hvg.hu: A Concerto Budapest Schubert és Mahler műveiből állított össze hangversenysorozatot. „Ha ennyire különbözőek, mégis miféle kapcsolatot vélhetünk felfedezni a két zeneszerző között?” – olvasható a kérdés az együttes honlapján. Mi az ön válasza?

Kocsis Zoltán: Azt gondolom, hogy az ötlet maga teljesen kézenfekvő, hiszen rengeteg minden összekapcsolja Schubertet és Mahlert. Elsősorban az az egyenes ági örökség, amely Schubertről szüremlett át Mahlerre. Persze nem csak Mahler, hanem minden jelentősebb, Schubert utáni zeneszerző merített az ő hihetetlen dallamkitaláló készségéből, abból a harcból, amelyet Schubert a polifóniával és a formával vívott egész életében, és amelyből végül győztesen került ki. Annyira győztesen, hogy Schönbergtől Dvořákig nagyon sokan hivatkoznak rá. Épp tegnap olvastam, hogy Dvořákra is mennyire hatással volt Schubert, miután elfordult a Liszt–wagneri iskolától, ahogy Brahms is, aki szintén Schubert egyenes ági örökösének vallhatja magát, hiszen miután megszabadult a Schumann által ránehezedő nyomástól, rögtön Schubert felé fordult, ami már a B-dúr szextettjében is hallatszik.

Túry Gergely

Schubert tehát nagyon-nagyon jelentős hatású zeneszerző volt, akiről Beethoven, Mozart és Haydn árnyékában hajlamosak vagyunk megfeledkezni, pedig Schubert volt köztük az egyetlen bécsi. Haydn Rohrauból, egy horvát faluból jött, Mozart Salzburgból – amely abban az időben sokkal inkább kötődött Münchenhez, mint Bécshez –, Beethoven pedig a Rajna-vidékről, ő aztán végképp nem volt bécsi. Schubert ezzel szemben Bécsben született, és ott is halt meg. Tősgyökeres bécsi lévén, azt hiszem, anyanyelvi szinten beszélte a bécsi zenei nyelvet, amelyből később a sramli vagy a Strauss-család zenéje is kinőtt. Ennek egyenes ági örököse Mahler, aki szintén megtanulta beszélni ezt a bécsi nyelvet. No, persze némi mandinerrel és csavarral, hiszen Mahlernek esze ágában sem volt megtagadni sem zsidó örökséget, sem azt, hogy Cseh-Morvaországból jött, ahonnan olyan hatásokat hozott, amelyeket aztán szintén beépített a bécsiességébe, mert összefért azzal a hangvétellel, amit Bécsben beszéltek. Az Osztrák-Magyar Monarchia jócskán összetartotta a nemzetiségeket, amelyekbe Brucknertől Janáčekig gyakorlatilag minden jelentősebb zeneszerző beletartozott. Azt is mondhatnánk, hogy ezeket a szerzőket Ferenc Jóska fűzte össze.

hvg.hu: Schubert „Nagy” C-dúr szimfóniája mellett Mahler A fiú csodakürtje című ciklusa hangzik el a koncerten, amely szintén kapcsolható a szimfónia műfajához…

K.Z.: Ezek más-más időszakokban született dalok, melyek nagyon eltérő tematikájúak – különbözőek maguk a versek is. Nem csak Mahler képzeletét ragadták meg ezek a költemények; sok más zeneszerző is merített belőlük. Mahlert voltaképpen egész élete során végig kísérték, és szimfóniáiban – másodikban, harmadikban, negyedikben – rendre felbukkannak ezek a motívumok. Nagyon-nagyon fontos hatások ezek Mahler életében, és azt gondolom, épp a neutrális jellegük az, ami meglódíthatta Mahler fantáziáját. Ezek a versek nagymértékben hozzájárultak a stílusának kialakulásához.

hvg.hu: Nem először vezényli a Concerto Budapestet. Milyennek látja a velük való közös munkát?

K.Z.: A névváltozás előtt is vezényeltem őket (mint Matáv Szimfonikusokat), még a Ligeti–Bandó-féle korszakban. Ez természetesen más, mint a Nemzeti Filharmónia. Minden zenekarnak megvan a profilja, és én nagy örömmel látom, hogy megvalósul az az álmom, hogy Magyarországon sok jó színvonalú szimfonikus zenekar legyen, amelyeket elsősorban az jellemez, hogy van stílusuk. Mitől van stílusuk? A vezető karnagy állandó munkájától. Valami ilyesmit kezdeményeztünk annak idején, mikor megalapítottuk a Fesztiválzenekart, de a Fesztiválzenekar egyértelműen elitista társaság volt – ma is az –, és elsősorban a minőséget célozza meg. De a minőségnél is magasabb polcra helyezném egy zenekar munkásságában a már előbb említett stílust, amely, mint hangsúlyoztam, a vezető karnagy munkája nyomán alakul ki. A vezető karnagynak egyéniségnek kell lennie, és hogyha végigtekintek a magyar zenekari palettán, bizony komoly egyéniségek irányítják a vezető zenekarokat. Ilyen egyéniség Keller András is, akinek a munkája nagyon is rányomja a bélyegét a Concerto Budapestre. Azért nem is szólok bele nagyon alapvető dolgokba, mert más a munkamódszer, a munka intenzitása, a munka termelékenysége – hogy ezzel a politikai gazdaságtanból vett kifejezéssel éljek –, máshogy vannak a szólampróbák. De a megannyi más komponens ellenére, az első próba után azt mondhatom, hogy megtanulták a műveket, és igenis úgy jöttek az első próbára, ahogy egy első próbára jönni kell: tökéletes anyagismerettel, úgy, hogy a produkciós karmester nyugodtan foglalkozhasson a részletfinomításokkal, magyarán a bolha körmének a manikűrözésével.

hvg.hu: Egy korábbi interjújában azt olvastam, nagyon nyugodt a hangulat a próbáin. Hogyan jellemezné magát mint karmestert?

K.Z.: Vendégkarmesterként – a vendégjogot egy pillanatig sem megsértve – udvariasnak kell lenni, és néha alapvető dolgok fölött kell átsiklani, vagy legalábbis tenni úgy, mint ha pillanatnyi tévesztés történt volna. A másodszori eljátszás során aztán kiderül, hogy félreolvasásról vagy csak pillanatnyi „elmezavarról” van-e szó (nevet), ekkor már lehet szólni. De hogy én egy hiba miatt idegeskedjek, pláne nem a saját zenekaromnál, hát, arról szó nem lehet…

hvg.hu: Tehát eltér, ahogy a Nemzeti Filharmonikusokat dirigálja?

K.Z.: Igen, abszolút eltér. Vendégkarmesterként én más vagyok. Mint ahogy sofőrként is más vagyok, hogyha utasom van: vigyázok az életére.

hvg.hu: Volt már lehetősége próbálni a szólistákkal is?

K.Z.: Nem, de szerencsére jól ismerem őket. Orendt Gyula, ha jól emlékszem, legutoljára Krisztus volt, Bátori Éva pedig Szent Erzsébet. És ha már a szólisták kapcsán szó esett Liszt két oratóriumáról, hadd jegyezzem meg, hogy Liszt is nagyon benne van ebben a koncertben. Sokkal-sokkal nagyobb hatással volt Mahlerre, mint hisszük, vagy mint az a zenéjéből kiderül. Pontosabban szólva, igenis kiderül a zenéjéből, csak a nagy Mahler-kultusz közepette hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni. Nem szabad elfelejteni, hogy a 19. század végén, a 20. század elején Liszt hatása sokkal inkább egyértelmű és kitapintható volt, mint manapság. Hogyha volna időm, tételesen is ki tudnám mutatni Mahler zenéjében egyes Liszt-művek hatását. Olyanokét is, amelyeket nem nagyon játszanak, például az Amit a hegyen hallani című szimfonikus költeménynek a komoly, jelentős, Mahlerre gyakorolt hatását. Végül – hogy visszakanyarodjunk – a Liszt–Schubert relációról sem szabad elfeledkezni. Liszt a rá gyakorolt hatást nemcsak a Schubert-művek átiratai révén, de a Schubert-stílus saját stílusba való beépítése révén is tovább tudta sugározni, tovább tudta adni a következő generációnak, ami Mahler generációja volt.