Grecsó többek között arról beszél, hogy sokan, bár nyilvános terekben szeretik hangoztatni az elveiket, de szűk családi körben hajlamosak elfelejtkezni róluk. Úgy véli, a magántereiben nem olyan következetes az ember, mintha ennek nem lenne akkora jelentősége.

És itt nem csak a nagy csalásokról és hazugságokról van szó – mondja –, hanem például arról, hogy "kinyomtatok-e magánjellegű dolgokat a szerkesztőségben. Vagy hogy felszállok-e jegy nélkül a buszra, és rászólok-e a barátnőmre, ha ő akar felszállni."

Grecsó Krisztián úgy érz, ő „határozottan fejlődik” a bliccelés terén, noha korábban azt gondolta, hogy ugyan már, miért ne szállna fel a buszra.

Úgy véli, az a baj, hogy mindig mindent relativizálunk. Pedig ezeknél a rutinoknál kezdődik minden. Nem hisszük el, hogy ezeken az „apróságokon” múlik, hogy ez egy jobb ország legyen.

Az interjúban szó esik majd a többi között az elhallgatott, kibeszéletlen családi és nemzeti történetekről, hogy mennyiben lett Grecsó vidéki srácból „béna városi ficsúr”, arról hogyan szembesíti állandóan a svéd rokona a magyar hétköznapok furcsaságaival, simlieivel.