Sok-sok év tévézés után lett a geek-birodalom királya a producerként, íróként és rendezőként is elismert J.J. Abrams, akinek óriási szerep jutott a két legnagyobb sci-fi/fantasy franchise, a Star Trek és a Star Wars újraindításában – utóbbinak köszönhetően ő lett a második ember, aki 2 milliárd dolláros bevételt generáló filmet készített. Bár rengetegen úgy tartják, minden arany, amihez hozzáér, legalább annyian irtóznak Abrams bevett szokásaitól.
J.J. Abramsnek azért nem volt olyan nehéz dolga elindulni a filmes pályán, mint sok társának: 1966. június 27-én, New Yorkban egy igazi tévés családba született – édesapja és édesanyja is producerként dolgozott. Később Los Angelesbe költöztek, a kis Jeffrey Jacob már itt nőtt fel.
A Steven Spielberg és George Lucas filmjeiért már egész kiskorától rajongó Abrams 13 évesen kapta meg első Super 8-as kameráját – édesapja mindig is pártolta fia filmes törekvéseit, a filmművészeti egyetemről később mégis lebeszélte, mondván, hogy sokkal fontosabb olyanokról tanulni, amiről majd filmet lehet készíteni, mint azt tanulni, hogy hogyan készítsünk filmet. J.J. így a Sarah Lawrence College-ra jelentkezett, ahonnan később a mai tévévilág legizgalmasabb szereplői kerültek ki – Abrams mellett itt végzett a Fargo készítője, Noah Hawley és a Breaking Bad egyik fő írója, a Better Call Saul társkészítője, Peter Gould is.
A főiskolai évek alatt írta meg első olyan forgatókönyvét, amiből lett is valami: a neves rendező, Paul Mazursky lányával, Jillel közösen írt komédiát Taking Care of Business címen, amelyből végül James Belushi főszereplésével készült film 1990-ben (nálunk Filofax, avagy a sors könyve címen futott). A duó később még egyszer dolgozott együtt: ebből lett az 1997-es Csalimadarak (Gone Fishin’) című felejthető vígjáték, Joe Pescivel és Danny Gloverrel.
E két film között azonban volt ideje rájönni, hogy bár egyértelműen van érzéke a humorhoz, nem kimondottan a vígjátékokra kellene fókuszálnia. Egyik legjobb, már szólóban írt forgatókönyvéből forgatta le Mike Nichols a Csak egy lövés (Regarding Henry) című filmet 1991-ben – ebben Harrison Ford egy alávaló ügyvédet játszik, aki túlél egy rá mért lövést, cserébe viszont nem emlékszik semmire addigi életéből, de pont ezért válik belőle egy tisztességes ember.
Elég korán belekóstolt a sci-fi világába is: a szintén egyedül általa írt Halhatatlan szerelem (Forever Young) című 1992-es film egy olyan pilótáról szól (Mel Gibson alakításában), akit 1939-ban lefagyasztanak, de a várt egy év helyett csak 53 évvel később ébred fel, majd a teste hirtelen öregedni kezd. Az első igazi blockbusterére 1998-ig kellett várni, igaz, az Armageddon forgatókönyvén vele együtt hatan dolgoztak. De ebben az évben jött el az első igazi siker is.
1998: Felicity
A régi barátjával, Matt Reevesszel közösen létrehozott sorozat nem csak az első tévés próbálkozása volt Abramsnek, hanem az első évad egyik duplaepizódjának köszönhetően az első rendezői munkája is – ráadásul itt kezdte el azt a mániáját is, hogy a saját sorozatainak ő írja a főcímzenéjét.
Az Emmy- és Golden Globe-díjas széria négy évadon keresztül mutatta be főhőse, a kaliforniai Felicity Porter (Keri Russell) egyetemi éveit New Yorkban. A sorozat a kilencvenes évek fiatalközpontú tinidrámáinak egyik iskolapéldája, ami magasabb szintre emelte a műfajt – a szokásos love story mellett legalább olyan fontos volt az íróknak a karakterek fejlődése, a főiskolai élet bemutatása.
Mindkét készítőnek bejött a húzás: Reeves később komoly mozis karriert tudott építeni erre a sikerre (Cloverfield, Engedj be!, A majmok bolygója: Forradalom), Abrams pedig rákapott a tévézésre: a következő állomás már egy teljesen saját vízióval rendelkező széria volt.
2001: Alias
Sűrű év volt a 2001-es J.J. Abrams számára, ugyanis ebben az évben még futott a Felicity harmadik évada, ekkor került a mozikba az általa írt, Kéjutazás című kiváló thriller, és ekkor indult első saját készítésű szériája, az Alias is, ami már új produkciós cége, a Bad Robot címere alatt készült.
A CIA kettősügynökéről, Syndey Bristow-ról (Jennifer Garner) szóló sorozat állandó szereplője volt az Emmy- és Golden Globe-gáláknak, Abrams sci-fi-mániája pedig már szemmel látható volt: a reneszánsz próféta alakja, a kémszervezetek hatalmi játszmái és az ezekhez kapcsolatos technológiák alkalmazása már igazi abramsi húzások – és az írás mellett itt már öt epizódot rendezett az egyre inkább magára találó filmes.
És itt kezdte kiépíteni későbbi állandó társainak hálózatát is: az írói stábban helyet kapott a Star Trek-filmjeinek írópárosa, Alex Kurtzman és Roberto Orci is, de már itt az egyik legfőbb rendezője volt az a Jack Bender, aki Abrams következő, legnagyobb tévés dobásának is kulcsfigurája volt.
2004: Lost
Lehet szeretni vagy nem szeretni, de ahhoz nem fér kétség, hogy a Lost mérföldkő a sorozatok világában, ami teljesen felforgatta azt, amit a tévéről gondolunk. Az azóta még egy zseniális szériával előrukkoló Damon Lindeloffal közösen megálmodott projekt egy egyszerű túlélősztorinak indult, gyakorlatilag a Survivor szerializált változatának, de gyorsan túlnőtte önmagát.
A sorozat együtt nőtt föl a Facebookkal és a Twitterrel, ezáltal minden addiginál könnyebben tudott a közbeszéd tárgya lenni – de ezt meg is indokolta a számtalan popkulturális utalással, a kiszámíthatatlan, csavaros történetével és a komplex mitológiájával.
Sorozatok jönnek-mennek, de máig jól tudjuk, ki volt Jack Shephard, John Locke, Kate Austen vagy épp Hugo és Sawyer. A hat évadot megélt sorozat nagy része azért főleg Lindelof és írótársa, Carlton Cuse agyszüleménye volt, de a dupla nyitórészt rendező Abrams alapötlete nélkül egész máshogy nézne ki ma a sorozatpiac.
2006: Mission Impossible III
Természetesen a tévés sikereknek köszönhette az első mozis munkáját: miután a Mission Impossible-franchise producerei David Fincherrel és Joe Carnahannel is sikeresen összevesztek, maga Tom Cruise hívta fel Abramst, miután állítólag egyhuzamban megnézte az Alias első két évadját.
Nem kis munka hárult ezzel a nagyvásznon debütáló negyvenéves férfira: Brian De Palma és John Woo után kellett valamit kezdenie Ethan Hunt és az IMF legújabb missziójával. Abrams keze azonban nem remegett meg: tökéletes popcornmozival mutatta meg, hogy nem feltétlenül kisképernyőben gondolkodik.
2009: Star Trek
Egy évvel az után, hogy útjára engedett még egy nagyszabású sorozatot, A rejtélyt (Fringe), megkapta az álommelót. Gene Roddenberry, a Star Trek megálmodója már a hatvanas években tervezte, hogy bemutatja az eredeti sorozat előzményeit egy filmben, ám ez végül sosem jött össze neki, még ha az ötlet mindig is ott volt a hollywoodi közbeszédben.
A Mission Impossible 3 sikere láttán a Paramount elnöke személyesen kereste meg a forgatókönyvet jegyző Kurtzman–Orci-párost és a rendező Abramst, hogy valósítsa meg a projektet. Az írókkal ellentétben Abrams nem vallotta magát igazi trekkie-nek, viszont azonnal jó pontot szerzett a hardcore rajongóknál, amikor elmondta, számára a Star Trek szigorúan Kirkről és Spockról szól. Azt is bevallotta, hogy a viszonylagos kívülállósága talán több, nem feltétlenül Star Trek-rajongót is bevonzhat majd a moziba.
Az akkoriban dúló, Christopher Nolan Batman-filmjei által fémjelzett sötét fantasy-vonallal ellentétben Abrams egy optimistább, könnyedebb hangvételű filmet akart készíteni, és tudatosan összekapcsolni a múltat és a jelent. Ezek a húzások pedig be is jöttek: máig ez a legjobb kritikákat kapó Abrams-film (95% a Rotten Tomatoeson), ráadásul a nemzetközi piacon a vártnál sokkal nagyobb összeget kapart össze, ami azért meglepő, mert a Trek addig kifejezetten amerikai központú franchise volt.
2011: Super 8
Ötödik, és egyelőre legutolsó saját készítésű sorozata, az Undercovers (itthon Mr. és Mrs. Bloom címen ment) nagy csalódás volt, egy évad után el is kaszálták, Abrams viszont eddigi egyetlen nem-franchise filmjével vigasztalta magát.
A gyerekközpontú, rejtélyes, szörnyes Spielberg-filmeket idéző (és egyébként Steven Spielberg produceri munkálatai alatt készült) Super 8-ban benne van minden, ami J.J. Abrams: a végletekig fokozott feszültség, a szentimentális történetekre való hajlam, a mindent átható nosztalgia, a legfinomabb popkulturális utalások, és az a fajta könnyedség, ami miatt jó érzéssel sétálunk ki a moziból.
A Super 8-ban a címbeli technikával filmezgető gyerekek kerülnek egyre rejtélyesebb szituációkba, és még egy igazi ikonikus szörny is felbukkan. Nagyon várjuk már, hogy Abrams kicsit félretegye a jól ismert márkákat, és újra egy hasonló moziélményben részesítse a nézőket.
2013: Sötétségben – Star Trek (Star Trek Into Darkness)
Merthogy az elmúlt három év arról szólt, hogy a legnagyobb nevekkel sakkozgatott. 2013-ban épp újra a Star Treken volt a sor. A Paramountnál érezték, hogy mekkorára nőtt Abrams hatalma, ezért úgy tologatták a premierdátumot, hogy ő mindenképpen ráérjen.
A Trek-história és az egyetemes filmtörténet legnagyobbjai előtti főhajtások még jobban megjelentek a folytatásban, mint az első részben, de továbbra sem váltak zavaróvá. Sokkal inkább megosztotta a népet a szupersztársága csúcsán járó Benedict Cumberbatch szerepe, akiről a marketingkampányban számtalanszor elmondták, hogy nem Khant játssza majd, végül kiderült, hogy mégis.
Az ilyen becsapások, és az olyan nem túl finom megoldások, mint Alice Eve idomainak a történet szempontjából teljesen indokolatlan mutogatása, kicsit megtépázták a film hírnevét, de a 87%-os Rotten Tomatoes-eredménnyel még mindig nem nevezhetjük csalódásnak a folytatást. Majd most nyáron kiderül, mire megy a franchise Abrams nélkül – aki producerként azért nevét adta James Wan filmjéhez.
2015: Star Wars: Az Ébredő Erő (Star Wars: The Force Awakens)
Mikor a Disney 2012-ben megvette a Lucasfilmet, már tudni lehetett, hogy jönnek az új mozifilmek. A bejelentés nem is váratott sokat magára, 2013 januárjában kihirdették, hogy J.J. Abrams rendezi majd a saga hetedik epizódját. Kathleen Kennedy, a Lucasfilm elnöke azt mondta, Steven Spielberg javaslatára döntöttek mellette.
Bár A család kicsi kincse és a Toy Story 3 írója, Michael Arndt kezdett el dolgozni a forgatókönyvön, kicsúszott a Disney határidejéből, ezért Lawrence Kasdan (többek közt A birodalom visszavág írója) és Abrams állt neki összehozni a sztorit. A többi már történelem, visszatérő szereplők, új hősök, és több mint kétmilliárd dolláros összbevétel, amivel Abrams minden idők második olyan rendezője (a Titanicot és az Avatart dirigáló James Cameron után), akinek sikerült átlépni ezt az álomhatárt.
Bár a nyolcadik részre a rendezői feladatokat átadta Rian Johnsonnak, producerként ebben a franchise-ban is ott maradt – igaz, a forgatókönyv elolvasása után azt mondta, bárcsak ő rendezhetné a folytatást is.
Hova tovább?
Bad Robot nevű cégének köszönhetően persze sokkal gyakrabban találkozhatunk az ő nevével, mint ahányszor saját rendezéssel jelentkezik – olyan sorozatoknak volt a producere az évek alatt, mint az Alcatraz, a Revolution, a Stephen King-adaptáció 11.22.63 vagy A célszemély, de az HBO egyik idei nagy dobása, a nagyon izgalmasnak ígérkező Westworld és az új Cameron Crowe-rockszéria, a Roadies is tőle jön.
Moziban legutóbb a kitűnő Cloverfield Lane 10 alkalmával láthattuk a nevét, az idei Star Trek-filmen, és a jövőre érkező Star Wars 8-on kívül pedig egy újabb sci-fiben, a jövő februárban bemutatandó God Particle (vagyis Isteni részecske) című filmben producerkedik – ez is egy izgalmas thrillernek hangzik, egy Alien-szerű űrhajós túlélősztori lesz.
Egyébként pedig 1996 óta él házasságban, feleségével három gyereket nevelnek Los Angelesben, és most már valószínűleg nyugodtan le tudnák élni az életüket anélkül, hogy Abrams apuka különböző sorozatokon, filmeken dolgozna. Azért reménykedjünk, hogy nem ez a terv.
Súlyos következményekkel jár és meglepő fordulatokat hozhat az a tulajdonosi összetétel, amely a kormány döntése alapján kialakul a magyar védelmi ipar meghatározó vállalatainál.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
