Hont András
Hont András

A sajtószabadság világnapjára.

„Magyarok! ha nem divat mozgatja lelketeket, egy országgyűlésen csak egy-két törvényt hozzatok s e jelen gyűlésen legyen első: »Magyar hazánkban magyar nyelvű minden polgárra nézve a sajtó örökre tökéletesen szabad.« Másik törvény: »Magyar hazában minden ember egyenlő jogú és egyenlően szabad.« Midőn ezt kimondottátok, elégethetitek a Corpus Jurist, elégethettek minden egyéb törvényt, s ezzel hazamehettek. Így cselekedve naggyá lehet e haza s dicsővé a nemzet, mivé sok divatbúl származott törvényekkel sohasem lesz. Ha ezt megtettétek, a sajtó majd megmondja, micsoda törvényt hozzatok a jövő gyűlésen…” – írta megragadó idealizmusával a félig horvát, félig szlovák jobbágycsaládba született, egykori Mihajlo Stančić. Akit szabad emberként Táncsics Mihály néven börtönöz be előbb a császári önkény, s szabadít ki a pesti nép és a forradalmi ifjúság, hogy azután győztes forradalom vezetői üldözzék, s tiltsák be lapját, majd a Bach-rendszer elől kelljen in effigie kivégzettként bujdosnia, hogy annak bukását követően ismét a börtönévek következzenek.

Magyarhonban valószínűleg senki nem szenvedett annyit a szabad sajtó ügyéért, mint Táncsics, és nyugodt lelkiismerettel nem mondhatjuk azt, hogy megérte. A fenti mondatok papírra vetését követő 150 év nem feltétlenül támasztotta alá a sajtószabadság híveinek őszinte lelkesedését. A szabad sajtó volt terepe módszeres uszításnak, szörnyrendszerek megalapozásának, kulturális elsivárosításnak. Nem, nem az következett, amit művében Táncsics jósolt: „a szabad sajtó minden általa történt hibát maga meg is orvosol”. Mintha inkább a kortárs Balzac Elveszett Illúziókban megfogalmazott szavai igazolódtak volna, hogy tudniillik „ha sajtó nem volna, nem kellene föltalálni”.

Mégis rendre az derült ki, hogy a legrosszabb az, amikor tényleg nincs. Amikor a lehetőség is elvész szóvá tenni visszás jelenségeket, megjelentetni a hivatalostól (vagy akár csak a többségitől) eltérő véleményeket, megtörni az elhallgattatást, a hatalom és/vagy a monopóliumok által vetített látszattal szemben próbálni bemutatni a valóságot. Hogy mi a valóság, az nehéz kérdés. Ahogy Nietzsche vázlatosan fennmaradt munkájában olvasható – mert egyetlen helyzet nem lehet olyan rémes, hogy idézet ne kerüljön hozzá –: „tények nincsenek, csak interpretációk”. A pozitivizmussal szemben állást foglaló és némileg kiragadott mondattal Nietzsche a maga mély ismeretelméleti szkepticizmusával sem akart semmi olyat állítani, hogy tények egyáltalán nem léteznek. Azt viszont igen, hogy máshogy érzékeljük őket, ebből következően mást közlünk róla, valamint hogy a közlő és a befogadó fejében sohasem ugyanazok a képek élnek a megnevezett jelenségekről, s hogy ennek a döntéseink kialakítása során nagyobb jelentősége van, mint az objektív jelenségeknek.

Ennél a pontnál elérkeztünk a leginkább lényeges részhez. A sajtó sok száz éves történetének legfontosabb tapasztalata, hogy a kíváncsi, értő olvasó nélkül nem megy. Az olvasó (néző, hallgató) nem passzív közönsége, de részese a sajtó munkájának. Pontosan azáltal, hogy nem tekinti csalhatatlannak az újságírókat, megfellebbezhetetlen igazságnak az újságban leírtakat. Rákérdez, egybevet, kételkedik, és ezzel kiigazítja adott esetben a sajtót magát is. Nem vagyunk az igazság birtokosai, tévedhetünk, mellényúlhatunk, megvannak az elfogultságaink, amelyek elhomályosítják a tisztánlátást, és természetesen megvannak a korlátaink. Az emberi megismerés soha nem lehet tökéletes, de a megismerés iránti igényt nem lehet elveszíteni.

Timothy Snyder amerikai történész Trump elnökségének előestéjén húsz pontban foglalta össze tanácsait azzal kapcsolatban, hogy miként ne süllyedjen bele a demokrácia totalitarizmusba. Ezek közül a nyolcadik így hangzik: „Higgy az igazságban. Ha lemondasz a tényekről, lemondasz a szabadságról is. Ha semmi sem igaz, akkor senki sem kritizálhatja a hatalmat, hiszen nincsen olyan alap, amelyről ezt megtehetné. Ha semmi sem igaz, minden csak látványosság, és a legvastagabb pénztárca fizeti a legvakítóbb fényeket”.

Számtalan fenyegetés éri ma a szabad sajtót. A kontinensen újságírókat gyilkolnak, nem olyan messzi országokban tömegével börtönzik be a média munkatársait, fontos orgánumokat lehetetlenítenek el, és a cenzúra kifinomultabb formái is megjelentek. Nálunk is. Teljes nyugalommal alkalmazhatjuk ezt a kifejezést például arra, ha üzletinek álcázott, hivatali döntéssel akadályozzák meg, hogy gondolatok eljussanak a közönséghez. A legnagyobb veszély mégis az, hogy a szakmánk értelmetlenné válik. Ha igény sem lesz a valóságra. Amennyiben nem a kíváncsiság, a megértés vágya mozgatja az olvasót, hanem muníciót keres ahhoz, hogy identitásában újra és újra megerősödjék, hogy az ellenségként azonosított csoportok tagjaival szemben fölhánytorgassa saját történetét, akkor megszűnik a sajtó, és egyenes út vezet a totális hatalomgyakorláshoz.

A politikai közösség tagjait morálisan egyenlő lénynek tartó közéleti szereplők – nem feltétlenül demokraták – igyekeznek meggyőzni igazukról a többieket. Tulajdonképpen bosszantja is őket, ha nincs vita, hiszen éppen azoktól – és azoknak az utódaitól – várnak elismerést, akik érdekében – hitük szerint – cselekedtek, és amiatt, amely ügyben való cselekvést fontosnak gondolják. Ennek során ravaszkodhatnak, csúsztathatnak, és egyéb stikliket is elkövethetnek, mégsem bomlanak föl a kommunikáció keretei, nem válik viszonylagossá minden, így nem lesz kiszolgáltatott a közösség sem. Azok viszont, akiket pusztán a hatalom – és a hatalomnak való megfelelés – motivál, nem pepecselnek meggyőzéssel, vitával, reflektálással. Számukra az a fontos és célszerű, hogy a tömeg egy készen legyártott világmagyarázatot fogadjon el, amelyhez csatlakozni lehet, és szembeállítható bármilyen kritikával. Hogy hisznek-e benne, az mellékes. Általában nem, de ettől még nem tekintik magukat elvetemültnek, mivel saját maguk előtti igazolást a hatalom megszerzése és megtartása adja. Viszont igazi ellenfeleik nem is azok, akik a hatalmukat meg akarják szerezni, mert azok szavait és ténykedését gond nélkül illesztik be világmagyarázatukba, hanem azok, akik ezt a teremtett világot kikezdik. Akik a tények szüntelen kutatásával igyekeznek olyan alapot teremteni vagy fenntartani, ahonnét a hatalom bírálható.

A szinte teljhatalmú kormánypárt frakcióvezetője egy tegnapi fórumon kifejtette, hogy ellenfeleik nem a parlamenti ellenzék tagjai, hanem az újságírók. Ebben legalább egyetértünk.

A csatolt kép Grandville „Leereszkedés a sajtószabadság műhelyébe” című grafikája

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Elnézte a bank az árfolyamot, véletlenül 70 millió forintot talált egy férfi a számláján

Elnézte a bank az árfolyamot, véletlenül 70 millió forintot talált egy férfi a számláján

Lezárták az M3-as autópályát Hajdúnánásnál baleset miatt

Lezárták az M3-as autópályát Hajdúnánásnál baleset miatt

Bejegyezték a Népszavát tulajdonló energetikai céget

Bejegyezték a Népszavát tulajdonló energetikai céget

Átkozták és már büntettek is miatta, egyéves a GDPR

Átkozták és már büntettek is miatta, egyéves a GDPR

Jelentős csúszás után beindulni látszik a nemzeti lőtérprogram

Jelentős csúszás után beindulni látszik a nemzeti lőtérprogram

Szó nélkül kifizeti 90 millió eurós bírságát a Bosch

Szó nélkül kifizeti 90 millió eurós bírságát a Bosch