szerző:
Onozó Róbert (Cannes)
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

A világ legjelentősebb filmfesztiválján is meg kell esketni a kritikusokat, hogy nem árulják el az új Tarantino-film cselekményét, pedig a Volt egyszer egy… Hollywood nem csak a történet fordulatai miatt lett különleges élmény. Cannes mindenesetre teljesen felbolydult Brad Pitt és Leonardo DiCaprio érkezésétől, Tarantino pedig felhúzta magát, amikor arról kérdezték, miért kidolgozatlan a női főhőse. Ezen a téren viszont az egész fesztiválnak van mit behozni, a szelekció alapján úgy tűnik, 2019 nem a nők éve Cannes-ban.

Az utóbbi időben a Marvel-filmek és a tévésorozatok miatt újra előtérbe került a spoilerezés problémája. A Twitteren már konkrétan le lehet tiltani az olyan kulcsszavakat, mint a „trónok” vagy „Thanos”, de ettől még címek vagy Facebook-posztok is simán lelőhetnek egy-egy cselekményfordulatot a gyanútlan nézők számára. Valószínű, hogy a közösségi média korában már nem lehetne titokban tartani a Hatodik érzék, a Közönséges bűnözők vagy a Síró játék végkifejletét, de az viszonylag új jelenség, hogy

a rendezők már konkrétan kérlelik az első nézőiket, hogy lehetőleg ne rontsák el a többiek élményét.

A cannes-i filmfesztiválon sem fordult még elő, hogy a rendezők külön levélben kérték volna a kritikusokat arra: tartózkodjanak a spoilerektől. Idén azonban két rendező, Bong Joon-ho (Okja, Snowpiercer) és Quentin Tarantino is ezzel indított, sőt, filmjének sajtóvetítése előtt utóbbi még külön fel is ment a pódiumra, hogy elismételje a felhívást.

Szavait enyhe füttykoncert fogadta, mert a sajtó képviselői nem szeretik, ha azt feltételezik, hogy maguktól nem tudják, miként kell végezni a munkájukat. Szerencsére azonban mindkét rendező újdonsága annyira komplex, szórakoztató és érett munka, hogy lehetetlen lenne elrontani az élvezetét holmi spoilerekkel.

Újra taroltak a távol-keletiek

A koreai Bong Joon-ho Élősködők című filmje (év végén jön a magyar mozikba is) egy nagyon gazdag és egy nagyon szegény családról szól, akiknek az élete végzetesen összegabalyodik pár piszkos trükknek köszönhetően. A film rendkívül szórakoztató helyzetkomédiaként indul, a cannes-i sajtóvetítés közönsége több váratlan fordulat után spontán tapsviharban tört ki, később azonban fokozatosan átvált egy brutális társadalmi tablóba, amely legalább olyan kemény gyomrost visz be, mint amennyire előtte megnevettet.

©

Úgy tűnik, a tavalyi év után, amikor a japán Bolti tolvajok nyerte az Arany Pálmát, a koreai Gyújtogatók pedig a kritikusok díját, idén is nagyon erős az ázsiai jelenlét Cannes-ban. Az Élősködőknek már most sokan fődíjat jósolnak, és a kínai versenyfilm, a The Wild Goose Lake is óriási sikert aratott. Még Tarantino is megjelent a premieren, napokkal a saját filmje bemutatója előtt.

Tarantino visszasírja a hollywoodi ártatlanság korát

Tarantino utolsó előtti (évek óta esküdözik, hogy tíz film után visszavonul, és mivel a Kill Bill két részét egynek számolja, így ez a kilencedik) filmjével Hollywood aranykorába, a spagetti-westernek és a hippikolóniák korába kalauzol. A rendező kérésének eleget téve, nem mondok többet a cselekményről, bár annyi tudható előre, hogy a női főszereplő, Margot Robbie a tragikusan fiatalon elhunyt színésznőt, Sharon Tate-et alakítja, akit Charles Manson szektája végzett ki brutális körülmények között 1969. augusztus 8-án. A film azt sugallja, hogy ez volt az a dátum, amikor Hollywood elveszítette az ártatlanságát, és Tarantino keserédes nosztalgiával tekint vissza mindenre, ami ezelőtt történt.

Sharon Tate-en, Roman Polanskin és a Manson-klán tagjain kívül több valós személy is megjelenik a makulátlanul rekreált hatvanas évek végi Hollywoodban, de az igazi főhősök természetesen Tarantino fantáziájának szüleményei. A Leonardo DiCaprio által alakított Rick Dalton egy lecsúszóban lévő filmsztár, tele kételyekkel és szorongásokkal a karrierjét illetően, míg Brad Pitt a kaszkadőrjét alakítja, akivel folyamatosan együtt lógnak. Pitt és DiCaprio a világ legnagyobb filmsztárjai, és mindketten tökéletesen passzolnak Tarantino elképzelt Hollywoodjába, alakításuk lezser, vicces és karizmatikus. A forgatókönyv inkább Pitt figurájának kedvez, mert az ő szála izgalmasabb és szórakoztatóbb, DiCaprio pedig a kelleténél párral több „film a filmben” szegmensben asszisztál a Tarantino által nagyon kedvelt stílusgyakorlatokhoz.

©

Margot Robbie alakítása is nagyon szimpatikus (egyik legaranyosabb jelenet, amikor feltörekvő sztárocskaként beül saját filmjére a moziba), azonban nem teljesen alaptalanok a vádak, miszerint Tarantino többet filmezi a lábát, mint amennyi mondatot a szájába ad. Amikor ezt felhozták a sajtótájékoztatón, a rendező kifejezetten ingerülten reagált („Visszautasítom a feltételezést.”), bár a probléma nem egyedi a szemle felhozatalát illetően.

Nők számára egy lépés előre, kettő vissza

Cannes világában a nők ugyanis hagyományosan az esztétikai élményért felelnek; csodás ruhakölteményekben pózolnak a fesztiválpalota vörös szőnyeggel borított lépcsőin vagy a közeli plázson, nem pedig több játékidőt követelő komplex karakterek, esetleg fődíjra érdemes rendezők. A fesztivál évek óta nyomás alatt van, elvárják, tegyen többet a nők egyenjogúságáért a filmvilágban, de jellemző, hogy egy lépés előre után kettő következik hátra.

Hihetetlen, de pár éve még voltak nők, akiket elzavartak a vörös szőnyegről, mert lapos sarkú cipőt viseltek, idén pedig azt az Alain Delont tüntették ki életműdíjjal, aki büszkén vallja az asszony verve jó elméletet.

Delon tiszteletbeli Arany Pálmája kiváltott némi tiltakozást, de a fesztiválnak valószínűleg inkább jól jött a plusz hírverés. Annyiban legalább megérezték az idők szelét, hogy az eredeti elképzelés helyett nem Delont rakták az idei plakátra (egyébként tízből körülbelül nyolcszor egy gyönyörű színésznő kerül a poszterre), hanem az idén elhunyt legendás francia rendezőnőt, Agnès Vardát.

©

A fesztiváligazgató rengetegszer elmondta, Agnès Varda utálta volna, ha csak azért válogatták volna be a hivatalos programba egy filmjét, mert nő, de az a probléma egyik része, hogy kevés a versenyprogramban húszból két-három női rendező. Idén a 21 versenyfilmből négyet jegyez női alkotó, ami kisebbfajta rekord az előző évekhez képest, valamint a fesztivál idén először elérte a paritást a szelekciós bizottságban, és a zsűrikben is.

Elméletileg tehát haladgatnak az 5050x2020 mozgalom célkitűzése felé, miszerint 2020-ra meg kellene valósulnia a egyenjogúságnak a filmfesztiválokon. Mégis, az idei felhozatalt elnézve visszalépés tapasztalható a női történetek bemutatását illetően. Alig volt olyan versenyfilm, amely női nézőpontot vagy első számú női főhőst vonultatott volna fel (idén még a hagyományosan emlékezetes női karaktereket író Pedro Almodóvar és Xavier Dolan is férfiakról forgatott), és ami volt (Ira Sachs: Frankie, Arnaud Desplechin: Oh Mercy!), az is inkább csalódást okozott.

Kerül-e újra nő kezébe az Arany Pálma?

Ráadásul a négy női rendező filmjei alapján is nehéz elképzelni, hogy bármelyikük Jane Campion (A zongoralecke) örökébe léphetne, mint a második Arany Pálmával kitüntetett női rendező. Mati Diop 37 éves, elsőfilmes rendező, aki korábban színésznőként (35 pohár rum) lett ismert Franciaországban. Szenegálban játszódó, túlvilági elemekkel dúsított szerelmesfilmje, az Atlantique gyönyörűen van fényképezve, és azonnal beszippant a különleges hangulatával, de összességében egy szerény, kis film, ami örülhet, hogy egyáltalán itt van a versenyben. Hasonló a helyzet az osztrák Jessica Hausner (Lourdes, Őrült szerelem) újdonságával, a Little Joe-val is, amely egy viselkedésmanipuláló virágról szól. Hátborzongató a zene, egyedi a látványvilág, de a történet annyira soványka, hogy egy rövidfilmbe is be lehetett volna sűríteni.

©

Márpedig egy Arany Pálma-győztestől a korszellem megragadásán kívül némi grandiozitást is elvár a filmvilág, ezt pedig nem a női rendezőktől kaptuk meg idén. Justine Trier inkább kommerszbe hajló filmjét, a Sibylt csak a fesztivál legvégén mutatják be, honfitársnője, Céline Sciamma azonban a legnagyobb sikert aratta eddig a női rendezők közül. Első ránézésre a Portrait de la jeune fille en feu is „csak” egy visszafogott, intim kamaradarab, a játékidő kilencven százalékában mindössze négy női karakterrel. Sciamma azonban a Titanichoz hasonlítja a filmet, mert ugyanúgy egy hirtelen fellángoló, ám kilátástalan szerelemről szól. Ha jéghegy nincs is, van egy előre leszervezett házasságokra épülő, a másságot teljesen tagadó társadalom, amelyben a két nő szerelme pár lopott pillanatra és egy életen át tartó vágyakozásra korlátozódik. Franciaországban ez a 18. század, máshol a jelen. Sciamma és a főszerepet alakító élettársa, Adèle Haenel tudták, hogy filmjük jelentősége túlmutat a viszonylag egyszerű, szerény történeten, és az idei fesztivál egyik legütősebb pillanata lett, ahogy a csak nőkből álló stáb együtt felvonult a fesztiválpalota lépcsőjén.

Helyszíni tudósításunk a hét végén, a díjkiosztót követően folytatódik.

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

 

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Onozó Róbert (Cannes) Kult

Szükség van-e még egyáltalán a cannes-i filmfesztiválra?

Amikor mindenki Trónok harcát néz és csak egyszerre tizenöt szuperhősért hajlandó elvánszorogni egy moziba, a világ legjelentősebb filmfesztiválja küszködik, hogy releváns maradjon. Ódivatú intézmény vagy a filmművészet utolsó védőbástyája? A cannes-i filmfesztivált sokan temetik, de a helyszínen kifejezetten reménykeltő a helyzet.

Heten sérültek meg a gyerekeket szállító busz balesetében – fotók

Heten sérültek meg a gyerekeket szállító busz balesetében – fotók

Búzatáblában találták meg a húga megölésével gyanúsított férfit

Búzatáblában találták meg a húga megölésével gyanúsított férfit

A Megadeth frontembere bejelentette, hogy torokrákja van

A Megadeth frontembere bejelentette, hogy torokrákja van

Korábban társasház volt a villa, amelyet Mészáros lánya és férje megvett

Korábban társasház volt a villa, amelyet Mészáros lánya és férje megvett

Totti szakít a Romával

Totti szakít a Romával

Ön is látta a videót a rémisztő ugrótoronyról? És az megvan, hogy kamu?

Ön is látta a videót a rémisztő ugrótoronyról? És az megvan, hogy kamu?