Morricone általában már a forgatások megkezdése előtt megírja a filmek zenéit, mint a hvg.hu-nak korábban mondta, „a vizuális inspirációt szolgálja, ha a rendező előre megkomponált motívumokból válogathat, amelyek segítik őt a zene kifejező erejének megértésében”.

Akik eddig vele dolgoztak, azt állítják, hogy precizitása már szinte matematikai pontosságú, öntudatos, lelkiismeretes művész, és a keverőszobában ugyanúgy otthon van, mint a karmesteri porondon.

1928. november 10-én született Rómában. Először 1964-ben Sergio Leone kérte fel Egy maréknyi dollárért című alkotásához, hogy néhány betétdalnak készítse el a hangszerelését. Tehetségére hamar felfigyeltek, mert olyan hagyományostól eltérő hangszereket alkalmazott, mint amilyen a harmonika, a harang vagy az elektromos gitár.

Sorra kapta a megbízásokat, bár pályája kezdetén elsősorban westernfilm-zeneszerzőként jegyezték meg nevét (egyik leghíresebb filmzenéjét az 1968-as Leone-rendezéshez, a Volt egyszer egy Vadnyugat című filmklasszikushoz készítette), számos más műfajban is maradandót alkotott a vígjátéktól a romantikus filmeken át a horrorokig.

Ismertebb filmzenéi: Egy maréknyi dollárért, Pár dollárral többért, A Jó, a Rossz és a Csúf, Volt egyszer egy Vadnyugat, A profi, Volt egyszer egy Amerika, Polip, A misszió, Aki legyőzte Al Caponét, Az óceánjáró zongorista legendája, A lator. Életműdíja mellett az Oscart is egy western, Tarantino Aljas nyolcasa hozta meg számára.

Koltai Lajos operatőrrel háromszor dolgozott együtt: a Maléna, Az óceánjáró zongorista legendája és a Sorstalanság c. filmek felvételekor, utóbbi zenéjét a Magyar Rádió 22-es stúdiójában vették fel.

Morricone a komponálás mellett mindmáig járja a világot, és saját műveit élőben vezényli. Jövő január 23-án is újabb koncertet ad Budapesten a Papp László Sportarénában. Ez csupán azért érdekes, mert tavaly októberi koncertjét (amiről itt írtunk) az „Utoljára Magyarországon Ennio Morricone!” plakátszöveggel reklámozták (a zeneszerző valóban arról beszélt, hogy visszavonul a turné után).

„Amíg a színházak, koncerttermek, sportarénák közönsége kíváncsi a zenémre, addig nem mondok le saját műveim vezényléséről. Akkor sem, ha manapság, a fizikai állapotom miatt, nagy erőfeszítést igényel a színpadi munka. A programot mindig művészi és érzelmi kritériumok alapján alakítom ki. Mondhatni, konszenzusban a közönséggel, amely leginkább az ismert és népszerű filmzenéimre fogékony. Tiszteletben tartom ezt az igényt, de emellett persze mindig beleviszek valami újdonságot a koncertjeimbe, olyan műveket is bemutatok, amelyeken éppen dolgozom” – mondta korábban a mester a hvg.hu-nak.

Hogy meddig? „Az én koromban már azt kell mondanom, hogy fogalmam sincs, mit hoz az élet. Nem tudok olvasni a jövőben. Ha rajtam múlik, addig veszem kezembe a karmesteri pálcát, ameddig élek.”