Eddig nem volt rá példa, hogy az Operaház színpadán egy alapvetően populárisabb műfajt, musicalt játsszanak. A Verdik és Mozartok után most először csendül fel Elton John zenéje a bordó bársonnyal borított páholyok között.
A Magyar Állami Operaház úgy döntött, az itthon szokásos nyári szünetet arra használja, hogy kockáztasson, és otthont adjon egy másik közönségnek. A Billy Elliot – a Musical előadásait eredetileg a Erkel Színházba tervezték, de hamar átalakultak a tervek, és végül a darabot idén nyáron a tradicionális színházi tér fogadja be. Ősztől pedig ismét az Erkel színpadára kerül.

Billy Elliot a táncórán
Rákossy Péter
„A magam példáján ismerem a történetet”
A Billy Elliot – a Musical Lee Hall és Elton John darabja, amely az azonos című film alapján készült. Az 1984-85-ös nagy angol bányászsztrájk idején játszódó történetben a címszereplő kiskamasz fiú megküzd az elutasító családjával és az előítéletes környezetével, hogy azt őt környező nihil ellenére is beteljesítse az álmát, és balett-táncos legyen.
A tizenegy éves félárva Billy Elliot egy bokszedzésen megpillantja a terem másik sarkában folyó balettórát. A balettől megbabonázva titkon elkezd Mrs. Wilkinson táncóráira járni, aki jó szemmel felismeri Billy tehetségét. Eközben a fiú apja és bátyja, akik mindketten részt vesznek a bányászsztrájkban, csak nagy nehézségek árán tudnak kenyeret tenni a család asztalára, és elutasítják Billy férfiatlannak és haszontalannak tartott szenvedélyét. Így aztán Billynek be kell bizonyítania saját maga, családja és a Királyi Balett felvételi bizottsága számára, hogy a tehetség előtt nincs lehetetlen.
„A magam példáján ismerem a történetet” – mondta Tihanyi Ákos, a darab koreográfusa. Szerinte ez a legtöbb balett-táncos férfi története is egyben. Úgy véli, a férfibalettel szembeni előítéletek a mai napig megvannak, és az elmúlt húsz évben nem változott szinte semmi ezen a téren. Az Operának ezáltal a tánccal kapcsolatos sztereotípiák ledöntése is célja volt a darab színpadra állításakor. A készítők remélik, hogy úgy a fiúk, mint a környezetük bátrak lesznek érdeklődni a balett iránt. Tihanyi hozzátette, hogy a londoni premier után kimutathatóan több fiú jelentkezett balettra, mint azelőttAzonban Szlávik István, a előadás díszlettervezője szerint az előadás nem csak a balettot, hanem az Operaházat is népszerűsíti. „Az egész hely atmoszféráját megismerhetjük egy ilyen nyitás alapján, ami egy olyan kapu, amelyen máskor is átsétálhatunk” – magyarázta.
A miniszterelnök kifejezetten szereti az operát, kéthavonta biztos megnéz egy-egy előadást a királyi páholyból. Az intézmény állami támogatásával nem elégedett a főigazgató, aki a Bazilikáig még ellát, de a Várig már nem. Leültünk végre tisztázni dolgainkat Ókovács Szilveszterrel. Miért ne maradjon videotéka az intézmény? Vagy szőnyegbolt? Miért béna a főigazgatói pályázat?
„Az első musical műsorra tűzése mindenképp jelentőségteljes esemény az Opera történetében” - állítja Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója. Ugyanakkor kérdésünkre hozzá tette, hogy nem tervezik a művészi profil módosítását. „Célunk továbbra is, hogy a Magyar Állami Operaház a magyar operajátszás és a klasszikus balett zászlóshajója legyen.” Szerinte a Billy Elliot – a Musical pedig azért képez kivételt, mert története a balettképzésre és a balettművészi pályára irányítja a családok figyelmét, aminek deklarált célja a Magyar Nemzeti Balett utánpótlásának biztosítása.
„Ezek a kivételek a 132 esztendős múltat ugyanúgy jellemezték: az Opera műsorán mindig volt, most is szerepel egy-egy nagyoperett”
– írta körül az előadás az intézmény történetében játszott szerepét.
Képpé formálni a toleranciát
Ezzel párhuzamosan a darab az általános előítéletességnek is igyekszik tükröt tartani. „A korszerű gondolatot, a hiányzó toleranciát kell képpé formálni” – magyarázta Szlávik.
Arra is volt példa, hogy a casting során kellett megküzdeni a szülők és iskolák előítéleteivel, a többi között Billy barátja, az identitását kereső és felfedező fiú, Michael szerepe miatt.
„Sok helyen ütköztünk ellenállásba”
– vallotta be Tihanyi. Pedig az elfogadás a darab alapvető gondolata. Talán emiatt is fájó hiány, hogy a magyar rendezésből kimaradt Michael vallomása melegségéről.

Billy és Michael
Rákossy Péter
Szlávik szerint jó, hogy végül az Operába került a darab. „A történet az érzelmek szintjén jelenik meg, és ez az alapvető különbség a prózai és zenés színház között.” Emiatt a díszlet sem a történet pontosítását szolgálja, mert nem ez a lényeges a történetmesélésben, hanem az atmoszféra megteremtése. „Játszódhat a sztori egy szegény konyhában, egy operaszínpadon vagy egy balett-teremben, nem ez a fontos, hanem a szereplők emberi minősége”
„A darab csak akkor van, ha van a gyerek”
„A darab csak akkor van, ha van a gyerek” – utalt Tihanyi arra, hogy minden a gyermekfőszereplőn múlik. Olyan gyermekeket kellett keresni az egyéves castingsorozat közben, akik nem csak táncban, de énekben és prózában is jók. Tihanyi Ákos szerint elsődlegesen a mozgásra fókuszáltak, mivel tapasztalata alapján a felkészülés alatt a többi fejleszthető volt. „A rendező Szirtes Tamástól igazán sokat lehet tanulni, az eredmény látványos” – mesélte el.

Billy Elliot álmai
Rákossy Péter
Valójában gyakran a balettot is a próbák során szedték magukra. „Típusokat kerestünk. Azt néztük, mennyire mozgékony a gyerek, de nem a balettből indultunk ki. A tánc sokféle szegletébe mentünk el a diákokért” – vallotta be Tihanyi, aki szerint a lazább műfajokból érkező szereplőknek könnyebb dolguk volt.
Végeredményben három szereposztásban készült el az előadás. „Önazonos a darab, a szereplő Billy útját járja be” – válaszolta Tihanyi arra a kérdésünkre, mennyire érzik magukénak a gyerekek a szerepet. „De gyereke válogatja. Többféle típusú Billynk van, akik ezt többféleképpen élik meg. Így minden Billyvel más a darab.”

Tihanyi Ákos a Billy Elliot - A musical castingján
Pályi Zsófi
Az előadás mögött megfeszített és hosszú munka áll. 2015 februárja óta készítik elő és próbálják, amit egy többkörös casting előzött meg. Tihanyi Ákos elmondta, hogy örül a szigorú válogatásnak. „Minden előadás, ami castingolt, azt jelenti, hogy a jelentkezők akarták a szerepet. Itthon kevés ilyen van, szemben a külföldi gyakorlattal.”
A Kossuth- és Jászai- díjas Szirtes Tamás rendezésében a felnőtt szerepekben Auksz Éva, Stohl András, Gallusz Nikolett, Csákányi Eszter vagy Németh Kristóf is láthatók az előadásban.
Minden komoly szerepvállalás ellenére, mégis csak egy musicalről van szó, aminek hangsúlyozott eleme a show. Szláviknak célja volt a színpadot mozgalmassá tenni sok látványelemet használatával, és megteremteni az ellenpontot az angol bányásztrájk nihillje és Billy fényes álmai között. Tihanyi szerint a végcél az volt, hogy a katarzis a nézőben meglegyen. „Nagyon érdekes vegyítés a koreográfia. Ez egy musical, modern tánc hip-hop elemekkel, nagyon férfias, kemény tánccal, aminek ellenpontja a főszereplő által képviselt balett” – mondta el a koreográfiáról.
Életem leghosszabb felkészítése volt, de bizakodó vagyok. Egy biztos, aki beül, annak hatalmas élményben lesz része.”

A show is a darab része
Rákossy Péter
A bemutatón az Operaház közönsége valóban nagy szeretettel fogadta a darabot, amelyet álló ovációval ünnepelt. Ezzel átmenetileg visszatért a balett szelleme az Andrássy útra, ahol nyár végéig függ a balettos kisfiú sikertörténetének óriási molinója - épp szemben a hajdani Balettintézet kihalt palotájával.