Müller Péter Sziáminak elküldtünk néhány fotót a Capa Központban augusztus végéig látogatható Sziget 25 – fesztiváltörténelem képekben című kiállításról, és arra kértük, írja le, ami először eszébe jut róluk.

 

Nézem a képeket.

Az első stage-diving. Az jut róluk eszembe. Nevezzük inkább kísérletnek... Hihetetlen mennyiségű ember a nagyszínpadnál, vége a bulinak, már csak a Száz bolha van tartalékban ráadásnak. Magabiztosan és mindenre elszántan levetem magam közéjük. Úristen! Annyira szeretnek és tisztelnek, hogy előzékenyen kettényílik a tömeg, utat engedve a zuhanásomnak. Tizedmásodpercek, amíg azt érzem, nem lesz jó vége. Hasmánt torpanok meg a kezükben, kb. 3 centire a talajtól. A bizalom jegyében. Ahogy az egész egy hét együttlét. Mindenki megkönnyebbülten röhög, én is. Visszatolnak a színpadra, lemegy a ráadás. Ez volt az első komolyabb tesiórám a Világegyetemen. Aztán akadt durvább is. Kéz- és lábtörést! – hangzott pár évvel később az őszinte biztatás. Be is jött.

Elkészül az első Sziget-klip. A refrének angol rock and roll-szlogenek, a verzék helyén a zenére a jelenlevők olyan szavakat mondanak, amiket szerintük mindenhol a világon értenek az emberek.

 

25 év után, az AndFriends koncertjén, a KOBUCI-beli Világegyetemista Bálon jelentettük be, hogy folytatjuk a gyűjtést, várjuk is a szerintetek mindenhol érthető szavakat erre a címre, ebből készül majd az új Világegyetemista dal – lehettek társszerzők.

Azért Müller Péter Sziámi AndFriends az új (lassan 4 éves) zenekar, mert a Szigetzáró koncertet ezen a címen játsszuk már vagy egy évtizede, jó ötletnek tűnt a névadás, az is, csak nem könnyű megtanulni – pláne evvel az összetartó helyesírással.

Egyszer csak rájövök, hogy egy hétig senki nem néz TV-t az egész Szigeten. Kivétel az akkor még irodául és stábszállásul szolgáló Honvéd büfé, ahol Ani a világ legjobb fasírtját tudja. Azóta is minden évben bejárok, betolok legalább két megtermett húspogácsát a verhetetlen kovászos uborkával, friss zsömlével, hideg sörrel. Ugyanolyan. Lassan már csak ez. Meg az első évben kitalált házasságkötő sátor, amiből más fesztiválokon is divatcikk lett.

A Sziget átváltozása látványos és lenyűgöző. Hippy giga-házibuliból, jégkunyhóépítésből, a Sziámi nyaralások résztvevőivel közös szemétszedésből, Király Tamás fashion show-jából mára minden évben efemer világváros nő ki. És visszajön az eredeti szlogen: Kell egy hét együttlét! Szabad köztársasági reformfeeling. Együtt nőttünk fel, ma is otthon érzem magam. Európa legjobb nagyfesztiválján, ami az én gyerekem is.

A Sziget Rulez! című könyvben azt írják, a dalaimból nőtt ki a Sziget. Dehogyis. Vagy talán egy kicsit, a csírázásig. Az is nagy dolog azért, büszke vagyok rá. Igazából Gerendai Karcsi, Takács Gábor, Lobenwein Noresz, Füli, Tóth Tibi, a drága Dan Panaitescu és a többi kiváló kolléga elszánt és hozzáértő munkájától lett az, ami. Örülök, hogy segíthettem, és hogy ma is Sziget a bejegyzett munkahelyem.

 

 

Utálom, ha szidják az anyámat, én se teszek ilyet. Csak egyszer örültem neki. Az első Sziget végén, a törmelékeken és szeméthegyeken hordozva tekintetünket Gerendai Karcsival végignéztünk a csatatéren – győzelmünk és rettenetes eladósodásunk biztos tudatában. Üresnek hittük.

Ám ekkor egy bokorból előugrott néhány spicces fiatal, és üvöltve elküldtek az anyukámba, majd, ugyancsak üvöltve meg is indokolták: "Azt persze nem tudod megmondani, Müller, hogy most micsináljunk ötvenegy hétig!?"

– Ugyanezt – jött a számra. – Peace, flowers, freedom, happiness.  

Gyertek a záróbulira, eljátsszuk nektek a Világegyetemistát az AndFriendsszel.