Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A brit származású, Los Angelesben élő énekes-dalszerző harmadik albuma turnéján érkezik Budapestre, az A38 Hajó szervezésében az Instantba június 5-én.
Közép-Kelet-Európában csak most kezdi megvetni a lábát Luke Sital-Singh, de az angolszász országokban már debütalbuma megjelentetése előtt felívelni kezdett a karrierje. 2013-ban játszani kezdte a dalait a BBC, számos régiót körbeturnézott, több helyszínen a Villagers, (a) The Staves vagy Martha Wainwright vendégeként.
Tavaly áprilisban, a vancouveri TED konferencia hivatalos előadójaként bevallotta, hogy kínkeserves folyamat volt számára harmadik albumának (A Golden State) írása. De a szenvedés meghozta a gyümölcsét: idén áprilisban egy kristálytiszta, visszafogott tempókkal simogató indie-folk album látott napvilágot, amire végtére persze ő is büszkén tekint.
Rettegett az LA-be költözéstől, amire grafikus felesége vette rá, de egyebek között ennek a döntésnek köszönhető az utolsó adag ihlet a lemezhez.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.