogy a továbbiakban a műsorvezető ne válaszoljon a neki írt levelekre. Sőt: a politikai üzeneteket is tartalmazó dalkérő jeligéket még cenzúrázták is Münchenben. A „Ruszkik haza” jelige például – Cseke emlékezete szerint – „Ruszkik”-ra csonkult, a „Kádár János akasztásán én akarom a sámlit elrúgni” pedig „Sámli”-ra.
Filmek ide, leleplező cikkek oda, a SZER népszerűsége az 1980-as évek közepéig töretlen maradt. Zeneparádéjának mondhatni az enyhülés tett csak be. A rövidhullámon igazi műélvezetet nem nyújtó Teenager Partyt Cseke 1985 közepén szüntette be, akkor, amikor Magyarországon jó pénzért már a legfrissebb lemezújdonságokhoz is hozzá lehetett jutni.
(Az 1995. december 16-i HVG-cikk alapján.)
