Ahogy Dohnányi Ernő Szálasi Ferenc meghívásának tett eleget, és a filmkamerák előtt fogott kezet a nemzetvezetővel 1944 őszén, úgy a pályatárs Kodály Zoltán – Szekfű Gyulával közösen – a nemzetmentő Ideiglenes Nemzeti Kormánnyal együtt vett részt Vorosilov marsall, a Szövetséges Ellenőrző Bizottság elnöke első fogadásán 1945 májusában. Ekkor még a korábban Amerikába menekült Bartók Béla volt az első számú értelmiségi Magyarországon, de nem sokkal később (1945. szeptember 26-án) bekövetkezett halála után ezt a pozíciót Kodály Zoltán örökölte, és mint kiemelkedő közéleti szereplő lett „utóda” a nemzetgyűlésben.

Ezt a helyet Kodály számára – Szent-Györgyi Alberthez hasonlóan – világhíre tette vitán felülivé, és miután Szent-Györgyi Albert 1947-ben emigrált, Kodály egyedül maradt. Világhírét mi sem mutatja jobban, mint a békekötés idején, 1946-ban tartott őszi nemzetközi körútja, amelynek állomása volt Nagy-Britannia, az Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió. Ezt 1948-ban követte egy angliai és svédországi útja.

Több nemzetközi jelentőséggel bíró tisztsége mutatta, hogy nem kizárólag zenei vonatkozású szerepet vitt, hanem utazó nagykövete és az értelmiséget reprezentáló személyisége volt hazájának. Elnöke volt a Magyar–Szovjet Művelődési Társaság zenei szakosztályának, a Magyar–Román és a Magyar–Angol Társaságnak; találkozott Julian Huxley biológussal, az UNESCO vezetőjével. 1948 végén a nemzetközi Bartók-verseny zsűrijének vezetője volt, majd 1949-ben a magyar Chopin-bizottság elnöke.
Több értelmiségi nyilatkozatot is aláírt; a békekötés előtt a Magyar Művészeti Tanács kiáltvánnyal fordult a békekonferenciához, amit ő olvasott fel a rádióban 1946 szeptemberében, amelyben az értelmiség legjobbjainak háborúellenes magatartásáról beszélt, akik minden erejükkel tiltakoztak a gyilkosságok ellen, valamint arról, hogy sok magyar értelmiségi az új demokrácia oldalán áll. Békejobbot nyújtottak Románia felé is.

Kodály már 1945 elején, Budapest ostroma után a magyar demokrácia mellé állt, minden pártpolitikai elköteleződés nélkül. Az 1945. április 13-án megalakult Magyar Zeneművészek Szabadszervezetének elnöke lett. Maga vezényelte a Psalmus Hungaricust egy Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékére rendezett operaházi esten 1945 júniusában. 1945 augusztusában sebesült jugoszláv partizánok előtt tartott népzenei koncertet, 1946 júniusában megjelent a munkásénekkarok versenyén is.
Az értelmiség bizalommal fordult Kodály felé: 1946 júliusában a Magyar Tudományos Akadémia tisztújító közgyűlése egyhangúan őt választotta meg elnökének. A demokratikus köztársaság vezetői is szövetségesüknek tekintették. A Nemzeti Főtanács a Magyar Művészeti Tanács elnökévé nevezte ki már 1945. január 15-én. 1946-ban március 15-ét a Háry János című daljátékának bemutatójával ünnepelték az Operaházban.

Wikipedia

Elismerések sorozatával honorálták magatartását. 1947. április 4-e alkalmából megkapta a Szabadság Érdemrendet. 65 évesen Kecskemét díszpolgárává választották. Kodály díszhangversenyt adott a Székesfővárosi Zenekar tiszteletére, ahol a miniszterelnök és a kultuszminiszter is megjelent, továbbá a Magyar Érdemrend nagykeresztje a csillaggal kitüntetést adományozták neki. A harmadik kitüntetése a Kossuth-díj első fokozata volt 1948. március 15-e alkalmából. Ehhez járult, hogy az ünnepi díszelőadáson mutatták be Balázs Bélával közösen szerzett négyfelvonásos daljátékát, a Czinka Pannát a Nemzeti Színházban. Kodály elérte közéleti pályájának csúcsát.

1948 vége aztán zeneoktatási módszere megvalósulásának lehetőségét villantotta fel számára. Létrejött a Bartók Béla Szövetség az ország valamennyi énekkarának és nem hivatalos zenekarának szervezete, amely 600 férfi, női és vegyeskart, 600 ifjúsági énekkart, 200 zenekart, összesen 60 000 embert tömörített, így ezzel a kórusmuzsika szakszerű irányítása egy kézbe került. Egyben a zeneműkiadás és kottaellátás is az új szervezet hatásköre lett.

Tiszteletbeli elnöke Kodály Zoltán lett, és az ő tanítványai irányították a szervezetet. 1949. október 11-én a Magyar Zeneművészeti Szövetség díszelnökének is megválasztották. Eközben a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának 1948. február 10-i zenei határozata olyan zeneszerzőket vádolt meg formalizmussal és kozmopolitizmussal, mint Sosztakovics, Prokofjev és Hacsaturján; és a klasszikus hagyományon, a népzenén, a vokális műfajokon alapuló zenei életet, a néppel kapcsolatot tartó követelményeket fogalmazott meg. Ez is Kodály művészete és pedagógiai elmélete számára biztosított zöld utat.

Ráadásul sikerült Bartók Béla művészetének egy részét is átmenteni, ahogy ezt Mihály András, az operaház „főtitkára” megfogalmazta a Szabad Népben a tézis – antitézis – szintézis hármas felhasználásával. Eszerint Bartók klasszikus népi gyökerű életműve a haladó művész harcát mutatja be a burzsoázia zavarossága és talajtalansága ellen. Az eszmény a tömegdal, amely népszerűvé teszi a tömegek között a művészetet. Ettől idegen a németes, indulószerű zene és az amerikai jazz, amely tánciskolákban lopta be magát a gyanútlan fiatalok fülébe. A tömegdal – zárta a fejtegetését Mihály – viszont kapcsolódik a szovjet zenéhez, amely népi gyökerű és hajlékonyan kezelt rövidségében is nagyvonalú zenét nyújt.
Kodály Zoltánnak tehát a hatalomtól való távolságtartásával, szuverenitásának megőrzésével sikerült zenepedagógiai programját nem egyszerűen átmentenie, hanem megvalósítania az ötvenes években.

A szerző a Politikatörténeti Intézet munkatársa.