Életének 90. évében meghalt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, a nemzet művésze. A halálhírről a család tájékoztatta az MTI-t.
Kányádi Sándor 1929-ben született a Hargita megyei Nagygalambfalván. Székelyudvarhelyre, előbb a református kollégiumba, majd a Római Katolikus Főgimnáziumba került; végül a román tannyelvű, fém- és villamosipari középiskolában érettségizett. Költői tehetségét Páskándi Géza fedezte fel, ő közölte az első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban 1950-ben. Az Utunk és a Dolgozó Nő szerkesztősége után, 1960-tól nyugdíjazásáig, 1990-ig a kolozsvári Napsugár című gyermeklap szerkesztője volt, miközben önálló versesköteteket is publikált.
Kányádi műveit több nyelvre lefordították. Életműsorozatát a Helikon kiadó adja ki 2007-től.
„A magyarországi líra vendégmunkása vagyok” – mondta magáról a több mint egy tucat hazai elismerés – például: Kossuth-díj, Utunk-díj, MSZOSZ-díj, Magyar Örökség-díj – mellett a bécsi Herder-díjjal és több romániai irodalmi kitüntetéssel elismert költő.
A Kaláka együttes számos versét megzenésítette – ITT gyűjtöttük össze ezek közül a kedvenceinket.
Kányádi Sándor: A vers az, amit mondani kell
Ezt válaszolta egyik találkozón egy falusi kisiskolás, amikor a tanítója sugallta kérdést, melynek veleje az lett volna, hogy mi a vers, ijedtemben – mint a háborús történetek katonája a még föl nem robbant gránátot –, ijedtemben visszadobtam: - Hát te mondd meg, szerinted: mi a vers? - A vers az – kapaszkodott tekintetembe bátorításért –, amit mondani kell. Derültség tarajlott végig a termen. Csak mi ketten álltunk megilletődve. Ő egy kicsit a bumerángtól szabadulás könnyebbségével, s hálásan is ugyanakkor, amiért nem nevettem ki. Én meg annak a súlya alatt, hogy ez a kisfiú kimondta, amit én régóta sejdítek, hiszek s el-elmondok, ha nem is ilyen egyszerűen. A vers az, amit mondani kell. Mintha valami távoli, az idők kezdetétől hirtelen ideért fuvallat legyintett volna meg. Mintha Homérosz riadt volna föl bóbiskolásából, s nyitotta volna rám fénnyel teli világtalan szemét. Mintha a Gutenberg óta könyvbe száműzött versek, poémák egyszerre mind hazaszabadultak, pódiumra, képernyőre álltak volna, hangszalagon masírozva vagy hanglemezek körmeneteiben énekeltek volna. Mintha Petőfi Sándor ült volna be közénk. A vers az, amit mondani kell.
Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.