Tizenegy helyet néztünk végig, azok után, hogy a fesztivál eljött a tavalyi helyszínről, a Tempelhof repülőtérről – meséli Szép Fruzsina, a Sziget egykori programigazgatója, aki két éve a berlini Lollapalooza fesztiválnak dolgozik. (A fesztivál vázlatos történetét néhány hete megírtuk már itt az oldalon.)

Végül egy néhai kelet-berlini zöldterületen, a Treptower Parkban lelt új otthonra a kétnapos zenei rendezvény – ez persze így jól hangzik, de nem volt könnyű menet. A park egy komplett szovjet katonai emlékhely (igen, még most is), így aztán több mint tíz utódállam nagykövetével, és a német politikai élet több szereplőjével kellett egyeztetniük a Lolla szervezőinek, hogy végül zöld jelzést kapjanak.

AFP / DPA / Sophia Kembowski

És akkor még nem is ez a legkomolyabb történet az idei – egyébként Kidzapalooza néven még saját kis gyerek-szigettel is rendelkező – Lollapaloozával kapcsolatban.

Ami még a helykeresésnél is érdekesebb, ráadásul elvisz bármilyen cukisági díjat, az az, hogy a szervezők a rendezvény ideje alatt együttműködtek egy olyan biológuscsapattal, mely a park területén élő 57 (ötvenhét!) süncsalád viselkedését tanulmányozta fesztiválkörülmények között (Nem érdekli őket a rendezvény, mármint a biológusokat, meséli Szép Fruzsina, jönnek és végzik a munkájukat).

Nincs nagy meglepetés, a sünök – akikre nyomkövetőket raktak, így figyelték a mozgásukat – nappal többnyire elbújnak, éjszaka meg előjönnek. Na, de milyen sünök! A biológusok nevet is adtak a családoknak. Háromlábúék családfője – ő kivétel, mert látták az egyes számú nagyszínpad mögött, ráadásul sültkrumplit is eszik, igazi fesztiválsün – imád a közeli S-Bahn megálló körül kódorogni, itt vesztette el egyik lábát. Aztán ott vannak ezüstkörműék, Jean-Claude Van Damme-ék, ahol a fater kicsit agresszív, és van a titokzatos Olasz, aki állítólag magányos sün-csajokat cserkész be, mikor annak partnere éppen járja a terepet.

Ahogy persze az is járja a terepet, aki fesztiválozni jön Berlinbe. Vagy, ha mondjuk nem is úgy fesztiválozni, mint az, aki reggeltől estig kint zúz az egyébként csurig tele Treptower Parkban, hanem úgy, ahogy egy középkorú aktív zenerajongó egy kiválasztott kedvenc és még néhány fontos előadó és zenekar miatt utazik el a német fővárosba.

AFP / DPA / Britta Pedersen

Tehát a terep: úgynevezett nyüzsgő nagyváros, Európa egyik legfontosabb kulturális csomópontja, tökre nem úgy tűnik, mint amelyik az összeomlás közeli kétségbeesésben vergődne. A zenerajongó természetesen ellátogat a város hipermodern üzleti központjától, a Potsdamer Platztól csak néhány percnyi sétára található Hansa stúdióig, amely azért zarándokhely, mert többek közt itt készült a "berlininek" nevezett David Bowie-lemezek közül kettő (a Heroes teljes egészében, a periódusnyitó Low pedig részben – a berlini lemezként definiált Lodger-t viszont egyáltalán nem itt vették fel Bowie-ék).

A nyolcvanas évek második felében itt dolgozott Nick Cave is, aki ezekben az években ugyancsak Nyugat-Berlinben vert tanyát. Itt vette fel a U2 Achtung Baby című korszakos remekművét, itt született a Depeche Mode nyolcvanas évekbeli lemezei közül több is, valamint két utolsó album, az REM és a Supergrass karrierzáró sorlemeze.

Németh Róbert

És ha már Berlin és az ideén elhunyt Bowie, akkor el kell menni Schönenbergbe (az egy berlini kerület), ahol egy tulajdonképpen teljesen átlagos utca egyik házában, a Hauptstrasse 155-ben bérelt lakást Bowie és Iggy Pop, akinek egyébként ugyancsak két nagylemeze készült a Hansában, első szólóalbuma, az 1977-es The Idiot és az ugyanabban az évben rögzített Lust For Life (mindkettőnek Bowie a producere).

A lakók úgy tűnik megunták a magunkfajta zenebuzikat, mert – bár évekkel ezelőtt még szabadon be lehetett mászkálni az udvarba meg a házba (ez az ugyancsak Bowie-fetisiszta Gróf Balázs képregényrajzoló szíves információja) – ma már rácsot szereltek fel az utcafrontra, és csak a kódot ismerő lakók tudnak eljutni a lépcsőházig.

Ami viszont a jelen időt illeti, és akkor kedves nézőink, visszakapcsolunk a Lollapaloozára, két kifejezetten élvezhető fesztiválnapról beszélünk, ahol nagyjából mindenki megtalálhatta azt, ami ahhoz kell, hogy jó legyen.

Az elektronikától a gitárzenéig sok minden, a teljesség igénye nélkül: a 1975, a Jagwar Ma, a Years & Years, a Kings Of Leon, amelynek épp nemsokára jön az új nagylemeze. Aztán a helyi hős, Paul Kalkbrenner, aki elképesztő partit csinált az első este, csakúgy mint Major Lazer. James Blake, akinek melankolikus soulos elektronikája még úgy is átjött, hogy az bizony nagyon nem üvöltő napfénybe, hanem súlyos éjszakába való. És a New Order, amelyik úgy öreges, meg bácsis, a frontember, Bernard Sumner úgy énekel még évtizedek után is bizonytalanul, hogy az életmű fontossága, és a könnyűzenére gyakorolt hatása továbbra sem kérdés.

És a Radiohead. Ami, ha 2016-ot vesszük, ezen az estén került legközelebb Budapesthez, ahol Thom Yorke-ék életükben egyszer zenéltek, éppen tíz évvel ezelőtt a Szigeten.

AFP / DPA / Britta Pedersen

A zenekar alkotói pályafutásának egyik csúcsát jelentő idei nagylemezről annak megjelenésekor írtunk, és a helyzet az, hogy ezt a jó formát a koncertekre is továbbvitte az együttes. Opálos éjszakába ájulhattunk velük a Treptower Parkban is, és volt is időnk egyik ámulatból a másikba esni, hiszen a Radiohead, ahogy fesztiválturnéja többi állomásán, itt is több mint két órát töltött a Lollapalooza egyes számú nagyszínpadán (zárójel: a fesztiválnak két nagyszínpada van, amelyeken felváltva mennek a koncertek).

A Radiohead nyári szetlistáit böngészőknek nem hat majd újdonságként a koncepció: a zenekar nagyon szeretheti az új sorlemezt, mert közel az egészet előadta, tizenegy dalból hét elhangzott a berlini koncerten, ráadásul úgy, hogy a Yorke-ék gyakorlatilag a lemez felével kezdték a műsort, hiszen az első öt szám, az új album öt dala volt.

Aztán persze életmű-keresztmetszéssel folytatódott az este. A Radiohead mindenféle korszakát kedvelőknek jutott valami, az OK Computereseknek, az experimentális elektronikás Radioheadért rajongóknak, a fura grúvokra cicergős gitárokat pakoló Radiohead-dalok szerelmeseinek, és azoknak, akik a Creep nélkül baromi szomorúan mentek volna haza: No Surprises, Everything's In Its Right Placre, Idioteque, Lotus Flower, Street Sprit, Let Down, Paranoid Android, Karma Police és igen, a Creep.

Ez a két utóbbi volt az egyébként elképesztően megkapó és hatásos koncert utolsó két száma. Mit mondjak: mi csak ott álltunk, mint aki úgy maradt, aztán meg hazamentünk, mint a treptower parki sünök.