szerző:
Lichter Péter
Tetszett a cikk?

A Kaliforniai álom élénk színekben pompázó, limonádéillatú világa csak az egyik arca az Álomgyár otthonának: az elmúlt évtizedekben bőven találkozhattunk Los Angeles szürreális, kapzsi, magányos oldalával is. Tarantino szokatlanul realista, Polanski velejéig korrupt, a Coen tesók klausztrofób mesét álmodtak a városról, miközben Ryan Gosling kaszkadőrként, Tom Cruise bérgyilkosként, Kevin Spacey pedig nyomozóként szelte át a várost.

Drive (2011)

Az elmúlt néhány évben egy dán rendező forgatta le a legesszenciálisabb LA-filmeket: Nicolas Winding Refn Drive-ja és a tavaly bemutatott Neon démon remekül adta vissza a város hangulatát. A kultikus rajongással szeretett Drive egy mellékállásban gengszter-sofőrködő kaszkadőrről szól, aki belekeveredik egy súlyos ügybe.

Refn és Ryan Gosling nagy egymásra találásának dokumentuma a Drive: a rendező érzékeny stílusjegyei és a színész faarca tökéletes vegyületet alkottak. Az utóbbi évekből ez a film tudta a legjobban visszaadni a Los Angelest körbelengő magányt, ami a spagettiszerű sztrádalehajtókból és az üres parkolókból árad.

Magnólia (1999)

Paul Thomas Anderson a kortárs amerikai film legnagyobb Kalifornia-kutatója: lényegében minden filmje az Államok nyugati partján játszódik, annak történelmét, hangulatát és ellentmondásait dolgozzák fel. A legambiciózusabb munkája a huszonkilenc éves korában forgatott Magnólia, amelyben Los Angeles magányos lakóiról szőtt egy három órán keresztül hömpölygő tablót.

Ebben az aprólékosan kidolgozott, keserédes hangulatú filmben felbukkan egy öntetszelgő csajozási szakértő, egy szerelmes rendőr és egy még szerelmesebb egykori csodagyerek, aki egy villámcsapás következtében elvesztette a híres műveltségét. Mindezt egy váratlan békazivatar fogja közre – és Anderson zsenialitását az is bizonyítja, hogy az sem zavar, amikor a szereplők hirtelen énekelni kezdenek.

A játékos (The Player, 1992)

Paul Thomas Andersont a kétezres évek elején Robert Altman legtehetségesebb követőjének tekintették – azóta persze már vagy háromszor kinőtte ezt a skatulyát. Altman, aki a hatvanas években tévérendezőként, majd néhány évvel később felkapott hollywoodi auteurként volt elismert, a nyolcvanas években komoly alkotói válságban szenvedett.

Ám a kilencvenes években, hetvenévesen másodvirágzását élte, egy olyan filmmel nyitott, amely a hollywoodi stúdiók színfalai mögött tevékenykedő egoista és önmagukba szerelmes filmesek világába vezetett. A játékos főszereplője, Tim Robbins soha nem volt ennyire vicces és hiteles, mint a narcisztikus és paranoid producer szerepében.

Collateral – A halál záloga (2004)

Michael Mann is Los Angeles nagy krónikásai közé tartozik, ő általában a bűnügyi zsáner keretében mesél az egymillió faluból álló metropoliszról, amelyről általában a filmjein keresztül az a benyomásunk, mintha nem is emberek, hanem autók laknák.

A Szemtől szemben mellett a kevésbé kultikus, de egyáltalán nem rossz Collateral az a film Mann életművéből, amely a város hangulatát zseniálisan meg tudja ragadni. Az egész film egyetlenegy éjszaka játszódik, egy bérgyilkos és egy taxisofőr feszült találkozását meséli el, tele izzó neontükröződésekkel, éjszakai fényekben úszó parkolókkal és autópályák végtelen hálózatával.

Mulholland Drive (2001)

Az amerikai szürrealista műfaji film nagymesterét többször is megihlette már Kalifornia gyakran teljesen abszurd miliője, amelyben a csillogás glamúros cukormázát észrevétlenül mérgezi meg az emberi gyarlóság és kicsinyesség keserű anyaga.

A Mulholland Drive a várost átszövő álomszerűséget teszi főszereplővé, David Lynch filmjében egy idő után a történet teljesen feloldódik az újabb és újabb rendezői bűvös dobozok forgatagában, de bennünket, nézőket ez nem is feltétlenül zavar, hiszen a filmnek olyan utánozhatatlanul erős az atmoszférája, hogy megnézése után már egy egyszerű parkolón se tudunk szorongás nélkül végigsétálni.

Hollywoodi lidércnyomás (Barton Fink, 1991)

A Coen testvérek is többször lerótták már tiszteletüket a városnak, az első ódájuk viszont egészen keserűre sikeredett: Barton Fink című zseniálisan kafkai filmjük a hollywoodi stúdiórendszer klausztrofób őrületéről mesél. A Coenek filmje azért is olyan zsigerien átélhető, mert saját tapasztalatukból táplálkoztak a forgatókönyv megírásakor: az Arizonai ördögfióka című vígjátékuk forgatása olyan rossz tapasztalat volt, hogy lényegében terápiás okokból is kezdtek neki a Barton Fink szatírájának.

A film majdnem teljes egészében egy hotelszobában játszódik, a harmincas évek Los Angeleséből alig látunk valamit, de abban a szakadt tapétájú, a forróságban szép csöndben olvadozó hotelben mégis valahogy ott van az egész város minden nyomora.

Sampon (Shampoo, 1975)

Hal Ashby a hetvenes években menővé váló Új Hollywood-generációjának egy kevésbé ismert rendezője volt, persze ettől még filmjei rendre zseniálisak: a Hazatérés és a Harold és Maude abszolút klasszikusoknak számítanak. A Sampon volt Ashby legnagyobb kasszasikere, annak ellenére, hogy a limonádéjelleg csak első pillantásra jellemző a filmre.

A Warren Beatty főszereplésével készült film egy nőfaló fodrász huszonnégy órás kálváriáját meséli el, egészen pontosan Richard Nixon megválasztásának előestéjén. A film meglepő lassúsága ellenére ma is jól működik, Beatty csuklóból hozza a kisfiús hülyegyerek karakterét, aki különböző gazdag nők között pattog magatehetetlen pingponglabdaként. Ashby filmjét amúgy a remek Kovács László fényképezte, aki Zsigmond Vilmos mellett az egyik legtöbbet foglalkoztatott operatőr volt a hetvenes évek Hollywoodjában.

Szigorúan bizalmas (L.A. Confidential, 1997)

A tavaly elhunyt Curtis Hanson legjobban sikerült filmje ez a bűnbe és árulásba mélyen belemártott neo-noir. A Szigorúan bizalmast ráadásul nemcsak remek feszültséggel és akciókkal, hanem olyan szereplőgárdával is telepakolták, amit ritkán látni bűnügyi filmben.

Kevin Spacey, Guy Pearce, Russel Crowe, Kim Basinger és Danny DeVito remekelnek Hanson filmjében, ami tökéletesen idézi meg az ötvenes évek cinikusabb és realistább bűnfilmjeit. Los Angeles itt nem glamúros-limonádés arcát mutatja, hanem azt a mocskos korrupciót és kilátástalanságot, amelybe csak a legelszántabb zsaruk voltak képesek alászállni.

Jackie Brown (1997)

Tarantino talán leggyorsabban elfeledett munkája: a Ponyvaregény világszenzációja után olyan túlzott elvárás nehezedett a gyorsbeszédű rendezőzsenire, aminek lehetetlenség lett volna megfelelni. Amúgy a harmadik filmje a maga kisrealista, lassan hömpölygő módján talán még az első két remekművön is túl tudott tenni: a Jackie Brown kevesebb verbális petárdát és narratív poént vonultat fel, mint a Ponyvaregény, viszont sokkal személyesebb és a maga tarantinós módján olyan visszafogott, hogy még lírainak is lehetne helyenként nevezni.

A Jackie Brown azért is különleges Tarantino pályáján, mert itt nem a saját agymenése után ment, hanem egy regényklasszikus vonalvezetése szerint kellett írnia: Elmore Leonard Rum Punch című regénye alapján készült a film.

Kínai negyed (Chinatown, 1974)

A legendás forgatókönyvíró Robert Towne és a lengyel származású rendezőzseni, Roman Polanski együttműködéséből született a hetvenes évek bűnfilmjeinek egyik legfontosabb darabja: a film egy rámenős magánnyomozó szövevényes történetét meséli el, amely egy egészen szimpla megcsalási ügyként indul, de végül a Los Angeles-i felső tízezer ingatlanpanamákkal és vérfertőzéssel kibélelt mocskos világáig ér.

A Kínai negyed a hetvenes évek nagy amerikai kiábrándulásának egyik legjobban sikerült lenyomata lett, a cinizmus és a kilástalanság ritkán hatott át ennyire hollywoodi filmet.

A Prizma szerzőinek a hvg.hu-n megjelent legutóbbi írásai

Kultúra – frissen, első kézből. Kövesse a HVG Kult Facebook-oldalát!

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Engedélyezte az Egyesült Államok gyógyszerhatósága a Johnson and Johnson vakcináját

Engedélyezte az Egyesült Államok gyógyszerhatósága a Johnson and Johnson vakcináját

Szijjártó: Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre

Szijjártó: Rövidesen elindul az eddigi legnagyobb orosz oltóanyag-szállítmány Budapestre

Egy sajátos szabály miatt küldtek ki magasabb összegű gépjárműadó-csekket az autósoknak

Egy sajátos szabály miatt küldtek ki magasabb összegű gépjárműadó-csekket az autósoknak