Az író, aki a saját díján elnevette magát
Botránykeltő, bulvárceleb és az irodalmi szcéna elismert alakja. Az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Karl Ove Knausgard úgy gondolja, minden írónak meg kell házasodnia, de senkinek sem kell hozzámennie egy íróhoz. Közelebbről megnéztük a nagyregényciklusát, amelyet a saját életközepi válsága inspirált.
Ha író születik egy családba, a családnak vége
– Czeslaw Milosz Nobel-díjas lengyel költőhöz fűződik ez az elmésség, amelyet gyakran idézett Philip Roth, közzétett a Twitteren Bret Easton Ellis, és egyetért az állítással a norvég Karl Ove Knausgard is. Bajosan tehetne másként; második felesége, Linda Boström svéd író-költő úgy vélekedett róla egy 2015-ös interjúban, hogy „a világ legindiszkrétebb emberéhez mentem hozzá”. 2016-ban, közel tízévnyi házasság után, különváltak.
A Norvégiában élő Kun Árpád író-költő-műfordító szépirodalmi reality show-nak nevezi Knausgard 2009–2011-es regényfolyamát, a Harcomat (Min Kamp) az Alföld 2018/2. számában. A címével Hitler börtönben írt Mein Kampfjára utaló, hatkötetes autofikció műfaji előképének Rousseau Vallomásokját tartja, akárcsak Bán Zoltán András író-műfordító-kritikus. Az életközepi válság inspirálta, bő 3500 oldalas vallomásos önéletrajz hat kötetéből több mint 500 ezer példány kelt el az ötmilliós Norvégiában, és 22 nyelvre ültették át.
A Magvetőnél 2016-ban jelent meg a regényfolyamnak a legrangosabb norvég irodalmi elismerésre, a Brage-díjra érdemesített első kötete, a Halál, 2017-ben a második, a Szerelem, 2018-ban pedig a Játék. A remek fordításokat Petrikovics Edit (Halál, Szerelem) és Patat Bence (Játék) jegyzi. 2019-ben az ünnepelt író-esszéista lesz a díszvendége a 26. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválnak, ekkorra időzítik az Élet, majd 2020-ra az Álmok, és 2021-re a Harcok publikálását.
„Egy életet könnyű megérteni”
Az 1968-as születésű Knausgard (gyakori rövidítéssel: KOK) már az irodalmi szcéna elismert alakja volt, amikor grandiózus, nyaktörő vállalkozása meghozta számára a világhírt. Is. Az apjának írt és röviddel annak halála után megjelent első regénye, az 1998-as Ute av verden (Ki a világból) elnyerte a Norvég Kritikusok Díját, amelyet először ítéltek oda első kötetes szerzőnek. Az életrajzi ihletésű mű 26 éves elbeszélőjét, Henrik Vankel helyettesítő tanárt bonyolult, őt félelemmel és szégyennel eltöltő kapcsolat fűzi 13 éves tanítványához, Miriamhoz, ezért visszamenekül gyerekkora helyszínére, Kristiansandba. KOK többször vesz elő, ismétel meg bizonyos vezérmotívumokat, témákat, így a szülők házasságával ötvözött kvázi Lolita-történet majd az Élet tárgya lesz. Az ötéves alkotói válság után megíródott és az Északi Tanács Irodalmi Díjára jelölt, 2004-es En tid for alt (Mindennek rendelt ideje) a Biblia bizonyos részeinek újrafogalmazása, középpontban a képzelet szülte, XVI. századi Antonious Bellori itáliai teológussal és angyalkutatóval.
Egy életet könnyű megérteni, csak kevés tényező van, amely meghatározza. Az én esetemben mindössze kettő. Az apám és a tény, hogy nem tartoztam sehová
– áll a Szerelemben. A Harcom (a Halál, a Játék) alfája és ómegája a 39 évesen új életet kezdő, a lejtőn elinduló, és 55 éves korára magát a halálba ivó pedagógus apa lelki-érzelmi bántalmazó figurája. Az agresszív, kiszámíthatatlan Kai-Age Knausgard az elhunyta után is (el)uralkodik a fia életén, munkásságán, mégis inkább a norvég irodalmi hagyománytól idegen, gátlástalan kitárulkozás vál(ha)t számára béklyóvá. Az első feleség, Tonje Aursland rádiós újságíró szerint a Harcom „fausti alku” eredménye: szerzőjének jóval fontosabb volt titok- és tabusértő könyve a családtagjainál, barátainál, akiket – kevés kivétellel – a nevükön beszél, árusít ki művében. Aursland a volt férjével készített, „Tonje verziója” című, 2010-es rádiós dokumentumműsorában osztotta meg a hallgatósággal, milyen az embernek az akarata ellenére regényszereplővé válni. A kibékíthetetlen apai nagybáty – a Harcomban Gunnarra átkeresztelt Bjorge – a kristiansandi helyi lapban kommentálta a regényt, leltározva a valótlanságokat.
Proust vagy nem Proust?
A könyve fogadtatásáról az utolsó kötetében beszámoló alkotó afféle botránykeltő celeb- és bulvárkarakterré is vált hazájában, míg az angolszász sajtóban a rock and roll irodalmat művelő, szexi „norvég Proust” stemplit ütötték rá – magnum opusának viszonyítási pontjaként kijelölve Az eltűnt idő nyomában-t. Karl Ove Knausgard úgy tartja, három könyv változtatta meg az életét: Ursula K. Le Guin fantasyja, A Szigetvilág varázslója, James Joyce Ulyssese és a francia klasszikus. Tény, hogy a Harcokban publikált Hitler-esszéje címe, A név és a szám, utalás a kolosszális Proust-mű első kötetének egyik fejezetcímére (Helynevek: A név). Azonban a proustozásba idővel nyilván belefásult szerző éppen hogy anti-Proust-regénynek minősíti monumentális munkáját, amelyre valójában Witold Gombrowicz Naplója volt befolyással.
A Biblia norvég újrafordításában tanácsadóként közreműködő, a Szerelemben a művészi credóját is összegző író szerint az irodalom egyetlen kötelessége „felülemelkedni a politika és az erkölcs ködén”. Élcelődik a politikai korrektségen, nem hisz a szerinte túlbecsült fikcióban, sem a dokumentarizmusban. Ellenben hisz a naplóban, az esszében és abban az irodalomban, amelyben elsődleges a forma, s ami „nem szól semmiről, csupán egy hangból áll, a saját személyiség hangjából”. A napló(formá)t az esszével ötvöző Harcom a semmi helyett a mindenről, vagyis az élet legfontosabb dolgairól és azok elmúlásáról-elvesztéséről szól – mérlegelés, távolságtartás, kompromisszum nélkül, roppant intenzíven. Egyedi, póztalan hangja könyörtelen és érzékeny, szent és profán, bornírt és költői, önsajnálattól zengő és önironikus, ám legfőképp – többször viszolyogtatóan – narcisztikus.
A kamaszéveit (is) elmondó Halálban és a gyerekkorát felölelő Játékban Knausgard lenyűgözően közvetíti akkori legbelsőbb lényét, gondolkozását, pszichéjét. Mivel az íróság és a színészet között lényegi a hasonlóság, mindez összefüggésben állhat azzal, hogy tinédzserként szeretett színészként megmutatkozni. Kivált népszerű volt lány- és női szerepekben, miközben „femi”-nek (femininnek) csúfolták. Az úgynevezett férfiszerep – és általában a férfiasság – a Harcom kulcskérdése; ugyanannyira sallangtalanul ír róla a második regénye után háztartásbeliként az elsőszülöttjére vigyázó író, mint a diszfunkcionális-széthulló családokról, a lecsúszásról-leépülésről, az őt is érintő alkoholproblémáról, a függőségekről és a mentális betegségekről. A négykötetes, 2015–2016-os, részint életrajzi Arstid encyklopedien (Évszakok enciklopédia) harmadik darabjában, a Tavaszban szintén részletesen taglalja négy gyermekének anyja, Linda Boström borderline személyiségzavarát. Az esszészerű művet legfiatalabb gyerekének, Anne-nak írta-ajánlotta.
Hitler és mi
A Harcom zárókötete, a sokféle szövegtípust elegyítő, 1200 oldalas Harcok a regényfolyam leghosszabb és legproblematikusabb darabja. A szerző a már említett, több mint 400 oldalas Hitler-esszében „emberi arcot” kíván adni a Führernek. Állítása szerint – Kun Árpád esszéjéből idézve – „Hitler az ellentétünk. De csak abban, amit tett, nem abban, ami volt. Utóbbiban olyan volt, amilyenek mi is vagyunk. Hitler fiatalsága az enyémhez hasonlít.” Eztán felsorolja, melyek a rokon vonások a huszonéves Hitler és a saját fiatalsága között. Jelesül: anyaimádat és apagyűlölet; ellentmondásos viszony a nőkhöz; távolságtartás, kötődési zavarok; szűziesség, tisztaság; hogy a művészettől reméli önmaga túlhaladását és a nagy érzelmeket.
Knausgard esszéjével kapcsolatban különös módon nem említődik meg hangsúlyosan (sem), hogy korántsem eredeti. Előzménye az 1938-ban az Egyesült Államokba emigrált Thomas Mann Bruder Hitler (That Man is My Brother) című Hitler-esszéje, amely először 1939-ben közlődött az amerikai Esquire magazinban. E briliáns, téttel bíró szövegre a Mann ösvényén haladó szerző még csak érintőlegesen sem utal művében, de az interjúiban sem.
A Harcomban sok szó esik a norvég irodalom két ismert-hírhedt Führer-csodálójáról: a Nobel-díjas, nácikollaboráns Knut Hamsunról, akinek írói nagysága vitathatatlan, és a legnépszerűbb norvég költőről, a különc Olav H. Haugéról. Utóbbi az 1994-ben bekövetkezett halála után nem sokkal kiadott, 4000 oldalas naplójából eltávolította a Hitlerről szóló részeket. Knausgard élete egyik legválságosabb időszakában olvasta a naplót, és a Halálban beszámol egy diáklapnak a költővel készített, kamaszkori interjújáról is. A Harcok továbbá tartalmaz egy közel 50 oldalas elemzést egyik kedvenc költője, a tragikus sorsú holokauszttúlélő Paul Celan Engführung (Szűkmenet) című verséről; az 1958-as költemény párbeszédkísérlet a halottakkal. A Hitler-esszé célja a kendőzetlen provokáció, így akár ironikusnak is értékelhető, hogy 2017-ben Knausgardnak ítélték oda a Jeruzsálem-díjat – melynek átvételekor elnevette magát.
Az elsősorban is az érzelmekre, és nem az intellektusra ható Harcom a kortárs világirodalom egyik legtöbbet tárgyalt alkotása. Mivel a zárókötet tavaly jelent meg angolul, szerzője gyakori médiaszerepléseinek még mindig főleg ez az apropója; idén kiadott esszékötete Edvard Munch festészetéről jóval csekélyebb figyelmet kap.
Az író jelenleg Svédországban és Londonban él. Brit menyasszonya, Michal Shavit a Penguin Random House-hoz tartozó, nagy hírű Jonathan Cape könyvkiadó igazgatója. Noha Knausgard mára ráunt egykori stílusára, olybá tűnik, nem tud könnyedén túllépni rajta – mint annyi máson. Megeshet, becsvágytól és megszállottságtól fűtött, mesteri műve az ördögi kelepcéje is. Amúgy pedig úgy gondolja, minden írónak meg kell házasodnia, de senkinek sem kell hozzámennie egy íróhoz.
A cikk a HVG 2018. decemberi 20-ai számában jelent meg.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
