Banki csalás áldozata lett, és úgy érzi, nem hibázott? Varga Mihály öt csapása segít önnek. Vagy nem
Elkésett, tüneti, de látványos az MNB öt csapása, amelyekkel a bankok rovására ütne a kiberkalózokon. Az ügyfeleket továbbra is érheti kár.
Egy csepp vér vagy egy szem búza nagyjából ugyanaz, mint egy vércsepp vagy egy búzaszem, és egy csapat gyerek lényegében nem más, mint egy gyerekcsapat. De ha a sort folytatva beszélhetünk egy pohár borról, miért nincs mégsem borpohár? Ha viszont borospoharat mondunk, miért nem mondhatunk búzásszemet? Ez bizony további nyelvészeti kutatások után kiált. De az érdekesen viselkedő szavak leírása már megtörtént, és ez önmagában is újdonság.
Nem úgy újdonság, mint például az, hogy az új helyesírás szerint az e-mail már írható ímélként is, hanem úgy, hogy a magyar nyelv egyik-másik, évszázadok óta használt szerkezetének tudományos leírása mindeddig alig történt meg. Most lett rá szükség és hely, mert most jelenik meg az eddigi legnagyobb magyar nyelvtan. A tervezett kilenc kötetből a főnevekkel alkotott szerkezetekről szóló első kettő – összesen 1257 oldalon – nemrég került az érdeklődők kezébe és (ingyen letölthetően) az internetre, a továbbiak a következő években várhatók.
Nagy nemzetközi vállalkozás része ez: Comprehensive Grammar Resources (Átfogó nyelvtani források) címmel a holland Amsterdam University Press kiadó olyan (angol nyelvű) sorozatot indított, amelynek segítségével összehasonlítható, melyik nyelvben mit hogyan fejeznek ki. Ez igen hasznos: a nyelvészek nem fognak úgy járni, mint a műszaki boltban a vásárlók, akik nem tudják összehasonlítani a tévék tulajdonságait, mert mindegyik gyártó kissé más adatokat ad meg – mond hétköznapi hasonlatot az egyik szerző, Farkas Judit, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa. A sorozatban megjelenő szakkönyvek tehát az első – természetesen a holland – mintájára épülnek fel. A szakmai összehasonlítást segíti továbbá, hogy a rengeteg példamondatot – laikus olvasó szemében mulatságos módon – a legkisebb értelmes egységekre bontva, vagyis a gyakorlatlan szemnek szinte értelmetlen részletességgel lefordítják angolra.
Marabu
A hazai nyelvészet nemzetközi elismertségét jelzi, hogy a kilenckötetes holland nyelvtan után a második a magyar lett. Nyilván segített persze az is, hogy a sorozatot két holland kolléga mellett Kenesei István, a Nyelvtudományi Intézet korábbi igazgatója szerkeszti, aki egyúttal a magyar változatot készítő munkacsoportot is irányítja. Amszterdamban mindenesetre érvényesül a hazai pálya előnye: az alaposan feldolgozott harmadik nyelv a holland egy változata, a dél-afrikai búr telepesek utódai által beszélt afrikaans lesz, és csak az után következik a kínai, majd később talán a spanyol, az olasz, a lengyel.
A mindeddig „alulkutatott” magyar nyelvi jelenségek egyik példája a bevezetőben említett csepp, darab és társai. Ezeket a nyelvészek újabban osztályozónak (nemzetközi szóval klasszifikátornak) hívják. Aki az iskolai nyelvtanhoz szokott, az tekintheti őket afféle új szófajnak, esetleg alfajnak valahol a főnév és a számnév között. Annak is nemzetközi háttere van, hogy a szakma felfigyelt rá. Egy amerikai sinológus kezdett foglalkozni ezzel az 1990-es években. A kínaiban ez nagyon fontos nyelvtani jelenség, és a kutató kíváncsi volt, létezik-e olyan nyelvben, mint a magyar. Sem azelőtt, sem azután nem nagyon foglalkoztak az osztályozókkal; magyar használatuk eddigi legrészletesebb leírása a mostani nyelvtanban található.
| Mi az a generatív nyelvészet? |
Míg a nyelvészet más ágai kész adatokkal dolgoznak, vagyis azzal, amit valakik már kimondtak, leírtak, a generatív nyelvészetet az a szabályrendszer érdekli, amellyel az értelmes mondatok előállíthatók. Innen a neve is: a matematikára emlékeztető szigorúsággal vizsgálja, milyen szerkezetek, illetve mondatok generálhatók, hozhatók létre. A generatív felfogás atyjának a kilencvenedik évében járó Noam Chomsky amerikai nyelvészt tartják. Elmélete szerint az ember (és csak az ember) veleszületett képessége teszi lehetővé a korábban sose hallott mondatok létrehozását és megértését, valamint azt is, hogy akár sohasem hallott fordulatokról is bárki meg tudja állapítani, részei-e a nyelvének. A cikkünkben ismertetett munka a generatív nyelvtan alapján próbálja bemutatni, milyen szerkezetek létezhetnek a magyarban. Összehasonlításul érdemes megemlíteni a napjainkban a gépi fordítás miatt igen hasznos korpusznyelvészetet, amely viszont kifejezetten azokat a mondatokat szedi össze nagy gyűjteménybe (korpuszba), amelyeket emberek már leírtak vagy kimondtak. Amikor gépi tanulással a mesterséges intelligencia összehasonlítja két nyelv ténylegesen létező mondatait, egyre tökéletesebben találja meg a helyes fordítást. A gépi fordítás esetében nem bizonyult hatékonynak az a kezdeti elképzelés, hogy ha minden nyelvtani szabályt és minden szót betáplálnak, akkor a számítógép a szabályok alapján mintegy generálni fogja a helyes szöveget. |
Az észre nem vett, méltatlanul elhanyagolt jelenségek közé tartozik a szerzők egyik új kedvence, a -hatnék/-hetnék képző is. Amikor az új nyelvészeti könyv íróinak utánaolvashatnékjuk volt, maguk is meglepődtek, mennyire kevés utalást találtak erre a szakirodalomban. Hát most bepótolták. „A miniszterelnököt ijedséggel tölti el mindkét koalíciós partner örökös alkotmánymódosíthatnékja” – olvasható a példák között. Vagy: „Ez volt az év legidegesítőbb narancsmag-kiköpködhetnékje.” Mondott, írt valaha is ilyeneket valaki? Aligha. Mondhatott, írhatott volna? Bizonyára. A generatív nyelvészet (lásd Mi az a generatív nyelvészet? című keretesünket) szép példái ezek. Farkas Judit nem is tagadja, hogy a határokat próbálták kitapogatni. Szórakoztató, ahogyan a világ nyelvészeinek okulására a szerzők azzal kísérleteznek, meddig terjed, hogyan működik nyelvünk eszköztára. Ezért jutnak el minduntalan egy egyszerű mondattól – „Mindkét ügynök csak az igazgatóval tárgyalt” – a határokat feszegető változatig: „Na például mindkét ügynöknek a csak az igazgatóval való tárgyalhatnékja, az nagyon sértett minket.”
Nem kevésbé érdekes, hogy némelyik példa már a könyv munkatársainak szűk körében is nézeteltérésekhez vezetett. Megesett, hogy szerző, lektor, szerkesztő sem értett egyet abban, „helyes-e” valamelyik szokatlan, de tulajdonképpen szabályos mondat. A főnévképzés variációit végigpróbálgató szerzők például nagyjából a „még éppen elmegy” kategóriába sorolták, kollégáik viszont nem tartották elfogadhatónak azt az állítást, amely szerint „Ili egy megvendégeltekor elromlott a sütő”. Megosztotta a kollégákat az a fogalmazás is, hogy „Marira rátört az ebéd előtt való megfésülködhetnék”. Márpedig ha a legszakértőbbek sincsenek egy véleményen, az szerénységre intheti azokat az amatőr nyelvművelőket, akik biztosak abban, mit mondanak helytelenül mások.
Mindenkinek megvan a maga dialektusa – magyarázza Kenesei, és ez esetben nemcsak a tájszólásokra gondol, hanem arra, hogy neveltetés, olvasmányélmények, személyes ízlés alapján sokan sokféleképpen alakíthatják a maguk mondatait. Arra viszont sem idő, sem pénz nem volt, hogy az új nyelvtan összeállítói szélesebb körben ellenőrizzék a vitatható példamondatokat, azaz sok embert megkérdezzenek, mit tartanak helyesnek abból, ami lehetséges. A kutatók abban bíznak, hogy erre a következő évek kutatásai találhatnak választ, mert szerintük ezernyi szakdolgozat, doktori disszertáció témája rejlik ebben.
