Szinte nincs olyan, magára valamit is adó teátrum, amelynek karácsony előtti repertoárján ne szerepelne kötelezően Csajkovszkij népszerű darabja, a Diótörő. Az évek, évtizedek óta nagy sikerrel játszott előadások mellett (Állami Operaház, Bábszínház) az idén három olyan nagyszabású feldolgozás is a közönség elé kerül, amely szakít a hagyományokkal.
A helyszínek sem szokványosak: sportcsarnokokban, arénákban kerül sor a rendhagyó produkciókra. A Syma Csarnok ad helyet például a Hoffmann meséjéből készült – Szomor György, Szurdi Miklós és Valla Attila által jegyzett –, nagyszabású musicalnek. A Papp László Sportarénában pedig a neves cirkuszművész társulat, a Cirque De Monte Carlo és Edvin Marton hegedűművész nevével fémjelzett, jégtánccal kombinált Diótörő-show lesz a karácsonyi attrakció. A legközelebb még a három vidéki városban (Győr, Debrecen, Veszprém) színre kerülő Diótörő az arénákban című produkció áll az eredeti baletthez. Pedig ennek rendezője, a korábban a bécsi Staatsoper és a Volksoper balett-társulatát igazgató ifjabb Harangozó Gyula is szakított a konvenciókkal. „Nem vagyok híve az öncélú aktualizálásnak, modernizálásnak, de a Diótörő álomvilágban játszódó történet, álmodni pedig bármit lehet” – indokolta a HVG-nek a rendező-koreográfus, honnan vette a bátorságot Csajkovszkij klasszikusának újragondolásához.
Sportarénában mindent másként kell csinálni, mint egy „igazi” színházban. Technikai értelemben is: a jelenetváltások során nem lehet a díszleteket mozgatni. Így a gigantikus játékterekben a fényekkel, a vetített képekkel érik el a háttér változását. Általában is nagy hangsúlyt kapnak a show-elemek. Az előadások során (a Harangozó-féle feldolgozásban a Győri Balett művészei mellett a Moszkvai Bolsoj Balett szólistái is fellépnek) a balettet akrobatikus mozgásokkal és cirkuszi produkciókkal ötvözik.
A Diótörő-rendezések többsége közhelyes: a darab elején a néző XIX. század végi polgári otthonba csöppen. A hatalmas karácsonyfa alatt összesereglett fiúk az ajándékba kapott kardokkal, csákókkal, a lányok a babákkal játszanak, majd elkezdődik a bábjáték. Később ezek, a történet során előkerült játékok elevenednek meg a főszereplő álmában, élükön a Diótörővel. Az újszerű feldolgozás arra is alkalmat ad, hogy a rendezők leporolják a darabot, és megtisztítsák a több mint száz évvel korábbi ősbemutató óta rárakódott sémáktól. „A keretjáték modernizálásával ugyanazt a hatást szeretném elérni, amelyet a darab alkotói annak idején a korabeli közönségüknél, amelynek tagjai számára a baba vagy a huszár jelentette a menő karácsonyi ajándékot” – mondja Harangozó. Nála a darab egy XXI. századi karácsonyi vendégséggel kezdődik, ahol a meghívott gyerekek mai mese- és játékfigurákkal – a Pókemberrel, Barbie-val és különféle robotokkal – játszanak. A főhős pedig egy videójátékba feledkezve lép át abba az álomvilága, amelyben Diótörő herceg csatába száll Egér királlyal.
Az annak idején lendületesnek és cselekménydúsnak számító Diótörő tempóján is változtat a rendhagyó felfogású aréna-előadás. Ahol az eredeti darabban különböző népcsoportok adják elő a táncaikat, és a történet mai gyerekek szemével nézve túlságosan lefékeződik, pörgős betétek tartják ébren a nézők figyelmét. A spanyolok bemutatkozása hatalmas flamencotáncba torkollik, a kínaiak zsonglőrködnek. Harangozó szerint ezekkel az elemekkel nem merészkedett messzebbre, mint amikor egy klasszikus színdarabot újrafordítanak, és mai szóhasználattal adnak elő. A különbség annyi, hogy ő mindezt a balett formanyelvével, a látvány és a mozgás megújításával teszi.
