| Presser Gábor zeneszerző, zongorista |
„Az embernek tudnia kell magát elhelyezni – legalább a saját játszóasztalán. A világon a legjobb dolog dalokat írni, azokkal szöszölni” – mondja a hangszerekkel és hangrögzítőkkel teli dolgozószobájában a hetvenedik évében járó „zenemasiniszta”. Szülei baromfiárusok voltak a Klauzál téri vásárcsarnokban. „A téli szezonban meg az ünnepeken házhoz vittem a vevőknek az árut.” Négyévesen ült először zongorához. „Az unokanővéremet kísértem el a zongoratanár nénihez. Olyan érzés volt, mintha a játszóházba mennék.” A Kertész utcai általános iskolába járt, aztán felvették a Zeneakadémia gyakorlóiskolájába. Antal Imre növendéke is volt, aki megjósolta, hogy nagy művész lesz belőle. A Kapás utcai tánciskolába zongorakísérőnek szegődött órabérért, „amíg a konziban rá nem jöttek”. Tizenhét éves volt, amikor első szerzeményét bemutatta Verebes István színtársulata. „Állandóan Beatlest hallgattam, dalokat írtam. Egy új világ megismerése vonzott.” 1968 és 1971 között az Omega főzeneszerzője és orgonistája volt, majd „a nagyobb kísérletezés lehetőségét keresve” megalapította a Locomotív GT zenekart az Omegából szintén kivált Laux Józseffel, valamint Frenreisz Károllyal és Barta Tamással. A magyar popélet egyik legnagyobb hatású bandája Somló Tamás – Karácsony János – Solti János – Presser Gábor felállásban nyerte el végső formáját. A Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabbal megteremtette a hazai rockmusical műfaját. Több mint negyven filmhez írt zenét, balettek, rádiós mesejátékok, szólólemezek, dalszövegek szerzője, legújabban a padödős Falusi Mariann-nal koncertezik. Budapesten, párkapcsolatban él. Hobbija az olvasás: „Nagy lemaradásban vagyok, tornyosulnak az asztalomon az el nem olvasott könyvek.” |
Abban a házban nőtt fel, ahol Seress Rezső zeneszerző is lakott. Melyikük élvezte jobban a másik zongorajátékát?
A plafon választott el minket egymástól Seressel – meg egy világ. Állandóan a Szomorú vasárnap felvételeit hallgatta a földkerekség különböző tájairól. Minden áldott délután ugyanazt a dalt. Talán ezért énekeltem el később a Szomorú vasárnap egyik variációját, a Plafon-dalt Parti Nagy Lajos zseniális szövegével.
Mihály Tamás térítette el a komolyzenei útról, amikor elhívta az Omegába billentyűsnek és szerzőnek. A csapatjátékos énje már akkor erősebbnek bizonyult a szólistáénál?
Nagyon könnyen képbe helyeztem magam már tizenévesen: láttam, mennyivel előbbre tartanak zongoristaként gyerekkori barátaim, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső és Schiff András. Tátott szájjal hallgattam a játékukat. Tudomásul kellett vennem, hogy ez nem az a pálya, amit nekem füvesítenek. Koncertzongorista helyett akkor zongorakísérő akartam lenni. Gyönyörűséges szakma. És csapatjáték – kicsiben.
Reviczky Zsolt
Az LGT-vel a Beatles stúdiójában, az Abbey Roadon dolgozhattak, a Rolling Stones producerével készítették angol nyelvű lemezüket, Amerikában turnéztak, filmzeneszerzőnek hívták Los Angelesbe. Utólag nem bánta meg, hogy nem maradt kint?
Nem, bár Amerika végigkísértette az életünket, és ma sem enged a szorításból. Jelenleg A padlással foglalkozik az egyik amerikai produkciós iroda. De 1974-ben a bandahűség mellett az is visszatartott, hogy a szocializmusban a nyugati szerződésnek súlyos törvényi feltételei voltak. A munkaügyi, a kulturális minisztérium és az Interkoncert után csak negyedikként írhattam volna alá. Amikor ezt elmondtam a filmeseknek, akik felkerestek a Los Angeles-i stúdióban, ahol épp az LGT-vel dolgoztunk, kissé alábbhagyott az érdeklődésük.
A vasfüggöny mögötti korszakban a hatalommal való ütközéseket a lemezkiadón keresztül tapasztalták meg, betiltott dalcímek, lemezek révén. Sokat kellett harcolnia?
Miután kénytelen voltam átvenni a zenekarvezetői szerepet az LGT-nél, harcoltam, ahogy tudtam, de a hatalommal még a mi szintünkön sem tudtam jól kijönni. A lemezgyár és az Interkoncert vezérkarával csúnyán akadozott a viszonyunk. Az akkori lehetőségekhez képest simulékonykodni, ajándékozgatni, finoman haverkodni kellett volna. Kezelhetetlen palinak könyveltek el. Sőt anno a lemezgyár egy kommünikében rólam – a saját művészükről – azt jelentette meg, hogy a sajtóval goromba vagyok, és utálom. Még negyven év után is ez a hírem a médiában.
Voltak sikertelen vállalkozásai is? A Magyar Dal Napjának befulladását annak tekinti?
A Magyar Dal Napja gyönyörű kudarc, azzal együtt, hogy talán még nincs is lefutva, és valaki felveszi a fonalat. Azt hittem, országos üggyé válhat, hogy az év adott napján minden a magyar dalokról szólhat. Tévedtem. Be kellett látnom, hogy évi egy napot nem lehet üggyé nyilvánítani, csak államilag. Azt meg ne!
Hogyan sikerült elérnie, hogy ne váljon „udvari” zenésszé? Egyik kurzus sem kísértette meg?
Nem, a pályámnak ez a része elég szerencsésen alakult, senkinek sem voltam se kutyakölyke, se csicskása. És ez már ötven éve így van.
Négyéves huzavona után sikerült peren kívül megállapodnia Kanye West rapsztárral a Gyöngyhajú lány egyik részletének a felhasználásáért. Békülékeny természet, vagy azért őriz magában haragot, sértettséget?
Sokszor kerülök csattanásos helyzetekbe, úgy látszik, vonzom ezeket. Sokan hepciásnak tartanak, mert kiállok az igazamért. Alapvetően a megbékélés híve vagyok, de persze hordozok sérelmeket. Nem vagyok jó színész. Nem tudom elhallgatni, ha valami bajom van, mosolyogni arra, akit nem szeretek. Minden az arcomra van írva.
Reviczky Zsolt
Habozás nélkül elvállalta, hogy zsűritag lesz a Megasztárban, vagy azért le kellett küzdenie magában a média sztárcsináló szerepével kapcsolatos ellenérzéseit?
Amikor én részt vettem a Megasztárban, még erős volt a tehetségkutatói vonal. Az azért elég jó, hogy például egy Oláh Ibolya vagy Tóth Vera, netán Rúzsa Magdi előkerült a semmiből, nem?
Egyik dalának szövegével élve: „Aki szakállal hordja a szemüveget, biztos nagy tudósa a léleknek.” Az évek során begyűjtött sztárallűröket?
Itthon olyanokat is sztárnak hívunk, akik az egykori Zrínyi mozit se töltenék meg akciós jegyekkel. Én mégsem képzelem magam sztárnak. Zenész vagyok, rigolyás arra, hogy milyen munkát adok ki a kezem közül, a többi nem érdekel.
Világjáró nomád hírében áll, aki hónapokig barangol madár nem látta helyeken is. Milyen luxuskiadásai vannak, mi az, amire nem sajnálja a pénzt?
Ameddig bírom, vinném a hátizsákot. Nincsenek extra luxusigényeim, hangszereket gyűjtök, nem jachtokat. Azokra viszont sokat költök. Annyi pénzért, amennyiért a gitárosok már a gitár Stradivarijait vásárolhatják meg, ami majd az évek múlásával egyre többet ér, egy billentyűs jó esetben két évig „érvényes”, aktuális digitális csodát vehet meg. Innen nézve rossz hangszert választottam.
