"A színház a magánéletük" – intim légkör a budapesti lakásokban
Nincs ruhatár, büfé vagy előtér. Ahogy belépsz az ajtón, máris részese vagy a játéknak, és esélyed sincs a távolságtartásra. Bejártuk az egyre népszerűbb lakáséttermek mögött méltatlanul háttérbe szoruló budapesti lakásszínházakat.
„A célunk, hogy hazugságok nélkül csináljunk színházat, és ehhez a saját lakásunk izgalmas teret és lehetőséget biztosít” – meséli Jozifek Zsófia, az idén indult AppArtMan LakáSzínház egyik alapítója.
„Nem magunkat játsszuk az előadásokban, de egybemossuk az életet a színházzal és a színházat az élettel. Jellemző egy furcsa dimenzióköztiség: akkor ez most a mi konyhánk, vagy a két szereplő konyhája?”
Az AppArtMan másik ötletgazdája, Tóth Réka szerint akkor igazán izgalmas egy lakásszínház, amikor nemcsak színházi térként használják a lakást, hanem az alkotók ott élnek, és kötődnek a helyhez. „Sokat tud adni, ha nem egy üres lakásba jönnek be az emberek. Először nem nagyon értik a szituációt, zavarba jönnek, hogy a konyhánkban vagy a szobánkban ülnek egy pohár borral a kezükben, miközben az előadás részesei lesznek.”
A közönség megilletődöttségét és az intimitás fontosságát emeli ki Kovács Henrietta, a korábban Nemes Nagy Ágnes volt lakásában működő, az idei évadtól a Karinthy Színház kistermébe költöző KoMod Színház rendezője. A színészek a nézők közt játszanak, a nézőtér és a színpad határa elmosódik. A lakásjelleget rendszeresen kihasználják: a beépített cserépkályha Édes Anna konyhájaként szerepelt, DeGeneráció című darabjuknak pedig egy házibuli adja a keretét: ahogy valaki belépett a főbejáraton, azonnal az előadás sűrűjében találta magát.
A közelség hatására további 4D élményben is részesülhetnek a látogatók. Az AppArtMan Elöblített emlékek című darabjában van egy jelenet, ahol az egyik színész tereget, és az egész teret betölti a mosott ruha illata.
„A nagyobb színházakban, ha igazi vizes ruhákat is visznek fel a színpadra, a 28. sorba még akkor sem jut el az illat” – mondja Tóth Réka. „Egy következő jelenetben rengeteget iszom. De nem szörppel vagy almalével trükközünk, hanem valóban bor van a pohárban (vagyis fröccs, hogy ne rúgjak be). Sokat ad hozzá a valós jelenlét a hangulathoz.”
A közönség a lakásszínházakban a darab előtt, alatt, után szinte észrevétlenül közösséggé formálódik. A KoModban málnaszörppel várták az érkezőket, a budai lakáshoz tartozó kis kertben pedig az előadás után az alkotók maradtak a nézőkkel beszélgetni. Hasonló a helyzet az AppArtManban, ahol előfordult már, hogy a vendégek hoztak saját készítésű lámpát vagy faliórát, amivel a lakás terének kialakításához szerettek volna ők is hozzájárulni.
„A darab után sokáig ülnek még a szőnyegeken és a foteleken: ötleteket dobnak be, motiválódnak, inspirálódnak, és részt vesznek a tervezési folyamatokban” – mondja Zsófia és Réka. Fontosnak tartják, hogy ne arról szóljon a színház, hogy a befogadók „műélveznek”, hazamennek, és minden marad a régiben. Egyik célkitűzésük, hogy azzal az emberrel, aki átlépi a küszöbüket, történjen valami.
„A városi és egyre inkább a falusi létre is jellemző egyfajta idegenség. Nem tudunk, nem akarunk másokhoz kapcsolódni. Látszik az embereken, hogy konvenciók közé vannak szorítva. Itt pedig lehetséges egyfajta feloldódás.”
A mai magyar és európai színházkultúrában az a bevett szokás, hogy lesötétített terekben, mesterséges lámpákkal bevilágított színpadokon játszanak a színészek, és csendben kell maradni, ahogy felmegy a függöny. Az AppArtMan alapítói szerint a színházi kultúra nagyon mesterséges körülmények közé van szorítva.
„Nem érezhetik egy közösség tagjának magukat a résztvevők úgy, hogy csak ülnek a szomszédos székeken, de nem néznek egymás szemébe. A lakásszínházban viszont nem tudnak mást csinálni, muszáj felvenniük a szemkontaktust, és kommunikálniuk egymással.”
Lakásszínház az illegalitásban
„A mi színházunk azért volt érdekes annak idején Budapesten, mert a nézőink gondolatai ugyanabból a forrásból táplálkoztak és hasonló irányba mentek, mint a mieink. Mintha az ő gondolataik meghosszabbítása lett volna, amit csináltunk. Ez rendkívül ritka lehetőség, ilyen ritkán adódik” – ezt már Koós Anna meséli a '60-as évek végén indult kezdeményezésükről (amellyel az AppArtMan alkotói teljes mértékben tudnak azonosulni).
A Halász Péter nevéhez fűződő csoport legális társulatként '69 tavaszától '70 végéig létezett, amikor végleg betiltották őket. Ezután olyan legendás magyar művészek lakásában játszhatták a következő előadásaikat, mint Konrád György, Psota Irén vagy Kurtág György. Zsófia és Réka szerint Halász Péter politikai okokból szorult a lakás falai közé, lehetséges, hogy ha lett volna egy színháza, nem jut eszébe ilyesfajta út- és határkeresés.
Amit évtizedekkel ezelőtt a politikai nyomás és a tiltás indított útjára, most más forrásból táplálkozik. Kovács Henrietta szerint az összes független kezdeményezésnek (amibe a lakásszínház is tartozik), most abszolút van létjogosultsága és jövője.
„Változott a hozzáállás, sokkal nyitottabbak lettek az emberek. Felnőtt egy olyan generáció, aki a függetleneket tartja az igazán érdekes színháznak. A fiatalok sok kísérleti dolgot szeretnek, nyitottak mindenféle nyelvezetre és formára. Új helyek nyílnak, egyre több csapat jelenik meg Budapesten. Függetlenné válni persze sokszor kényszerállapot, de az alkotni akaró színházi emberek és a közönség is keresik az alternatív megoldásokat.”
Az aktuális budapesti lakás- és szobaszínháztérkép:
AppArtMan LakáSzínház
Tavaly év végén indult be a színházi élet a ferencvárosi lakásban, amelyet az AppArtMan vett birtokba. Közösen festették ki közönségükkel a nagyszobát az előtértől elválasztó üvegablakokat, Szőke Szabolcs, Démény Gergő lakáskoncertet és Chavela Vargas dalai által inspirált saját koncertet (ének: Tóth Réka, gitár és ukulele: Csiki Ági) tartottak. Március közepén mutatták be Elöblített emlékek címmel dadaista „diavetítésüket”, amelyben egy lakás visszaemlékszik azokra az alakokra, akik ott jártak-keltek – akár időben egymástól teljesen függetlenül. „A színház a magánéletünk” mottó találó az esetükben: a társulatot alapító két lány, Jozifek Zsófia és Tóth Réka számos színházi projektben vesznek részt, minden további szabadidejükben pedig a saját lakásukat alakítják át próbateremmé vagy éppen színházi térré. Áprilisban egy performansz keretében elköltöztek – persze nem a megszokott módon: a költözködésről szóló szövegekkel búcsúztak korábbi bázisuktól, az eseményről pedig videót is készítettek. Most a Jászai Mari tér közelében, a korábbinál nagyobb térben rendezkedtek be. Legközelebb május 20-án játsszák az Elöblített emlékeket a nemrég elfoglalt lakásban. „Az új helynek önmagában van egy nagyon sajátos miliője. Olyan, mintha Kosztolányi lakásába lépnél be.”
KoMod Színház
A huszadik század másik kiemelkedő irodalmi alakjának házába valóban beköltözött egy fiatal társulat: a 2010-ben alakult KoMod Színház Nemes Nagy Ágnes korábbi lakását vette birtokba közel öt éven keresztül. „Ágnes szelleme rendszeresen kísértett minket: gyakran zuhantak le képek és más tárgyak, ilyenkor azt mondtuk, hogy ő is ott van velünk” – osztotta meg Kovács Henrietta, rendező. „Mintha színházban laknál!” – hirdeti a mottójuk: bár hivatalosan senki nem lakott a budai épületben, a társulat fele mégis ott töltötte a napjai nagy részét: „főpróbahéten, amikor reggeltől estig próbáltunk, kényelmes megoldás volt a díszletben aludni.” A saját hely nagy szabadságot adott a színészeknek, komoly műhelymunka folyt a furcsa sokszöget képző szoba falai közt. Tavaly szeptemberben azonban a lakást eladták a fejük fölül, és nem bérelhették tovább a szívükhöz nőtt teret. Azóta a Karinthy Színház stúdiójában játszanak, vagyis Kovács Henrietta szerint lakás- helyett szobaszínházzá váltak, de a költözésnek sok előnye is van: „új közegben vagyunk, új közönséggel találkozunk, új emberekkel tudunk dolgozni”. Több előadásuk is fut párhuzamosan: Hamupipőke interaktív mesejátékukkal a gyerekkorosztályt szólítják meg, fesztiválnyertes DeGeneráció darabjukkal pedig a húszas-harmincas generációról, vagyis saját magukról nyilatkoztak önironikusan. Következő bemutatójuk egy Karinthy Ferenc-darab, a Gellérthegyi álmok lesz, amiből a Purim Fesztiválra már készült egy nem hagyományos felolvasószínházi előadásuk. Egy zsidó lány és egy nyilas katona egy gellérthegyi villában bujkál, ahol játékokba menekülnek a félelmeik elől, és elképzelik lehetséges jövőjüket.
Fischer Iván Lakásszínháza (FILC)
FILC néven nyílt meg három évvel ezelőtt a világhírű Budapesti Fesztiválzenekar vezetőjének lakásszínháza. Fischer Iván az Andrássy út 27. harmadik emeleti lakásában töltötte gyerekkorát. „Itt nőttünk fel, mi is néztük az Operát az ablakból, pontosan tudtuk, melyik előadásnak mikor van vége, mikor oltják el a díszkivilágítást. Itt rendeztük az első avantgárd színházi előadásokat, happeningeket a hatvanas évek végén barátaimmal, Ascher Tamással, Böszörményi Lászlóval, Zentai Zoltánnal” – osztja meg személyes élményeit a karmester a színház honlapján. A világhírnek és az exkluzivitásnak azonban ára van. A lakásszínház előadásaira 25 főt várnak, a helyek pedig a 10 ezer forintos jegyárak ellenére is meglepően gyorsan betelnek. Jelenleg Gyarmati Fanni naplója van műsoron, Hámori Gabriella előadásában, Seres Tamás rendezésében.
Dollár Papa Gyermekei
Kiss-Végh Emőke és Ördög Tamás, alias Dollár Papa Gyermekei kezdetben házról házra utaztak: Ibsen a nappaliba! című darabjukkal hívták fel magukra a figyelmet, 2009-es alakulásuk óta pedig több mint 150 lakásban jártak. „Célunk, hogy különleges helyszíneken, az adott tér sajátosságaira koncentrálva hozzunk létre olyan színházi eseményeket, melyek nem a megszokásból, valamint a színészi rutinból, hanem az adott pillanat valóságából építkeznek és abból merítenek ihletet” – írják magukról Facebook-oldalukon. Egy különleges kísérlet keretében 72 órás lakásszínházat is rendeztek, ahol egy korábban távkapcsolatban élő holland lányt és olasz srácot költöztettek be egy budapesti lakásba, amely három teljes napon át nyitva állt az érdeklődők előtt. Mostanában főként a Trafó tereit töltik meg élettel: május 9-én a Tágra zárt szemeket próbálták.
Maladype Színház
A 2001-ben alakult, állandó társulattal működő Maladype Színház a nyolcadik kerületi Mikszáth Kálmán térre néző lakásban alakította ki bázisát, amelyet elsősorban próbahelyként és ötven főt befogadó játszóhelyként használnak, de koncertek, kiállítások, író-olvasó, illetve közönségtalálkozók, vitafórumok, felolvasóestek és filmklubok is teret kapnak. Május 8-án mutatták be ujjbáboperájukat: Mozart klasszikusát, a Don Giovannit Paizs Miklós librettójával és előadásában. Az alkotók így írnak a Bázisról: „a nyitott műhelyként is funkcionáló helyen saját elvárásainknak és tempónknak megfelelően alakíthatjuk működésünket, közönségünkkel pedig intenzívebb, rendszeresebb és organikusabb viszonyt tudunk fenntartani.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
