Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Megmarad az ismétlések utáni jogdíj.
Megmarad az ismétlések utáni jogdíj – közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ csütörtökön az MTI-vel. Az Országgyűlés elé benyújtott médiatörvény szerzői jogi részét úgy módosítják, hogy az ismétlések utáni jogdíj megmarad – áll a közleményben.
A kormány az elmúlt napokban több neves magyar előadóművésszel konzultált, és az ő véleményüket figyelembe véve módosítja a törvényjavaslatot.
A közlemény szerint a jogkezelő szervezet díjat, illetve költséget csak egyszer számolhat fel, minden ismétlés utáni jogdíjat teljes egészében az előadóművészeknek és jogtulajdonosoknak kell folyósítani.
Így a költségek csökkenthetők és az előadóművészek érdeke is érvényesül – írták. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) szerdán azt közölte, mintegy 3000 magyar színész, zenész, táncos és artista petíció aláírásával tiltakozik a szerzői jogról szóló törvény módosítása ellen, amely megszüntetné az előadóművészeket illető televíziós ismétlési és internetes zeneszolgáltatási jogdíjakat.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.