hvg.hu: Kifejezetten karcos, rockos hangzású az új lemez, ez a Balaton zenekartól elég meglepő. Hogyan alakult, hogy így szól?

Víg Mihály: Klubokban játszunk, muszáj hangulatot csinálni. A szórakoztató zene nyilván hatásvadászabb, mint egy négyszólamú női kórus. (Egyébként most pont kértek fel, hogy írjak vokális zenét négy szólamra.) Ezeket a zenéket én ilyennek hallottam, ennyi. De a Balatonnak azért voltak rockosabb számai, amolyan punk-paródiái korábban is. Persze nem tudtuk az AC/DC-t ebben felülmúlni, de voltak. És döntő jelentősége van annak is, hogy kikkel játszom (Dudás Zsombor dob, Horváth Gábor basszusgitár, Keszei Krisztián gitár – a szerk.).

hvg.hu: Azok, akik Balaton-koncertekre járnak, tudják, hogy mindig van számos feldolgozás a programban, de ennek az albumnak több, mint a fele ilyen. Hogy válogatta ki, hogy mi kerüljön a lemezre?

Víg Mihály: Az, hogy a zenekar relatíve jól szól, az annak is köszönhető, hogy már nyolcadik éve kéthetente csinálunk egy Balaton-klubot a Hunniában. Ott derültek ki, hogy mely számok állnak jól nekünk. Végül ez lett belőle. Van egy hangmérnök barátom, Bánházi Gábor, akinek Nagymaroson van stúdiója, és egyszer azt mondta, ha van kedvem, vendégül lát pár napig. Lementünk hozzá 2016 -ban év végén, jó hideg tél volt, emlékszem, és négy nap alatt felvettük ezeket a dalokat. De akkor nem gondoltam, hogy ezt ki fogom adni.

hvg.hu: Miért?

Víg Mihály: Mert ezt csak egy naplójegyzetnek szántam. Később mondták a barátaim, hogy ha már megvan, akkor ne hagyjuk elveszni, adjuk ki. Először arra gondoltam, hogy a YouTube-ra kellene inkább felpakolni valami képekkel, de ebben nem jutottam előre. Végül tavaly ősszel még kicsit simogattunk a felvételeken, és így alakult ki a most lemezre került slágermúzeum.

hvg.hu: „Mivel a saját dalok sokévnyi távlatba kerülnek, s elővételük újraértelmezés, innét már csak egy ugrás, hogy Víg Mihály költészete egy újabb szakaszba jusson, amikor nem csupán saját dalokat értelmez újra, hanem a hatvanas évek, adott esetben, bugyuta dalainak ad új jelentést és jelentőséget. A dalok újraértelmezésében persze ott vannak a szövegek, méghozzá általában profi, de különösebb mélységgel nem rendelkező szövegek újraértelmezése is. Szerzőnknek, nyugodtan állíthatjuk, két korszaka mindenképpen van, az egyikben megteremt egy saját szövegvilágot, majd évtizedek távlatából ezt a szövegvilágot újrakeveri, s melléteszi a mások által írt, ám az ő szerzői kontextusába helyezett dalokat.” Ismeri ezt a szöveget?

V. M.: Nem.

hvg.hu: Háy János írt egy rendhagyó irodalomtörténeti kötetet Kik vagytok? címmel, amelyben ön az egyetlen még élő szerző és az egyetlen popzenész az írók, költők között. Tavasszal fog megjelenni.

V. M.: Igen, olvastam az újságban. Ismerem Háyt, szoktunk beszélgetni, ha találkozunk, de nem szólt nekem, hogy bekerülök a könyvébe.

hvg.hu: És egyetért azzal, hogy az életmű e két korszakra tagolható?

V. M.: Persze, egyetértek. Ez is a klubzenélés miatt alakult így. „Keresztelőt, esküvőt, temetést vállalunk, de legjobban blues-fesztiválon szeretünk játszani.” Azért játszunk feldolgozásokat, és azért ezeket, mert ezek ragadtak be nálam. Ezeken keresztül tanultam meg zenélni. Van körülbelül negyven számom, nem lett volna túl érdekes, ha negyven éven keresztül csak ezeket játszom.

Itt végighallgatható Lassan már... hiába... stb c. album:

hvg.hu: A lemez első két dala Spions-feldolgozás. Ez a rövid életű zenekar volt az első punkzenekar Magyarországon. Látta őket élőben?

V. M.: Igen, jártam annak idején a koncertjeikre. Különösen a második szám, a Pierre La Chez Show (Père-Lachaise) érdekes, mert azt Najmányi László egyetlen egyszer játszotta el egy maga készítette szintetizátoron, 1978-ban az MTA Tömegkommunikációs Kutatóközpontja klubjában, egy Spions-koncert előtt. Közben egy írásvetítőn svábbogarakat mutatott és végzett ki. Az állatvédőknek nem tetszett annyira, mint nekem. Valaki felvette ezt a koncertet, és nekem ma is megvan magnószalagon. Megtanultam, és felvetettem, hogy játsszuk el. Mivel én még ezeknek a nagy időknek a tanúja lehettem, most elmesélem, milyen volt. „Hallgasd meg, aztán mondd utánam ezt: / Versben mondom, hogy jobban megjegyezd. / Szívedbe vésem és füledbe rágom: / Rossz volt embernek lenned a világon, / e korban, melynek mérlege hamis, / S megcsal holnap, mert megcsalt tegnap is.” Hogy egy új számmal vagánykodjak - ez Karinthy Frigyes Méné, tekel című verse, amit szintén szeretnék felvenni a programba.

hvg.hu: A lemezen van néhány Cseh Tamás-dal is. Ez annyira nem meglepő, egy egész műsora van ezekből. De miért pont ezek – a Pénzügyesek, a Krakkói vonat és A hatvanas évek – kerültek a lemezre?

V. M.: Én nagyon hamar, nagyon sok Cseh Tamás-számot énekeltem. Nem kellett megjegyezni ezeket, beragadtak a fejembe, hiszen egy időben minden kiránduláson, házibulin ez szólt. Ő pont azt csinálta, amit én szeretnék: fogott egy gitárt és dalokat játszott. Kár, hogy utólag az életműve kapott egy fura értelmezést, miután kijelentette a miniszterelnök, hogy ő volt a legjobb katonájuk. Hogy most mit szólna ahhoz, ami van, nem tudja megmondani senki. A halott szerző a jó szerző, ugye. Hogy miért pont ez a három szám került a lemezre, azt nem tudom.

hvg.hu: Mit lehet tudni a Lekopsz című dalról? Azon kívül, hogy ez az egyik saját szerzemény a lemezen.

V. M.: Ez egy színházi munkához kapcsolódott. Valamikor a nyíregyházi színházban Gál Erzsébet rendezett egy darabot, egy bűnöző családról szólt az 50-es évek Angliájában. Ebben volt ez egy betétdal, ami tetszett, de az általam készített szöveg olyan kevéssé emlékeztetett az eredetire, a zenét pedig én írtam, hogy bátorkodtam saját szerzeménynek feltüntetni.

hvg.hu: Egy másik saját dal a Mondták, hogy nem kell. Ez is egy régi szerzemény?

V. M.: Igen, ez még egy a Trabant-korszakból itt felejtett, soha nem játszott dal. 1985-86 körül született, meg is van nekem az akkori felvétel, amin egy szál gitárral játszom és éneklem. És eszembe jutott, amikor mondták a fiúk, hogy kéne még dal a lemezre. Tényleg így, elég ad hoc módon készült az album.

hvg.hu: Az Illéstől is szokott játszani több dalt is. Ide a Ne gondold került föl. Ez eredetiben egy kifejezetten forradalmi, lelkesítő hangulatú dal. Jól érzem, hogy önnél kicsit lemondó színezetet kapott?

V. M.: Tényleg? Ezt nem értem. Én azt hittem, hogy így is lelkes… Nyilván van ennek a dalnak ma van némi áthallása, de ez már így volt 2011-ben is, amikor a Szigeten eljátszottam valamelyik sátorban. Bródy János oda is jött utána, és megdicsért.

hvg.hu: A Nem vagy te Néró című szerelmes tingli-tangli dalt Késmárky Marika énekelte a Táncdalfesztiválon a 60-as években, de itt ez is egészen áthallásosan hangzik, főleg ezzel a dühös zenével.

V. M.: Ezt csak most mondja? Úristen, kezdek félni! „Én, beteg ember, csupáncsak várok, Vitézlő harcos nem lehetek” – mondom Adyval. Egyébként tényleg igaz, hogy az irodalom megmenti a lelket, ha az ember sokat olvas, nem kell mással foglalkoznia.

hvg.hu: És akkor most azt mondja meg, hogy mit keres egy Hungária-dal egy Balaton-lemezen?

V. M.: A Rémlátomás egy nagyon korai Hungária-dal, még Barta Tamás gitározott benne. Rengetegszer meghallgattuk barátokkal 11-12 éves korunkban. Egyébként szoktunk játszani más Hungáriát is, a Casino twistet, vagy nagyon ritkán az Eszelős szerelem címűt, ami tulajdonképpen egy szatír történetnek is értelmezhető, dalban elmondva. Úgy fejeződik be, hogy „A fényképét előveszem, és… előveszem”. A Hungária nagyon jó.

hvg.hu: Ahogy a Háy János kötetben Víg Mihály az egyetlen popzenész, a Balaton-albumon Petőfi az egyetlen nem popzenész szerző. Elég súlyos, apokaliptikus szöveg Az ítélet. Ez nem lóg ki a slágerfesztiválból?

V. M.: Petőfit meglepően és fájdalmasan nem ismerjük. Lehet, hogy azért, mert az iskolában sikerült teljesen elvenni a tanulók kedvét tőle is. De ő egy óriási csoda! Egyáltalán nem volt egy műveletlen vidéki ficsúr. Tudott franciául, latinul, románul, magyarul, ő fordított először angolból Shakespeare-t, Arany csak utána kezdte el. Számtalan színe van, akárcsak Adynak. Az ítélet pedig egy nagyon erős szöveg.

hvg.hu: Az album zárása egy újabb saját-szerzemény, a Lassan már.

V. M.: Ez egy csasztuska-paródia a 30-as évek stílusában. A kétezres évek elején írtam, valami csoda folytán ez is előkerült a fiókból.

hvg.hu: Van még a fiókban más is? A feldolgozáslemez után lesz kizárólag saját dalokat tartalmazó album is?

V. M.: Vannak dalok, szövegek, de egyelőre nem gondolkodom új lemezben. Sokszor eszembe jut, hogy ennek a lemeznek sincs sok értelme. Ha időnként úgy érzem, hogy meg kell csinálnom valamit, akkor kitűzök magamnak egy határidőt, és ahhoz tartom magam, az utolsó hetekben már gőzerővel dolgozom. De most nincs ilyen. Egyébként nem tartom lustaságnak azt, ha az ember nem csinál semmit, csak kinéz a szemén és hallgatja a csendet.

hvg.hu: Vagy a lármát. Mostanában nem ezt hallunk mindenhonnan?

V. M.: Persze, ha bekapcsolom a tévét, akkor igen. Ha busszal megyek, olvasgatom, ami előjön a telefonomon. Ugyanaz. Mindenről tudok. Olyan, mint régen a Táncdalfesztivál, vagy A Tenkes kapitánya. Erről beszéltek másnap az emberek. Szerintem az, amiben élünk természetesen alakult így, nem is történhetett volna másképp. Volt egy orosz ellenálló nő, aki azt mondta, hogy a sztálinizmus legszörnyűbb öröksége a nép. Mi is ugyanígy vagyunk a kádárizmussal. Azt hitte az ember, hogy a rossz után majd jön egy jobb korszak, de ez nem igaz. A rossz után jöhet még rosszabb is. Rémisztően könnyű félrevezetni az embereket. A néhány tisztán látónak hallgatni kell a fanatizált tömegben. De ebben is el lehet lenni. Ha nyugodtan alszik az ember, akkor rendben van, ha nem alszik nyugodtan, gondolkodjon el azon, mi az, ami miatt nem alszik. Azt a 450 éves hiányt, amikor az emberek nem tudtak/akartak önmagukért felelősséget vállalni, még nem tudtuk lerázni. Dózsa kivégzése után itt a második jobbágyság következett, miközben Nyugat-Európa elkezdett polgárosodni. A polgárosodás itt elmaradt. Úgy látszik, nem is olyan új gondolat a kétsebességes Európa.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: