hvg.hu: Különleges filmkoncertet ígér október 9-ére a Müpába. Mire számíthat a hallgatóság?

Dubóczky Gergely: Friedrich Wilhelm Murnau Der letzte Mann című, 1924-ben készült némafilmjét az 1958-as Brüsszeli Világkiállításon a világ tizenkét legjobb filmje közé választották.  Hétköznapi történetet mesél el egy idős szállodai portásról, mégis számos tekintetben úttörő alkotás. A film rendezője a színészi játékra és a szereplők lelki motivációit közvetítő, a figurákat intim közelségben mutató képekre helyezte a hangsúlyt. A felújított változathoz a francia zeneszerző és zongoraművész, Karol Beffa új zenét komponált. A Müpában levetítjük a kópiát, és eljátsszuk a szerzeményt, amelyet zongora, orgona és vonósok szólaltatnak meg − Magyarországon először.

hvg.hu: Hogyan találta meg a mű?

D. G.: A CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiváltól kaptam a megtisztelő felkérést a mű bemutatására. Tudták, hogy érdekelnek a némafilmek, mert néhány éve az Óbudai Danubia Zenekerral csináltam már egy ilyen produkciót. Akkor Carl Theodor Dreyer Jeanne  D’Arc szenvedései című világhírű némafilmjét vetítettük le, amelyhez egy fiatal észt zeneszerző, Tõnu Kõrvits 2009-ben komponált művét adtuk elő.

hvg.hu: Miért izgatják a némafilmek?

D. G.: Egyrészt nagyszerű alkotások születtek a némafilmek korában, amelyeket érdemes látni, másrészt érdekel, hogy a filmek gondolatai, felvetései hogyan jelennek meg egy mai zeneszerző optikáján keresztül. Egy régi film kortárs zenével való párosítása különösen érdekes társítás. A film megítélésében, befogadásában, megértésében nagy szerepe van annak, hogy milyen zenét hall alatta az ember, és ezáltal tulajdonképpen alkotótárssá avanzsál a zeneszerző.

gergelyduboczky.com

hvg.hu: A zene annak idején is része volt a némafilmeknek, hiszen a mozikban zenei kísérettel mutatták be a filmeket.

D. G.: Általában nem szimfonikus zenekar játszotta a kísérőzenét, bár arra is volt példa. Sokszor improvizáltak, például Sosztakovics rengeteg filmet kísért le zongorán.

hvg.hu: A Müpa beli produkció csak egy a rengeteg projektje közül. Hogyan alakult ki, hogy sokféle, más-más jellegű dolgot csinál?

D. G.: Alapvetően olyan személyiség vagyok, akit nagyon sok minden érdekel, ezért is vonzódom a több művészeti ágat összekapcsoló alkotásokhoz, előadásokhoz. Bár a karmesterek sokszor specializálódnak egy-egy területre, én ezt túl szűknek érezném. Még a zenén belül is igyekszem a hagyományos repertoáron kívül eső művekkel foglalkozni, a képzőművészet, a színház, a tánc, a film pedig hihetetlenül inspiráló számomra.

hvg.hu: Azért hoz létre összművészeti produkciókat, mert egy koncerten önmagában már kevés a zene?

D. G.: Nem, dehogy! Egyszerűen arról van szó, hogy nagyon sokat lehet tanulni abból, hogyan közelít ugyanahhoz a kérdéskörhöz például egy festő, és hogyan egy zeneszerző. A Budapest Sound Collective-vel néhány éve megcsináltuk a Hét utolsó szó című produkciót, amelyben megmutattuk, hogyan gondolkodott ugyanarról a témáról Joseph Haydn zeneszerző,  Esterházy Péter író és Nádler István festő.

A zene semmiképp sem kevés, de a mai koncerthallgatót sokszor másképp kell megszólítani, mint ahogy azt akár csak pár évtizeddel ezelőtt tették. Viharos sebességgel változik a világ, újra kell definiálnunk a zenéhez való viszonyt.

hvg.hu: A mai közönségnek több impulzusra van szüksége?

D. G.: Nem vagyok az akcióhajhászás híve (amennyiben így értelmezzük a több impulzus kifejezést), de úgy gondolom, a muzsikusok felelőssége is, hogy a zene utat találjon a ma emberéhez, és ezt  progresszív műfajokkal lehet a legeredményesebben elérni. A társművészetek bevonásával lenyűgöző és hallatlanul inspiráló új dimenzió nyílik meg a hallgatóság számára. Természetesen létezik egyfajta ódzkodás az ismeretlentől, de az új gondolattársítások váratlansága megnyitja az utat a befogadás felé. Persze arra mindig ügyelni kell, hogy egyik művészeti ág se váljon a másik illusztrációjává.

Raffay Zsófia

hvg.hu: A Fesztiválzenekart mikor vezényelte először?

D. G.: 2014-ben belátogattam egy próbára, és Fischer Iván egyszer csak váratlanul a kezembe adta a pálcát, hogy vezényeljem a zenekart. Schubert Befejezetlen szimfóniája volt a mű.

hvg.hu: Akárcsak a mesékben.

D. G.: Tényleg meseszerű volt, rengeteget köszönhetek ennek a szerencsének és természetesen Ivánnak. A miénk egy gyakorlatban megtanulható szakma, könyvekből nem lehet elsajátítani. Annak, hogy igazán jó szakemberré váljon valaki, záloga, hogy egy tapasztalt mester mellett tölthessen valamennyi időt. Munka közben lehet ellesni a konkrét megoldásokat, amiket majd később az ember maga is alkalmaz. Iván elképesztő tudású karmester, nem véletlenül világhírű a zenekarépítő tevékenysége. Nagyon hálás vagyok neki, hogy különféle kihívások elé állított, tanulhattam és sok koncertlehetőséget kaptam tőle. Fontos, hogy az ember fel tudjon készülni minden helyzetre, gyors reakciói legyenek. A Fesztiválzenekarban pillanatok alatt megoldják a problémákat, kijavítják a hibákat.

hvg.hu: Van olyan munkája, amellyel maradéktalanul elégedett?

D. G.: Maradéktalanul szinte soha nem vagyok elégedett, de olyan hivatásom van, amit szeretek, és azt gondolom, érdemes csinálni. Sok más munka mellett például a Budapest Sound Collective kísérleti műhelye mindig új felfedezésekre ad lehetőséget, ennek lesz a következő állomása október 9-én a Müpában.