szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Laboratory Group ügynökség rövidfilmjében „a sokszínűséget, a kapcsolatok, gondolatok, látásmódok sokféleségét” szeretnék megmutatni. Íme.

„Az alapszándékunk az volt, hogy kiálljunk az egyenlő bánásmód eszménye mellett, ami a Pride esetében az LMBTQ közösséget megillető jogokról szól. Értéknek tekintjük a sokszínűséget, a kapcsolatok, gondolatok, látásmódok sokféleségét, hiszen a kreatív szakmában ez az új és egymást inspiráló ötletek alapja. Nyitottnak lenni az eltérő szociális és kulturális háttérre, tulajdonságokra és gondolkodásra a fejlődésünk motorja” – meséli Haszon Sándor, a Laboratory Group kreatívigazgatója, "Látjuk viszont, hogy ez a nyitottság még sokakból hiányzik. Sőt, az elutasítás van, hogy hangos gyűlölet formájában jelenik meg. Ennek úgy gondoljuk, hogy egyik oka a félelem az eltérőtől, a másik a lustaság a megismerésre. Inkább címkéket aggatnak egymásra a külsőségek alapján, amiket aztán elutasíthatnak. Ha a különbözőség elfogadása nehézségekbe ütközik, akkor talán az elsőre nem látható hasonlóság felismerése segíthet. Ezért úgy döntöttünk, hogy segítünk láthatóvá tenni azt, ami közös bennünk.”

A film készítői, akik a videót „személyes ügyként kezelték”, forgattak a Pride felvonulói és az „ellentüntetők között” is, hiszen a céljuk az volt, hogy megmutassák az érem mindkét oldalát. „Magunk csináltunk mindent. Legyártattuk a rengeteg kitűzőt, két csapatra osztódtunk, mindkettőben voltak, akik osztották a jelvényeket, és voltak, akik telefonokkal videóztak. Az egyik csapat a kordonon belül, a másik kívül, a tüntetők között. Közben folyamatosan hívogattuk egymást.

Megkérdeztük tőlük, mik voltak a leghúzósabb pillanatok, hogy volt-e, amikor veszélyben érezték magukat. „Óriási különbség volt bent és kint. Belül nagyon felemelő volt, az arcokon mosolyt lehetett látni. Nagyon jó érzés ám “apa vagyok” feliratú jelvénnyel a pólódon egy seregnyi apának osztogatni ugyanilyet! A kinti meló viszont megviselt minket. Én személy szerint veszélyben nem éreztem magam, de nagyon kellemetlen volt azt látnom, hogy azt gondolják rólam, hogy “elvtársuk" vagyok. Próbáltunk arra koncentrálni, hogy ők is magyarok, apák, anyák, hívők, mint mi. Csak ők a bentiekben nem látják ugyanezt.”

És persze az is kérdés, hogy mik a film elkészítésének tanulságai? „Egyikünk sem gondolta, hogy a kitűzők és a film hatására megszűnnek az ellentétek és a szélsőséges vélemények” – mondja Haszon Sándor. „Az én számomra viszont az a személyes tapasztalat, amit a tüntetők között eltöltött idő alatt szereztem, megerősít a film releváns voltában. Ugyanis mindenki elfogadó, közvetlen és közlékeny volt velünk úgy, hogy azt látta a ruháinkon lévő kitűzőkön, azt érezte, hasonlóak vagyunk valamiben. Az akciónk és a filmünk célja az volt, hogy legyenek, akik a hatására legalább egy pillanatra éreznek valami hasonlót.”

És akkor, íme a film:

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!